|
|
Máté 24,36-39. – Luk. 17,26-30. |
|
Letöltés |
|
|
|
Máté 24,36-39. – Luk. 17,26-30. |
|
Letöltés |
|
Noha Jézus azt mondta, „amikor ezeket látjátok, akkor tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt”, mégis eléggé általános jelenség, hogy az adventisták egyre jobban elveszítik a Jézus közeli visszajövetelének tudatát és reményét.
Ezt az észrevételt, -esetenként pedig tapasztalati tényt-, a Biblia prófétikus kinyilatkoztatásai még csak megerősítik.
Az utolsó időre szóló próféciák között ugyanis elég sok negatív vonatkozású kijelentéssel találkozhatunk.
A vőlegényre váró szüzek mindannyian elaludtak, még az okosak is.
A laodíceai üzenet is egy önelégült, langymeleg állapotról ad kijelentést, ami egy sötét folt a végidő Egyházáról adott bemutatáson.
Ugyanolyan elalváskényszerrel küzdünk, mint Jézus tanítványai a Gecsemáné kertben, holott Jézus virrasztásra és imádkozásra kérte meg őket.
Ugyanakkor Sátán hajlamosítani próbál bennünket a csőlátásra, azt szeretné, ha Isten népe csak korlátozottan figyelne az isteni figyelmeztetésekre.
Törekvésének eredményeként egyesek nem látnak közöttünk semmi bajt, semmi vészt, mindent rózsaszínben látnak.
Mások viszont csak a bajokat látják, csak arra tudnak figyelni, hogy mit kellene másként tenni, miben kellene már végre megtérni népünknek.
Néhányan újra alkalmazzák a jövőre vonatkoztatva azokat a próféciákat, amelyek a múltban már beteljesedtek.
Pár évvel ezelőtt hallottam egy prédikációt arról, hogy az 1260 éves próféciát hogyan kell a mai időre vonatkoztatni 24 órás napokkal számolva.
Mások azzal igyekeznek az ébresztgetés munkáját végezni, hogy Jézus visszajövetelének időpontját különleges módszerekkel próbálják meghatározni a közeljövőben.
Azt hangoztatják, hogy Jézus csak azt mondta, a „napot és az órát” nem lehet tudni, de azt nem mondta, hogy a hónapot és évet sem.
Ezért a hónapról, és főként az évről annál többet beszélnek, mert úgy érzik, hogy annak kiszámolásához reális esélyük lehet.
Vannak azonban olyanok is, akik határozottan hiszik, hogy Jézus visszajövetele csak azon múlik, hogy népe felkészült-e vagy sem.
Ezért mindent megtesznek azért, hogy az Egyházban minél előbb és minél szélesebb körben megtörténjen az ébredés és a reformáció.
Egyesek azonban nagyon kevés figyelmet fordítanak arra, hogy a saját életüket is meg kellene reformálni, vagyis először önmagukat, és csak azután másokat reformálni.
Amit biztosan tudhatunk, az nem más, mint amit Jézus kijelentett az időről „senki sem tud semmit, az ég angyalai sem”.
Most egyetlen ilyen jelt szeretnék kiemelni Jézus kinyilatkoztatásából, éspedig a Noé napjainak hasonlatából, ennek érdekében nézzük meg kissé kinagyítottan, hogy mit is mondott Jézus, a mi időnkre adott jellemzésében.
Mivel Jézus nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy mit esznek és isznak, ezért itt sem fogható meg, hogy mi a probléma.
Felületes olvasással nem is érthető ez a kijelentés, hiszen bennünket Isten teremtett úgy, hogy ennünk és innunk kell az életünk fenntartása érdekében.
A keresztény világban pedig éppen mi adventisták vagyunk azok, akik a legtöbbet foglalkozunk az evés és ivás kérdésével az evangélium hirdetésünk részeként.
Nehéz lenne megmagyarázni, hogy ezzel a kijelentéssel mi a probléma, hiszen a házasság intézményét Isten rendelte el Édenben, még a bűneset előtt.
Bár néhányan azt a következtetést vonták le ebből, hogy Jézus eljövetelére úgy kell felkészülni, hogy nem lehet házasságot kötni.
„Amiképpen a Noé napjaiban volt, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” Mt. 24,37.
Ez a hasonlóság több dologban is megnyilatkozik:
A gonoszság ebben az időben annyira megsokasodik, hogy Isten most sem tudja tovább elnézni.
Most is egy általános ítélettel fogja megállítani a gonoszság áradatát.
Most is az evangélium üzenetével szólítja fel az embereket a megtérésre.
Most is csak azok fognak megmenekülni, akik hallgatnak Isten szavára, és élnek az Isten által biztosított szabadulás lehetőségével.
Ahogy
akkor Noénak kellett Isten üzenetét elmondani az embereknek, úgy kell most is
hangoznia az Isten megtérésre felszólító üzenetének „az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég”.
Mt. 24,14.
Ehhez Pál apostol még hozzáteszi: „Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal.” I. Tim. 6,10.
Ez azonban nem értelmezhető úgy, hogy emiatt Isten gyermekeinek nem volna szabad pénzt használni, nem volna szabad venni és eladni.
A megélhetés érdekében már az emberi történelem korai idejében kialakult a munka világának a szakosodása, és ezzel egymásra utalttá váltak az emberek.
Pásztorok, földművesek, zenészek, vas és rézszerszámok kovácsolója.
Ez a körülmény indította el a csere-kereskedelmet, majd pedig a fizetőeszköz kialakulását, vagyis a pénz létrejöttét és forgalmát.
Ésaiás próféta viszont arról jövendöl, hogy még az újföldön is ezt fogjuk gyakorolni, „házakat építnek és bennük lakoznak, szőlőket plántálnak és eszik annak gyümölcsét.” de akkor mi a probléma? Ésa. 65,21.
Számunkra ez a kijelentés azért is kritikus, hiszen éppen mi adventisták vagyunk azok, akik a legtöbbet építünk, a szombatiskoláink hátulján mindig megtaláljuk, hogy éppen milyen építkezésre adakozunk.
Ebből pedig az tűnik ki, hogy Jézus a mindenkori tanítványait akarja figyelmeztetni és megóvni valamitől, amit ezekkel a kijelentéseivel szeretett volna elmondani.
Már csak azért is, hiszen a 24. versben arra figyelmeztet, hogy Sátán még „a választottakat is” szeretné megtéveszteni.
Ebből adódik, hogy amikor egy adott környezetben ugyanabba az irányba nézünk, mégsem ugyanaz vonja magára a figyelmünket, és nem ugyanazt fogjuk észrevenni és meglátni.
Ez olyankor is megfigyelhető, amikor a férj és feleség együtt megy el egy nagy bevásárló központba, mindegyiküknek más dolgon akad meg és fordul el a tekintete.
Ugyanezt a különös jelenséget érzékelhetjük a lelki életünk területén is, nem ugyanazt vesszük észre a körülöttünk lévő világban, és nem ugyanaz kelti fel az érdeklődésünket.
Az adventisták többsége élénk érdeklődéssel figyeli:
Az egyházak egyesülésének folyamatát, és ennek hátterén a vasárnapi törvény megjelenését és kibontakozását.
A pápaság hatalmának kibontakozását, amivel kapcsolatban a legapróbb esemény is feszült izgalmat vált ki.
Az Európai Unió összeomlásának folyamatát, hiszen Dániel úgy jövendölt erről, hogy a cserép és a vas nem tud egyesülni.
Vagyis minden, ami rajtunk kívül történik, és akkor közvetlenül nem igényel tőlünk semmit, - no ezek élénk érdeklődést vált ki belőlünk.
Az adventista emberek legnagyobb problémája az, hogy valójában nem Jézus visszajövetelét várják, hanem csak azokat az eseményeket, amik a visszajövetelével kapcsolatban meg lettek jövendölve.
Jézus nem azért jön vissza, mert ezek a prófétikus jelek már beteljesedtek, - a jelek csak akkor fognak beteljesedni, ha Jézus erre szabad utat biztosít.
Ennek érdekében az eseményeket hatalmas mennyei lények tartják vissza csak azért, hogy Istennek szolgái el legyenek pecsételve. Jel. 7,1-3.
Addig Jézus „hosszan tűr érettünk, mert nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson”. II. Pét. 3,9.
Amikor Isten szándéka minden vonatkozásban beteljesedik, akkor viszont teljesen biztosan eljön a vég, de csak akkor.
Akkor „felkél Mihály, a nagy fejedelem… és abban az időben megszabadul a te néped, aki csak beírva találtatik a könyvekben”. Dán. 12,1.
–Jézus az alapigeként felolvasott részben közvetett módon mondta el azt, hogy mi lesz az ember Fiának eljövetelére figyelmeztető jel.
Éppen ezért, nekünk nem annyira a körülöttünk teljesedő jelekkel kellene foglalkoznunk, hanem azzal, hogy mi van velünk.
Jézus ugyanis nem egy eseményről beszélt, hanem az emberek állapotára irányította a figyelmünket, ezért nekünk is ezzel kellene foglalkoznunk.
Jézus visszajövetelével kapcsolatban is az a lényeg, hogy mi van velünk, hogyan viszonyulunk a visszajövetelének tényéhez, miként reagálunk mindarra, amit érzékelünk ezzel kapcsolatban.
Ezt nem az dönti el, hogy mit mondunk a hitvallásunkban, hanem az, hogy miként élünk, összhangban van-e életünk azzal, amit mondunk.
Amikor Jézus laodiceának a szemgyógyító írt ajánlja, akkor ezt a látásmódját is szeretné vele meggyógyítani, hogy ne a másodrendű dolgokat vegye észre, és ne azokkal foglalkozzon, hanem azokkal, amik az örökéletet jelentik.
Ha ennek hátterén figyeljük a Jézus által mondottakat, akkor azt láthatjuk, hogy a Noé idejében élő emberek bűne is az volt, hogy nem éltek azzal a lehetőséggel, amit Isten a jelenben biztosított részükre.
Pedig minden figyelmeztető jelnek az ismerői és tanúi voltak.
Az ember Fiának visszajövetelekor is ugyanazt a hibát követik el azok, akiknek Isten felajánlja a „bárkába” való belépés lehetőségét.
A különböző okok miatti halogatással végleg elszalasztják a végső lehetőséget, és emiatt elvesznek, noha minden figyelmeztető jelt ismernek.
Pál apostol azt mondja, hogy bennünket Isten a bizonyságok fellegével vett körül, ebből felhőből csak az nem vesz észre semmit, aki vakká vagy teljesen közömbössé vált az isteni jelek érzékelésére.
A közöny vagy közömbösség olyan állapot, amikor valaki azért nem veszi észre a lényeget, mert az érzékszervei elhomályosodtak.
Pál apostol írásában találjuk meg a magyarázatot ahhoz, hogy mitől alakulhat ki, mi okozza ezt az érzéketlen közönyt.
„Érzéki
ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok
néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg… Van érzéki test, és van lelki test is.” I. Kor.
2,14. 15,44.
Amikor az érintettek nem érzik szükségét semmilyen változásnak sem.
Ezt a megelégedettséget azonban általában nem a szavaikkal mondják el, hanem az életmódjukkal fejezik ki, hogy nekik „semmire sincs szükségük”..
Mert sokan gondolják azt: MAJD, ha ezek az események már beteljesedtek, akkor ők is összeszedik majd magunkat, és igyekeznek mindent megtenni.
Valaki egyszer azt mondta nekem: „Sándor, az alkalomnak elől van a szakálla, ezért, ha már elment melletted, akkor hiába akarod megragadni, a késlekedéseddel végleg elszalasztottad a felkínálkozó lehetőséget”.
Jézus idejében is létezett egy olyan gondolkodás, hogy majd amikor eljön a Messiás, - de amikor eljött, akkor nem ismerték fel, mert a halogató gondolkodás homályossá teszi a látást. Jn. 1,9-11.
Akik viszont készültek a Messiás megjelenésére, és találkoztak Vele, azok számára különleges áldást adó élmény lett, mert ők „az Isten fiaivá lettek” ezáltal. Jn. 1,12.
Telik vagy múlik számunkra az idő, a kettő között ugyanis van egy árnyalati különbség, ami viszont a lelki életünk vonatkozásában hatalmas jelentőségűvé válhat.
Akinek csak múlik az idő, annak minden nappal rövidebbé válik az élete, minden nappal szegényebbé lesz.
Akiknek viszont telik az idő, azok mindig elérkeznek egy kitűzött célhoz.
A megváltás tervével kapcsolatban Isten sem a múló időt számolja, hanem azt, hogy betelt-e már, elékezett-e a várva-várt idő.
Jézus is arról beszélt első prédikációja alkalmával, hogy „betelt az idő… és ezzel „elközelített az Istennek országa”. Mk. 1,15.
Pál apostol pedig arról beszélt, hogy amikor betelt az idő, vagyis „mikor eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát”. Gal. 4,4.
Akik a betelő időre figyelnek, azok mindig a jövőbe néznek, ezért hittel várják a reménységük beteljesedését.
A felettünk már betelt időt úgy élhetjük meg, hogy „most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk”. Róm. 13,11.
Isten azt szeretné, ha a körülöttünk beteljesedő események nemcsak információs ismereteinkben gazdagítanának bennünket, hanem a Jézus dicsőséges visszajövetelére való felkészülésünkben inspirálnának.
Ennek érdekében a beteljesedő események váltsák ki belőlünk azt, hogy sokkal jobban figyelünk arra, hogy készen vagyunk-e, felkészülten tudnánk-e odaállni Urunk elé, ha ma visszajönne?
