|
|
Ésa. 6,1-8. |
|
Letöltés |
|
|
|
Ésa. 6,1-8. |
|
Letöltés |
|
Uzziás több mint fél évszázadon keresztül uralkodott Jeruzsálemben, 52 évig.
Isten különösen megáldotta seregeit, és így vissza tudta szerezni a korábban elveszített területek egy részét.
Városok épültek újjá uralkodása alatt, és védelmi ereje nagyon megszilárdult a környező népek között.
Az ország kereskedelme megélénkült, így a gazdagság és a jólét kezdett kibontakoni.
Bár a templomban ugyanúgy folut az istentisztelet, mint korábban, de a lélek alázatosságát és az őszinteség helyét fokozatosan váltotta fel a gőg és a formalizmus.
Uzziás király pedig az elbizakodottság bűnébe esett, mert Isten áldásait magának tulajdonította.
„Mikor pedig ilyen módon megerősödött, felfuvalkodott, és megfertőztette magát, és vétkezett az Úr ellen, az ő Istene ellen. Bement az Úr templomába, hogy a füstölő oltáron füstöljön.” (II. Krón. 26,16.)
Isten ítéleteként bélpoklos lett, egész a haláláig elkülönített beteg volt.
Ezért már életében a fia Jótám hordozta az államigazgatás számos terhét.
Olyan időben, amikor látnia kellett, hogy Izráel és Szíria egyesített csapatai újra és újra rátörnek Júdára és elözönlik azt.
Meg kellett érnie azt is, hogy Samária elesett, Izráel tíz törzse pedig szét lett szórva a különböző pogány népek között.
Az asszír csapatok pedig még Jeruzsálem ostromára is felvonultak, ha Isten közbe nem lép, akkor a szent város is elesik.
Leginkább Isten népének romlottsága szomorította el és nyugtalanította Ésaiást, az Úr szolgáját.
Azoknak a hitehagyása és lelki megkeményedése nyugtalanította, akiket pedig a népek világosságául választott ki Isten, hogy üdvözítő kegyelme eljuthasson a föld végső határáig. Ésa. 49,6.
Sok olyan bűn, amely síettette az északi királyság pusztulását, egyre inkább bomlasztotta Júda országát is.
„Nyereségvágyból házhoz házat, szántóföldhöz szántóföldet szereztek az emberek. Az igazságot elfordították, és nem könyörültek a szegényeken .... Az elnyomással és a jóléttel együtt járt a gőg és a külsőségek szeretete, a durva részegeskedés és mulatozó kedv. Ésaiás korában a bálványimádás már senkit sem lepett meg.” (Pr.K. 190-191.)
A gazdagok egyre gazdagabbak lettek, a szegények pedig egyre szegényebbek.
Sokan a saját népük közül való gazdagok rabszolgái lettek.
Emberileg úgy tünt, hogy Isten szándékai meghiúsulnak Izráellel kapcsolatban.
A nép ilyen állapota láttán Ésaiás is visszariadt attól a felelősségtől, amit prófétai küldetésével helyezett rá Isten.
Feladatát reménytelennek és kilátástalannak látta.
Vajon mi lesz Júda sorsa, a környező népekkel együtt bele kell hullania Asszíria karjaiba?
Valószínű, hogy akkor is ilyen gondolatok foglalkoztatták, amikor a templom csarnokában állva, egyszercsak különös események sorozata indult meg körülötte.
Talán arra számított, hogy a templomba lépve a koronázási ünnepségre felállított trónt fogja meglátni, ahol nemsokára az ifjú királyt iktatják be a halott király helyett.
Dávid trónja helyett azonban egy egésszen másfajta királyi széket láthatott és egésszen más királyt.
Sokan természetesnek tartják, hogy Ésaiás ekkor az Atya istent láthatta látomásszerűen.
A Biblia egyébb helyein adott kinyilatkoztatások alapján viszont egyértelműen mondhatjuk azt, hogy nem az Atyát, hanem a Fiú Istent, azaz Jézus Krisztust láthatta ekkor a próféta.
János apostol egyértelműen el mondja az evangéliumában, hogy Ésaiás próféta ekkor az embernek Fiának, azaz Jézusnak a dicsőségét látta ekkor. Ján. 12,34/b. 40-41.
Ezért a későbbiek folyamán Ésaiás már többször azonosítja a seregek Urát a Megváltóval, azaz a Fiú Istennel. Ésa. 44,6. 47,4.
Egyrészt mintha az Isten jelenlétének dicsőségéből áradó világosságban rádöbbent volna a saját bűnös lényének méltatlanságára.
Másrészt viszont most látta meg tisztán a maga teljességében a nép bűneit is, és ennek hátterén felmérte azt, hogy minden olyan erőfeszítése, amit a nép érdekében szeretne tenni ő az ember, teljesen reménytelen.
Isten válaszából az derül ki, hogy a hullámokban érkező fenyítések végén már csak a gyökér marad meg Izráelből. 13. vers.
De mint a cserfa gyökereiből új hajtások támadnak, úgy lesz „szent mag” Izráel hűséges maradéka. 13. vers.
Ez a prófétikus kijelentés is az eljövendő Messiásra mutat előre, akire egyszemélyben vonatkozik a gyökér és az új hajtás jelképes példája is. Ésa. 11,1. Jel. 22,16/b.
„A tévelygő Júda sorsa nem hiába nyomta
lelkét. Küldetése nem lesz eredménytelen. De a nemzedékek óta szaporodó bűnöket
nem lehet az ő idejében eltávolítani. Egész életén át türelmes, bátor tanítónak
kell lennie, - a reménység és az ítélet prófétájának. Isten szándéka végül megvalósul.
Beérik szolgája fáradozásának és Isten minden húséges szolgája munkájának
gyümölcse. A maradék üdvösséget kap. Ennek megvalósulása érdekében az intés és
kérlelés üzenetét hírdetni kell az engedetlen népnek.” (Próf. Kir. 192,3.)
„Isten ígérete, amely szerint Izráellel
kapcsolatos szándéka végül megvalósul, bátorságot öntött Ésaiás szívébe. Mit
számít, ha a földi hatalmak felsorakoznak Júda ellen? Mit számít, ha az Úr
követe ellenállásba és visszautasításba ütközik? .... Ígéretet kapott arra,
hogy a bűnbe sülyedt Izráelnek küldött mennyei üzenetet a Szentlélek meggyőző
ereje fogja kísérni. És a próféta felbátorodott a reá váró munka elvégzésére. E
látomás emlékét vitte magával hosszú és fáradságos szolgálatán végig. Hatvan
éven át - vagy még tovább is - a reménység prófétájaként állt Júda fiai előtt,
és egyre bátrabban hírdette az egyház győzelméről szóló jövendőléseit.” (Próf.
Kir. 193,2.)
A társusi Saul is új látást nyert önmaga és Isten műve felől a damaszkuszi úton.
Korábban „törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen” embernek gondolta magát. Fil. 3,5.
Jézus előtt azonban felismerte, hogy a bűnösök között is az első, ebből következően amiket egykor még értéknek tekintett önmagában, azokat most kárnak és szemétnek ítélte. I. Tim. 1,15. Fil. 3,7.
Hasonló tapasztalaton esett át Péter apostol is, amikor a csodálatos halfogás alapján felismerte, hogy aki az ő hajójáról tanította az embereket, az több, mint egy írástudó mester.
Ezért mialatt társai a roskadozó hajók tartalmát biztonságba helyezték, addig Péter a Megváltó lábai elé borult, és így kiáltott fel:
„Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!” Luk. 5,8.
„Az Ésaiásnak adott látomás Isten népét jelképezi az utolsó napokban. Az a kiváltságuk, hogy hit által láthatják azt a munkát, ami a mennyei szentélyben folyik. 'És megnyilatkoék az Isten temploma a mennyben, és megláttaték az ő szövetségének ládája az ő templomában' (Jel. 11,19.) Ahogy hit által a szentek szentjébe néznek, és látják Krisztus munkáját a mennyei templomban, meggyőződnek arról, hogy tisztátalan ajkú nép, akik gyakran hiábavalóságot beszélnek, akik képességeiket nem szentelték oda és nem használták Isten dicsőségére. Talán elcsüggednek saját gyengeségük és értéktelenségük miatt, amikor látják Krisztus dicsőséges jellemének tisztaságát és kedvességét. De ha Ésaiáshoz hasonlóan elfogadják azt a befolyást, amit Isten akar a szívükre gyakorolni, és megalázzák magukat Isten előtt, akkor van remény számukra. Az ígéret szivárványa a trón felett van, és az Ésaiásért végzett munka értük is el lesz végezve. Isten válaszol a megtört szívből jövő könyörgésre.” (RH. 1896. dec. 22.)
Ha ez az Isten közelség valóban egy átélt tapasztalattá válik, akkor gyökeresen megváltozik a gondolkodásmód és az életmód.
„Azok, akik a Kálvária keresztjének árnyékában járnak, nem dicsőítik önmagukat, és nem állítják kérkedve, hogy nem bűnösök. Érzik, hogy bűneik okozták azt a szenvedést, amely összetörte Isten Fiának szívét. Ez a gondolat alázattal tölti el őket. Akik legkö-zelebb vannak Jézushoz, azok látják legtisztábban, hogy milyen esendő és bűnös az ember, és reménységüket egyedül a megfeszített és feltámadt Megváltó érdemeibe vetik.” (N.Küzd. 420,1.)
Isten azonban csak az ilyen felismerés után tartja alkalmasnak az embert arra, hogy megbízza szolgálattal, az Ő küldötteként.
Pál is csak ezzel az új látásmódjával lehetett Jézus Krisztus apostola a pogányok között.
Péternek is csak ezután mondta Jézus azt, hogy „ne félj; mostantól fogva embereket fogsz”, miután felismerte a méltatlanságát és bűnös voltát. Luk. 5,10.
Ezért kellett Ésaiásnak is felismerni önmagát olyannak, ahogyan Isten látta őt, mielőtt az isteni megbízatást elnyerhette volna.
Ezért kell neked is és nekem is végre meglátni és szemlélni Jézust az ő dicsőségében. II. Kor. 3,18.
Láttad-e már az Urat, Jézust, az ő dicsőségében?
Hogyan látod önmagadat Őelőtte, mert ez a tükre a Vele való kapcsolatodnak?
Szemléled-e Őt napról-napra, hogy hasonlóvá tegyen önmagához?
Vágyakozol-e az után, hogy megdicsőítsd Jézust az életedben?
Ésaiás történetének fényében azt láthatjuk, hogy ez nem bátorság, nem is elszántság, hanem tapasztalat kérdése.
János evangéliumában arról kapunk kinyilatkoztatást, hogy a Szentlélek ígérete addig nem teljesedhetett, amíg Jézus megdicsőülése nem történt meg. Ján. 7,39/b.
Amikor viszont részesednek a Szentlélek megígért áldásában a tanítványok, akkor a bennük lévő Lélek buzgó víznek kútfejévé válik bennük, és az élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ján. 7,37-38.
A Szentlélek késői esője sem jöhet el addig reánk, amíg Jézus meg nem dicsőíttetik bennünk, az életünkben.
Amikor ez a tapasztalat általánossá válik a végidőben élő Isten népe között, akkor hasonló lesz az erdménye is.
„Ez a munka hasonló lesz a pünkösdnapihoz..... Nem lesz kisebb az az erő, amivel Isten az evangélium hatalmas munkáját lezárja, mint amilyennel ezt a munkát elindította. Isten szolgái szent lelkesedéstől fénylő arccal síetnek egyik helyről a másikra, hogy hírdessék a menny üzenetét. Az egész földön ezernyi hangon szól majd a figyelmeztetés....” (NK. 544.)
A Mennynek ez az áldása viszont nem fog addig kiáradni Isten népére, „amíg a gyülekezet tagjainak nagyobbik része nem munkálkodik együtt Istennel”, amíg nem tudja saját tapasztalatából, hogy „mit jelent Isten munkatársának lenni”. (Korai és késői eső 125.)
Isten azonnal kész volt megtenni a választott szolgájáért azt, amire saját erejéből képtelen lett volna.
Egy szeráf azonnal hozzárepült, hogy segítségére legyen ebben a helyzetében.
Az oltárról vett parázzsal érintette a próféta ajkát, és a következőket mondta neki: 7. vers.
„Ez
illeté ajkaidat”
„Hamisságod
eltávozott”
„Bűnöd
elfedeztetett”
A szeráf által elmondott változásokat is csak a golgotai kereszt válthatja ki és eredményezheti a bűnös emberrel kapcsolatban.
„Hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett”, mondja neki a szeráf.
Bűneinket egyedül a Golgota áldozata fedezheti el.
Csak a Golgota keresztjének ereje távolíthatja el szívünkből a bűnt, és teremtheti azt újjá.
Azt mondhatjuk tehát, hogy a hit általi megigazulás élménye volt az, amin keresztül vezette Isten a prófétát.
Mintha a 32. zsoltár első versei elevenednének meg a szeráf ajkain, amikor Ésaiáshoz beszél. Zsolt. 32,1-2.
Ésaiás tehát személyes tapasztalatként élte át azt, amit küldetése közben képviselnie kell majd a nép között.
„Alázatos szívében az a bizonyosság ébredt, hogy Isten megbocsátott neki teljesen és ingyen. Megváltozott emberként kelt fel. Látta Urát. Megpillantott egy fénysugarat Isten jellemének szépségéből. Bizonyosságot szerzett arról az átalakulásról, amely a végtelen Szeretet szemlélése nyomán megy végbe. Ettől kezdve sóvárogva vágyta, hogy a tévelygő Izráelt a bűn terhétől és büntetésétől megszabadultan lássa.” (Pr.Kir. 196,2.)
De még az elindulás előtt van szükség a mennyei tűz érintésére, hogy az Isten küldetésében lévő ember ne önmagát prédikálja, ne az emberi bölcsesség és tudomány álljon előtérbe, hanem az Isten.
„Olyan emberekre van szükség, akik Isten Lelkének hatása alatt élnek .... Olyan ajkaknak kell hirdetni az igazság üzenetét, melyeket az Isten oltáráról vett eleven szén érintett.” (8.Test. 36-37.)
„Ha az igehirdető ajkát megérintette az oltárról vett parázs, akkor Jézust fogja hirdetni, mint a bűnös egyedüli reményét. Mikor a szónok szívét megszentelte az igazság, akkor tanításai kézzelfogható valóságok lesznek, mind magának, mind másoknak. Akik hallgatják, tudni fogják, hogy Istennel jár, s buzgó, hathatós imával húzódott közelebb hozzá. A Szentlélek vette hatalmába, érzékelte az éltető mennyei tüzet, s lelki emberekkel lelkieket tud megvitatni.” (6.Test. 88,3.)
Isten biztosított részünkre egy lehetőséget, ahol újra és újra alávethetjük magunkat ennek a mennyei beavatkozásnak.
„Mikor alázatos imával Isten elé borulunk, az oltárról vett tüzes parázzsal érinti és szenteli meg ajkunkat, hogy a Biblia igazságait tudjuk továbbadni az embereknek.” (7.Test. 256,2.)
Nekünk embereknek az az egyik problémánk, hogy nagyon sok hang számára süketek vagyunk, pedig körülöttünk szinte zsong a levegő ezektől a hangoktól.
Ezért mondja Jézus, hogy a Lélek hangját csak azok hallják meg, akiknek van fülük a hallásra.
Lelkünk jelenlegi állapota határozza meg, hogy mit hallunk meg és mit nem.
Másik problémánk pedig az, hogy esetenként tulságosan messze megyünk el Isten közeléből a világ forgatagában, és ezért kikerülünk Isten hívásának hangzónájából.
Lelkünk már nem tudja venni Isten hívó és kérdő szavait.
Problémát jelenthet részünkre az is, ha túl sokat hallgatjuk a világ rendkivül felerősített hangjait, és ezért már nem tudjuk észrevenni, amikor Isten csendes, halk hangja szólal meg a lelkiismeretünkben.
A kérdés tehát az, hogy megrezdül-e a lelkünk, amikor meghalljuk Isten hangját és hívását.
Akkor lelkünk teljes szabadságával mi is válaszolhatunk rá: „Itt vagyok, küldj el engem!”.
Ennek a hívásnak mindíg egy Isten által kijelölt konkrét célja van.
Ebben a hívásban mindíg Isten a kezdeményező, de nekünk kell meghallani, felismerni és vállalkozni rá.
