|
|
János 9,1-7. |
|
Letöltés |
|
|
|
János 9,1-7. |
|
Letöltés |
|
Ekkor történt a kora reggeli órákban az, hogy a templom udvaron hozzá vezettek egy parázna asszonyt, akit tetten kaptak, és Jézustól akartak ítéletet hallani az esetével kapcsolatban.
A nap későbbi részében pedig a népet tanította Jézus, és eközben olyan kijelentéseket mondott a nép vezetőiről, később pedig önmagáról, ami rettenetes indulatokat szabadított fel a zsidókból.
„Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig elrejtőzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük; ilyen módon eltávozék.” Jn. 8,59.
Mivel szombaton tilos volt a koldulás, ezért csak csendben ült a földre terített szőnyegén, talán azt várta, hogy kéregetés nélkül is megszánja egy-két ember.
Amikor Jézus találkozik vele, akkor cselekvésre szánja el magát.
A föld porából sarat készít és megkeni vele a vak szemét, majd pedig elküldi a Siloám tavához, hogy ott mosakodjon meg.
Amikor a vak készségesen engedelmeskedve elmegy és megteszi, amit Jézus mondott neki, akkor ennek eredményeként megjött a látása.
Megláthatta azt az embert, aki kiszabadította őt abból a sötétségből, amely lezárta a szeme világát, - végre belenézhetett a gyógyító Mester arcába.
Viszont rettenetes érzés lehetett számára, amikor azt kellett látnia, hogy milyen dühös indulatok nyilatkoznak meg a farizeusok arcán, mivel Jézus szombaton végezte el a gyógyítását, és még őt a beteget is egy cselekvő tevékenységre késztette.
Ennek a meggyógyult, már látó embernek első tapasztalatai között kellett szembesülni azzal és felismerni:
Nem csak jó következik abból, amikor valaki látóvá válik.
Nemcsak szép és felemelő dolgokat kell látnia, hanem olyanokat is, amiknek látásáról szívesen lemondana.
Úgy gondolom, hogy a jó dolgok közé tartozott az is, amikor ez a vak ember még nem láthatta az emberek dühtől és irigységtől eltorzult arcvonásait, hiszen ez egyáltalán nem tartozik a szép látványok közé.
Együtt örülés helyett inkább gyűlöletet látott a vezetők szavaiban.
És ez a gyűlölet odáig fajult, hogy még a gyülekezetből is kirekesztették, mert a gyógyulásával kapcsolatos körülményeket az átélt tapasztalatának hátterén nem tudta úgy látni és értelmezni, mint a farizeusok. 34. vers
A zsidók azt hitték, hogy a bűn már ebben az életben is elnyeri a méltó büntetését a különböző betegségek által.
Sátán elhitette velük, hogy a betegséget és halált Istentől származó büntetésnek tekintsék, amit önkényesen ró ki az elkövetett bűnök ellenében.
Így készítette elő az útját, hogy majd a Megváltóra is úgy tekintsenek, mint aki „ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől”, miközben Ő a mi „betegségeinket viselte, és fájdalmainkat hordozá”. Ésa. 53,4.
Jób barátaihoz hasonlóan azt gondolták, hogy Isten igazságos kormányzását ki lehet számítani és meg lehet érteni, kis bűnre kis büntetést ad, a nagy bűnre pedig nagyot.
Hogyan okozhatott volna vakságot a saját bűne, hiszen vakon született?
Esetleg ők is hittek a reinkarnáció valamilyen formájában, és azt gondolták, hogy ez az ember az előző életében követte el ezeket a bűnöket?
Vagy talán az gondolták, hogy Isten már előre ismerte azokat a bűnöket, amiket majd el fog követni, és ezért született már előre büntetés alatt?
A bűn világában élők számára a szenvedés körülményei között válik láthatóvá Isten kegyelme és szeretete, ílymódon lesznek nyilvánvalóvá az Isten dolgai.
Ezzel Jézus azt mondta: amíg itt van, Ő az, aki megnyitja a vakok szemeit.
Aki eddig sötétségben ült – akár testi, akár lelki vakságban – és semmit sem látott, az végre lásson és értse is az Isten dolgait.
E szavak a kegyelem felszólítását is képezik arra, hogy éljünk az Istentől adott lehetőséggel, mert ez a lehetőség mulandó, nem áll mindig a rendelkezésünkre.
Ez burkolt utalás arra, hogy a kegyelemidő sem végtelen, hanem mulandó.
A Biblia szerinti vakság azonban egy sokkal összetettebb fogalom, nemcsak egyetlen dolog meghatározására szolgál.
Nemcsak a fizikai látásunkban lehetünk vakok, sőt még abban sem csak egyetlen módon.
Mivel az ember egy hármas egységből tevődik össze (test, lélek és szellem), ezért vakok lehetünk az érzelmeinkben és a gondolkodásmódunkban is.
Hiszen lehet vakon szeretni és vakon gondolkodni is.
Amikor olyan történik velünk, hogy nézünk valamilyen irányba, de nem látjuk ami ott van, akkor annak érzékelésére ott és akkor vakok vagyunk.
Az ilyen vonatkozású látóképességünket nagy mértékben befolyásolja a neveltetésünk, a képzettségünk, az ismereteink, az előítéleteink, vagyis a személyiségünk minden jellemzője.
Ezért történhet meg az, hogy amikor egy erdőbe bemegy öt különböző képzettségű és beállítottságú ember, akkor mindegyik mást fog meglátni, más fogja lekötni a figyelmüket, más fog élményt és emléket adni számukra.
Ezeket a kifejezéseket akkor szoktuk alkalmazni, amikor már bizonyos ismerettel rendelkezünk ugyan, de mégsem értünk mindent, bizonyos részletek még zűrzavarosnak tűnnek előttünk.
Jézus tanítványai is ebben az állapotban voltak, mert a Golgotán történt események miatt minden összezavarodott előttük és bennük, hiszen ők nem olyan Messiást vártak, aki még magát sem tudta megszabadítani.
Ezért a feltámadás után a tisztánlátásuk érdekében Jézus újra azon fáradozott, hogy tisztánlátáshoz segítse tanítványait.
„...szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban Ő felőle.” Lk. 24,44.
Ezzel az újbóli magyarázattal „megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat”. Lk. 24,45.
Pál apostol ezt úgy fogalmazta meg: „És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között.” Eféz. 1,18.
Ennek megnyilatkozásaként az emberek nagyon sokszor a jót rossznak, a rosszat viszont jónak gondolják.
Ez az elromlott és megváltozott látásmód készteti az embereket arra, hogy amikor valami hibás és rossz dolgot tesznek, akkor elkezdenek magyarázkodni, úgy feltüntetve a dolgot, mintha valami jót tettek volna.
Jézus a Laodiceában élőket is vakoknak nevezi, mert nem ismerik önmagukat, és nem ismerik kegyelmet osztó Istent sem.
A Jézus korabeli farizeusokhoz hasonlóan túlságosan jó képet alkotnak magukról, azt gondolják, hogy semmilyen változásra sincs szükségük.
Akik pedig már eljutottak odáig, hogy látják a változás szükségességét, azok viszont a saját cselekedeteik és érdemeik által akarják jóra fordítani a helyzetüket.
Jézus ebből az állapotból csak egyetlen kiutat ajánl, „szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss”. Jel. 3,18/b.
Akik képesek ezt megtenni, azoknál a büszkeség alázatosságra változik.
Ők inkább gyógyítanak, mint sebeket osztanak, mivel már mindenkiben csak egy Krisztus vérén megváltott embert látnak.
Ehhez a megvilágosodáshoz csak a Jézussal való személyes közösség által juthatunk el.
Jézus azt mondta: „Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága”. Jn. 8,12.
Mert a meggyógyulása csak akkor következett be, amikor Jézus utasítása szerint már ő is kész volt megtenni a saját lépéseit a meggyógyulása érdekében.
A Siloám tavához megtett lépései a szabad akaratból vállalt szándékát fejezte ki.
Isten pedig azzal jutalmazta meg ezt a hitben való engedelmességét, hogy látóként térhetett vissza a tótól.
Jézus útmutatásának teljesítése teljes gyógyulást hozott számára.
A szellemi és lelki vakságában vagy sérült látásában Isten mindenki számára biztosít lehetőséget a gyógyulásra.
Isten gyógyító kegyelmének hatására más szemmel látjuk a körülöttünk lévő világot, sokkal több dolgot veszünk észre benne, mint korábban.
Az evangéliumban Jézus a következőképpen mondja el ezt részünkre:
„Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.” Mt. 25,34-36.
Ezek az emberek észrevették és meglátták a környezetükben azokat, akik együttérzésre és segítségre szorultak, míg mások pedig vakon és érzéketlenül mentek el mellettük, mert Isten minősítése szerint vakok voltak.
Amikor Jézus számon kéri tőlük ezt a magatartást, akkor értetlenül kérdeznek vissze, mert ők vakságukban valóban nem látták meg és nem vették észre, hogy mikor kellett volna megtenniük azt, amit Jézus mond.
Amikor Jézus megszólít bennünket, készek vagyunk-e mi is hitben engedelmeskedni, megtenni azokat a lépéseket, amikre ő kér bennünket?
Természetesen Jézus ma nem személyesen, hanem a Biblián keresztül, az írott Ige szavaival szól hozzánk.
Készek vagyunk-e Jézus szavára odafigyelni, készséges szívvel keresni az Igében azt, hogy mi az Ő, „jó, kedves és tökéletes akarata’? Róm. 12,2/b.
Azt szeretné, ha te is elmondhatnád, amit az evangéliumban említett vak mondott el magáról, miután meggyógyult: „Noha vak voltam, most látok”. 25. v.
Rá tudott-e már döbbenteni Isten a vakságodra vagy a sérült látásodra.
Érzékelted már, hogy még sok mindent nem látsz meg és nem veszel észre időben vagy egyáltalán abból, ami veled és körülötted történik.
Esetleg nem tisztán látod, hanem csak homályos sejtésed van a dolgokról?
Isten gyógyító kegyelme által új fényben tudod-e már látni az életedet és az életed értelmét?
Ha pedig már meggyógyultál, akkor esetleg, már mint meggyógyult ember lobog-e benned az a lelkesedés, hogy Jézushoz vezesd azokat, akik lelkileg és szellemileg még vakok vagy látássérültek a környezetedben?
Az apostolok közül András volt az, aki mindig Jézushoz vezetett valakit.
Mikeás próféta szerint Isten gyönyörködik az irgalmasság gyakorlásában.
Bennünket is szeretne megtanítani arra, hogy kóstoljunk bele, milyen felemelő érzés, amikor a bennünk lévő szeretetből tovább tudunk adni másoknak, olyan embereknek, akiknek éppen erre van szükségük.
Szerezzünk minél több örömöt magunknak azzal, hogy megkülönböztetés nélkül sugározzuk magunk körül a szeretet melegét.
