I. A küzdelem résztvevői

János apostol itt megszakítja a látomásbeli esemény folyamatosságát, és visszatér a már elmondott eseményhez, hogy annak egyes mozzanatait részletesebben elmagyarázza. Három részletben próbálja közelebb hozni a nagy küzdelem eseményeit. Először bemutatja a Mihály és Sátán közötti küzdelem eseményeit a 7-12 versekben. Azután részletezi az asszony, vagyis az Egyház és a Sátán közötti küzdelmet a 13-16-ig terjedő versekben. Végül pedig bemutatja a diadalmas Egyház jellemzőit a 17. versben.

A nagy küzdelem első megnevezett személye „Mihály, és az Ő angyalai” (7. vers). A „Mihály” egy héber név magyarosított változata. A héber „MICHÁ-ÉL” névből képződött, és a magyar fordítása, illetve értelmezése szerint azt jelenti:  „Ki olyan, mint Isten?” illetve „Aki olyan, mint az Isten.” Ez a név egy időben kérdés és állítás is egyszerre, és ebből adódóan egy kihívás az egész teremtett világgal szemben.

Tekintettel arra, hogy Sátán lázadásának lényege és célja az volt, hogy önmagát Isten trónjára küzdje fel, hogy hasonló legyen a Magasságoshoz. „Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet… Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz” (Ésai. 14,13-14.). Ezért a „Michá-él” név a legalkalmasabb és legtalálóbb, egy olyan személy megjelölésére, aki arra vállalkozott, hogy az egész teremtett világ előtt kinyilatkoztassa Isten jellemét. Ugyanakkor csak egy olyan személy cáfolhatja meg Sátán állításait és rágalmait, aki maga is olyan, mint az Isten.

Különböző igeversek egybevetéséből kitűnik, hogy „Mihály” azonos Jézus Krisztussal. Dániel könyve szerint Mihály az Isten népének fejedelme: „Mihály a ti fejedelmetek” (Dán. 10,21.), mondja Dánielnek az angyal. Ez a fejedelem azonban maga is Isten. Amikor Józsuénak bemutatkozott, akkor azt mondta: „én az Úr seregének fejedelme vagyok… És leborula Józsué a földre arccal, és meghajtá magát… És monda az Úr seregének fejedelme Józsuénak: Oldd le a te saruidat lábaidról, mert szent a hely, amelyen állasz. És úgy cselekedék Józsué.” (Józs. 5,14-15.). Júdás apostol pedig „arkangyal”-nak mondja Mihályt: „Mihály arkangyal” (Júd. 9.). Pál apostol viszont arról beszél, hogy Jézus visszajövetelekor az igazak feltámadása „arkangyal szózatára” (1Thess. 4,16.) történik. Jézus pedig azt mondja el, hogy a halottak az Ő szavára, az „ember Fiának” (Jn. 5,28.) szavára támadnak majd fel. 

Jézus Krisztus a történelem folyamán nagyon ritkán használta ezt a nevét, mindig csak akkor lépett fel „Mihály”-ként, amikor Isten és az Ő népe oldalán a gonoszság erőivel szemben küzdelembe indult. A perzsa uralkodóval szemben azért, hogy az Ő népét bocsássa el, és engedélyezze Jeruzsálem és a templom felépítését (Dán. 10,13.). Mózes sírja felett pedig Sátánnal szemben vette fel a küzdelmet (Júd. 9.). A végső időben pedig akkor, amikor azért lép a küzdőtérre, hogy Isten népét megszabadítsa a bűn világából (Dán. 12,1.). Mihály angyalai pedig azokra az el nem bukott angyalokra vonatkozó meghatározás, akik Sátán lázadásakor nem hittek a hazugság atyjának, hanem megmaradtak Isten iránti hűségükben.

II. A nagy küzdelem színtere és mibenléte

Ez a küzdelem már a Mennyben elkezdődött Krisztus és Sátán között, még mielőtt az első emberpár elbukott volna az Édenben.

„Sátán Isten törvénye ellen harcolt, mivel nem akarta magát alárendelni Krisztus tekintélyének, Aki a mennyeknek Ura volt… Szerinte az angyaloknak nincs szükségük törvényre, ezért engedtessék meg nekik, hogy szabadon követhessék saját akaratukat, amely mindig helyesen fogja irányítani őket. A törvény korlátozza szabadságukat, az Ő nagy célja pedig a törvény eltörlése.” (EGW: MT 7-8. old.)

A mennyei küzdelem igazi megtámadottja azonban nem a törvény volt, hanem az Isten. Hiszen Lucifer az isteni tanácsba szeretett volna bekerülni. Olyan hatalmat és jogot szeretett volna önmagának is, mint ami az Istenség személyeit illette meg. Vagyis Isten szeretett volna lenni. „Ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.” (Ésa. 14,13-14.).

A látomásbeli küzdelem azonban egy másik színtérre és egy másik időbe vezet el bennünket. Ennek a küzdelemnek színtere a Föld, ideje pedig az időszámításunk első évtizedeire tehető. A Szentírás több bizonyítékát adja annak, hogy itt arról a küzdelemről van szó, amelybe Mihály, mint Isten Fia lépett a küzdőtérre.

–     A Sátán feletti győzelem a Bárány vére által történt.  (11/a. vers)

–     A Sátán feletti győzelem eredményeként jutott diadalra az üdvösség, amikor a levettetése végleg megpecsételődött. (10/a. vers)

–     Ezek a tények a golgotai keresztáldozat függvényei, hiszen Mihály igazi győzelme itt következett be.

–     Erre a kivettetésre utalt Jézus is az evangéliumban, amikor azt mondta: „Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme” (Jn. 12,31.)

Ez a küzdelem Krisztus és Sátán között több dolgot is érintett. Lelepleződött Sátánnak az a vádja, amely Isten jelleme és kormányzása ellen irányult. Azt állította: „míg a Teremtő mindenki mástól önmegtagadást követel, addig Ő maga nem gyakorol önmegtagadást, és nem hoz áldozatot”. (EGW: NK  447,1.) Ugyanakkor Jézus Krisztus az Ő élete és a halála által megerősítette az Isten törvényének szent és örökkévaló, vagyis változhatatlan voltát.

„Ha a törvényt el lehetett volna törölni, akkor Isten Fiának nem kellett volna élete feláldozásával engesztelést szereznie annak áthágásáért. Krisztus halála bizonyítja a törvény változhatatlanságát. A bűnös megváltásáért hozott áldozat, amelyre a végtelen szeretet késztette az Atyát és a Fiút, az egész világegyetem előtt arról tesz tanúbizonyságot, hogy Isten törvényének és kormányzásának alapja: igazságosság és irgalom.” (EGW: NK  447,3.)

Ennek a küzdelemnek a tétje az ember és a föld feletti uralkodás is volt. Sátán azt állította, „hogy az ember Őt választotta uralkodójául.” (EGW: JÉ 86,3.). „Krisztus azért jött, hogy Sátánnak ezt az állítását és igénylését megcáfolja.” (u.o.). Jézus biztosítani akarta azt a lehetőséget, hogy „mindazok, akik Sátán hatalma alól szabadulni akarnak, valóban felszabadulhatnak”. (u.o.). Krisztus azért is jött, „hogy az elveszett faj élére álljon. A veszni látszó csatában vállalta a vezér szerepét, hogy győzelemre vigye az általa teremtett emberi családot.” (SDA 5BC 1127. old.).

Ebben a küzdelemben mutatta meg Sátán a bűn igazi arculatát. Isten Fiának megkínzása és halálra adása, az egész világegyetem előtt nyilvánvalóvá tette Sátán igazi lelkületét, és a bűn következményeit. Ebben a küzdelemben Jézus azt is nyilvánosságra akarta hozni, hogy a bűnnek nem lehet más sorsa, csak a halál, a végső és teljes megsemmisülés.

A küzdelem mibenléte azonban összefoglalható egyetlen dologban. Az egész teremtett világ előtt bemutatni az Istenben lakozó szeretetet olyan szinten, hogy az mindenki számára meggyőző erőként hasson. Isten ugyanis tudja azt, hogy a bűnt erőszakkal legyőzni nem lehet. „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg” (Róma. 12,21.). Erőszakkal, hatalommal, sohasem lehet gyökerében kiirtani a bűnt. Minden erőszakos cselekedet az újabb lázadás és a szabadulás utáni vágy magvait veti el. A bűnnek az a természete, hogy csak teljességre jutva, teljesen kifejlődve mutatja meg igazi arcát: „a bűn pedig teljességre jutván halált nemz” (Jak. 1,15/b.).

Külön figyelmet érdemelnek Sátán küzdelmének a fordulópontjai. Először a Mennyben, még az a megtiszteltetés érte, hogy magával az Istennel szemben indulhatott a küzdőtéren, a mennyei angyalok előtt. Második alkalommal viszont már csak az emberré lett Isten Fiával kerülhetett szembe, aki isteni természetének megőrzésével ugyan, de gyenge emberi testben vette fel vele a küzdelmet. Harmadszorra pedig már csak egy hozzá hasonló teremtmény, egy angyal is elég lesz Sátán legyőzéséhez.  „És láték egy angyalt leszállani a mennyből, akinél a mélységnek kulcsa volt, és egy nagy lánc a kezében. És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre” (20,1-2.).

III. Krisztus győzelmének következményei

Krisztus győzelmének egyik következménye Sátán és az ő angyalainak a levettetése volt. Ez a levettetés azonban többet jelent annál, minthogy ezután már nem járhatnak be a mennybe. János apostol szerint „az ő helyük sem találtaték többé a mennyben” (8. vers). Ez a finoman árnyalt tudósítás arra enged következtetni, hogy eddig fent volt tartva a helyük, vagyis a küzdelem végső kimeneteléig nem történt meg felettük a végső ítélethozatal. A Golgota keresztjén bekövetkezett Krisztusi győzelem pecsételte meg, és döntötte el végérvényesen a sorsukat.

„A haldokló Megváltó ‘elvégeztetett’ kiáltásával megkondult Sátán felett a lélekharang. Az oly régen folyó nagy küzdelem eldőlt, és most már biztos volt, hogy a bűn végleg megsemmisült.” (EGW: NK  448,2.)

Sátán, mint az atyafiak vádolója vettetett le, „aki vádolja őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt” (10/b.). Ez a kijelentés azt a következtetést erősíti meg, hogy itt a második, azaz a végső kivettetéséről van szó. Az első kivettetése előtt ugyanis csak az Istent vádolta, és akkor Luciferként, vagyis a leghatalmasabb angyalfejedelemként lett levetve. Majd később, az ember elbuktatása után vette fel azt a szokását, hogy az Isten akaratához ragaszkodókat is el kezdje vádolni, vagyis hamis színben feltüntetni a Menny előtt. „Azután megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, aki az Úr angyala előtt álla, és a Sátánt, aki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt” (Zak. 3,1.). Ekkor ugyanis, mint „a világ fejedelme” (Jn. 14,30.) és képviselője, még visszajárhatott a Mennybe. Ezt a jogot Isten eredetileg az első emberpárnak adta, nekik mondta azt, hogy: „hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok” (1Móz. 1,28.) az egész Földön. Így Ádám, mint Isten első teremtménye és fia, azzal a joggal rendelkezett, hogy a többi Isten fiaival együtt, bizonyos alkalmakon megjelenhetett volna Isten előtt, a Föld képviselőjeként. Ehelyett azonban az történt „egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök… És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet.” (Jób. 1,6-7.). Ezt a következtetést erősíti meg az a kijelentés is, hogy Sátán az itt említett levettetése előtt már „az egész föld kerekségét elhiteti” (9. vers).

Krisztus győzelmének másik következménye az üdvösség lehetősége az elbukott emberiség részére: „Most lett meg az idvesség” (10. vers). Vagyis beteljesedett az, amiről a próféták előre írtak, aminek megismerésére vágyakoztak még az angyalok is. „Amely idvesség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, akik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek: Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennük levő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről, és az azok után való dicsőségről. Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal, amelyeket most hirdetnek néktek azok, akik prédikálták néktek az evangéliumot az egekből küldött Szent Lélek által; amikbe angyalok vágyakoznak betekinteni.” (1Pét. 1,10-12.). Nyilvánvalóvá és valósággá vált az Isten titka, amely idáig csak Isten terveként létezett. „Megismertetvén velünk az Ő akaratjának titkát az Ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában. Az idők teljességének rendjére nézve” (Eféz. 1,9-10/a.). Ez az üdvösség viszont nem csak az emberi családot érintő esemény, hanem az egész teremtett világot is, mert „ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind a melyek a mennyekben vannak, mind a melyek e földön vannak” (Eféz. 1,10/b.).

„Most lett meg… a mi Istenünk országa, és az Ő Krisztusának hatalma” (10. vers). Sátán mind ez ideig azt állította, hogy Ő a jogos uralkodója ennek a világnak, vagyis a Földnek. A pusztai megkísértés alkalmával is ezt akarta felajánlani Jézusnak. „Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét, És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.” (Mt. 4,8-9.). „Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom” (Lk. 4,6.). Az utolsó vacsorán Jézus is „e világ fejedelmének” (Jn. 14,30.) nevezte Sátánt. Isten ugyan az első emberpárt jelölte ki a föld uralkodójául, a Sátán kísértésének való engedés által azonban elveszítették ezt a kiváltságot. „Mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.” (2Pét. 2,19/b.). Így lett ettől kezdve Sátán e világ fejedelme. A Péter apostol által mondott törvényszerűség azonban Krisztus golgotai győzelmében is beteljesedett. Hiszen ugyanígy veszítette el Sátán is minden jogát a Föld és az ember felett, mert Jézus meg őt győzte le. Ezért többé nem Sátán, hanem Jézus a Föld fejedelme és képviselője az Isten előtt. Így lett és lesz Földünk újra és teljesen, Isten országának részévé.

IV. Isten üzenete a Föld lakosaihoz

Isten nem engedi, hogy a Golgota győzelme egyfajta álbiztonságban ringassa a Föld lakóit, különösen pedig az Ő népét. Isten figyelmezteti az embert, hogy Sátán levettetése nem azt jelenti, hogy meg lett fosztva a tevékenységének minden lehetőségétől. Ez az ítélet majd csak az ezer év alatt fog teljesen és végérvényesen bekövetkezni rajta. Ezért az Újszövetség tele van óvatosságra intő figyelmeztetésekkel.  „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen” (1Pét. 5,8.).

Azt Sátán is nagyon jól tudja, hogy már nagyon kevés az ideje, mivel a cselekvési lehetősége a végéhez közeledik. Ennek tudata fokozott aktivitásra készteti. A „kevés ideje van” kijelentés nem a földi időmérték vonatkozásában hangzik el. Hiszen azóta már mintegy kétezer év telt el. Az Úrnál azonban ezer esztendő csak annyi, mint nekünk egy nap. „Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.” (2Pét. 3,8.). Vagyis Isten felette áll az időnek, Ő nem függ az idő múlásától.

Sátán tudja, hogy többé nem adatik neki újabb lehetőség, hogy Isten ellen küzdjön. Ezért ennek tudatában az „asszony” – vagyis az Egyház – ellen fordul minden haragja, mivel az „asszonytól” született az a Fiú, aki őt legyőzte. Mivel az Egyház Krisztus tulajdona, ezért az Egyház üldözésével akar ezután Krisztus ellen küzdeni és hadakozni.

V. Boldog aki olvassa, hallgatja és megtartja

Ez a szakasz Isten végtelen szeretetéről és hatalmáról biztosít bennünket. Isten nem hagyta az embert magára, Sátán hatalmának kiszolgáltatva. A Menny Istene lépett a küzdőtérre Mihály személyében, hogy megszabadítson bennünket. A Golgota hatalmas Győzője kész ma is mindannyiunk segítségére jönni. Szüntelenül éljen bennünk Isten figyelmeztető üzenete az ellenség szándékáról. Vigyázzunk, hogy közömbösségünkkel vagy figyelmetlenségünkkel nehogy áldozatai legyünk az őscsalónak. Isten példaadásából meg kell tanulnunk, hogy nekünk sem erővel és hatalommal kell hadakozni. Tanuljuk meg az egymással való kapcsolatainkban is azt, hogy „a gonoszt jóval győzzétek meg”.