64 - Életünk viharai,

.

I. A viharzó tengeren

1. Jézus egy kimerítő tanítássorozatának végére ért, amikor úgy döntött, hogy elbocsátja az Őt hallgató sokaságot, tanítványaival pedig a tengerre száll és átmegy velük a túlsó partra.

• Azért tette ezt, mert az egész napos tanítás után, a nap végeztével már annyira kimerült volt, hogy szüksége volt rá, hogy megpihenjen csak az övéi között, egy magányos helyen, ezért akart visszavonulni a tó túlsó partjára.

• Másrészt viszont az a sokaság, amely Jézus tanítását hallgatta egész nap és körülvette Őt, már többet akart Tőle, mint csak a tanítását hallgatni.

  • Valószínűleg az a gondolat kezdett elhatalmasodni a tömegben, hogy Jézust királlyá kiáltják és Dávid trónjára ültetik.

    • Jézus viszont ezt az Isten akaratával ellentétes szándékot akarta megakadályozni a tiltakozó fellépésével.

  • Jézus ugyanis mindig csak indokolt esetben lépett fel olyan határozott módon emberekkel szemben, mint ahogy ezt ebben az esetben tette.

    • „Látván pedig Jézus a nagy sokaságot maga körül, parancsolá, hogy menjenek a túlsó partra”, mármint a tanítványai. Mt. 8,18.

2. Nem sokkal az elindulás után azonban az történt, hogy a hajón tartózkodók között teljes zűrzavar támadt, ami a kétségbeesésig fokozódott közöttük?

• Alig távolodott el hajójuk a parttól, Jézus lefeküdt a hajó egyik végében, ahol nyomban el is aludt, mivel annyira fáradt volt.

• Úgy olvassuk az Igében, hogy nem sokkal ezután „nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék”.

• A hullámok olyan erővel csaptak fel a hajó fölé, hogy számolni kellett még a hajó elmerülésével is.

3.    Jézus tanítványai, akik között többen viharedzett és tapasztalt halászok voltak, tehetetlenül álltak szembe ezzel a hatalmas erejű viharral, ezért szívük megtelt félelemmel.

• Elviselhetetlenné vált bennük az az érzés, hogy most biztosan elvesznek, miközben Mesterük békésen alszik és nem törődik velük.

  • Pedig éppen miatta kell nekik most a tengeren lenni, Jézus parancsolta ezt nekik, ők egészen más programot terveztek el maguk számára.

  • „Aki győzött a betegség, démonok, sőt még a halál felett is, annak nincs ereje, hogy most segítsen tanítványain? Nem érdekli a nyomorúságuk?” (JÉ 277,2)

4.     Fel sem merült bennük az a gondolat és kérdés, hogy minek tulajdonítható ez a hirtelen feltámadt nagy erejű vihar, amivel már ők sem tudtak megküzdeni?

• Mintha Sátán mozgatta volna a halált hozó erőket a szélviharban, a levegőben és a vízben, hogy elveszítse benne Jézust is és a tanítványait is.

  • És valóban így is volt, a démoni erők korbácsolták fel a szelet és a vizet.

• Mivel előzőleg a tömegnek sugallt szándékával nem sikerült mellék-vágányra siklatni a Messiás küldetését, ezért Sátán most megpróbált az életére törni, hogy idő előtti halálát eszközölje.

5.     Az a körülmény, hogy Jézus olyan nyugodtan tudott aludni, hogy még a tomboló vihar sem volt képes felébreszteni, örök tanító leckét jelent a mindenkori tanítványok számára?

• Isten Igéje több helyen is hirdeti azt, hogy Jézus a békesség fejedelme, vagyis Ő a forrása az igazi békességnek, ami nem azonos az evilági békességgel, nem is olyan törvényszerűségek alapján működik. Jn. 14,27.

  • A világ szerinti békességet csak a jó körülmények adják, amikor valaki csak a körülményekre néz, de belül a lelkében továbbra is zaklatott marad, és háború dúl benne.

  • A Krisztustól kapott békesség viszont teljesen független a körülményektől, mert ez a lélek békességét jelenti.

    • Ezt a békét a körülmények nem tudják befolyásolni és elvenni, esetleg csak nagyon nehezen.

    • Ez a békesség a szívben uralkodik, és a Szentlélek gyümölcsei közé tartozik (Kol 3:15,  Gal 5:22).

•  Jézus tehát azzal a lelki békességgel szívében aludt nyugodtan a viharzó tengeren is, mint amit nekünk is felkínál a Vele való közösségünk részeként.

6.  Jézus nagyon sajátos módon viszonyult ahhoz a rendkívüli körülményhez és problémához, amivel a felébredése után szembe találta magát

• „És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lőn nagy csendesség.” Mk. 4,39.

  • Ezzel a parancs szavával a valóságban azt a démoni sereget és az általuk felvonultatott erőket dorgálta meg, amelyek meg akarták akadályozni, hogy Jézus átkeljen a túlsó partra.

  • Ezek a démoni lelkek már tudták, hogy a túlsó parton két ember várja Jézust, akik az ő fogságukból szeretnének megszabadulni Jézus hatalma által, ezért a viharral ezt az eseményt is szerették volna megakadályozni.

    • Jézus ugyanis a Gadarénusok földje felé haladt, ott akart kikötni.

7.    Jézus szava, „amely lecsendesítette a tengert, Isten hatalmának a megnyilatkozása volt”, mert Isten csak „szólt, és meglett”.  (JÉ 278,3  - Zsolt.33,9.)

• Az emberek ezt látva elcsodálkoztak, és azt kérdezték egymástól,: „Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek néki.” Mt. 8,27.

• Jézus azonban nemcsak a szelet dorgálta meg, hanem a tanítványait is: „Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?” Mk. 4,40.

  • Hit ugyanis csak az Istennel való élő kapcsolatban létezik.

• Ez a feltámadt vihar ugyanis a tanítványok lelkében dúló viharnak a következménye is volt.

  • A hajóra szállás után ugyanis azért dúltak-fúltak magukban, mert Jézus közbeavatkozása meghiúsította a régi vágyuknak a beteljesedését.

    • Haragudtak Mesterükre, amiért közbeavatkozásával ilyen kudarcot okozott nekik -, hasonlóan történt, mint a megdicsőülés hegyénél.

8.  Ebből a történetből sokféle tanulságot vonhatunk le a magunk számára.

• Mindenek előtt azt, hogy sokkal jobban kell keresnünk az Isten akaratát, mint a sajátunkat, és amikor felismerjük, akkor tudnunk kell azt elfogadni.

• A legtöbb szenvedést a kishitűség és a nyomában támadó félelem okozza, amikor a körülmények hatására elfelejtjük, hogy életünk az Isten kezében van.

  • „Ahogyan Jézus hittel pihent Atyja gondviselésében, úgy kell nekünk is megpihennünk Megváltónk gondoskodásában.” (JÉ 278,4)

  • Pál apostol azt mondja: „Ha az Isten velünk, akkor kicsoda ellenünk?”. Róm. 8,31.

• Gyakran történik meg velünk is, amikor a kísértés vihara tombol körülöttünk és szinte átcsap felettünk, hogy először egyedül küszködünk a viharral, mert eszünkbe sem jut, hogy segítséget is kérhetnénk Jézustól.

• A lelkünkben feltámadó és tomboló szenvedélyek viharát is csak az elemek Ura tudja maradandóan lecsendesíteni és békességet teremteni.

II. Életünk viharai

1.    A Biblia jelképes fogalomként is használja a szél és a vihar szavakat, amivel azt szeretné kifejezni, hogy az életünk különböző területein is kialakulnak olyan körülmények, mint amit a szélvihar vált ki a természetben.

• A nemzetek életében a „szél”, mint prófétikus kifejezés, politikai forrongást és háborút jelent, ami veszedelemként tör egyes nemzetek életébe.

  • „Az égnek négy szele háborút támaszta a nagy tengeren.” Dán. 7,2.

  • „Ímé, veszedelem indul egyik nemzettől a másik nemzetre, és nagy szélvész támad a föld széleitől.” Jer. 25,32.

• Ezeket a viharos erejű szeleket nem Isten támassza, de megengedi, hogy feltámadjanak, és beteljesítsenek bizonyos következményeket.

• Ezeknek a szélviharoknak a hátterében az Ősellenség áll, Sátán, aki már a Mennyben is feltámasztotta a háború szelét, aminek eredményeként a mennyei angyalok egyharmada lett kivetve a Mennyből. Jel. 12,8-9.

2. A választott nép, vagyis a mindenkori Egyház életében is megended Isten olyan körülményeket, amelyek szélviharhoz hasonlítanak, aminek még a következménye és a hatásának eredménye is olyan, mintha szélvihar söpört volna végig.

• Ezért a mindenkori Egyház hajójának viharos útvonala is sok tanulságot tartalmaz a történelem tengerén.

• Sátán az ilyen általa felkorbácsolt szélviharokkal próbálja darabokra szaggatni az Isten választott népének közösségében az egységet, mert ezzel reményli megakadályozni a missziót, az Isten megváltó tervének beteljesedését.

• Az ilyen belső háborúk és lelki csatározások eredményeként húllott szét és szakadt darabokra Isten népének közössége a történelem folyamán.

3.    Ezekben a harcokban Sátán mindig azt próbálja elhitetni az áldozataival, hogy egy szent ügy érdekében buzgólkodnak, miközben Isten művének rombolását és feldarabolását végzik.

• Egyeseket a társadalmi különbözőség forgószelével választ el egymástól, és szór szét.

  • Az etnikai hovatartozás gőgjével fertőzi meg a gondolkodásukat.

  • Az anyagi javak birtoklásából fakadó elbizakodással.

  • A hatalomért, az uralkodásért való tülekedés szelével.

• Másokat a generációk szétválasztásával téveszt meg.

  • Miközben Isten Igéje azt szeretné elérni, hogy az atyák és a fiak szívét egymáshoz fordítsa, addig az Ősellenség éppen ellenkezőleg, el akarja szakítani egymástól őket.

• Ezek mind olyan dolgok, mintha egy szélvihar söpörne végig az Egyházban, csak rombolás és pusztulás marad utána.

4.    Vannak olyan viharok is, amik a saját hibás döntéseink természetes következményeiként támadnak fel az életünk különböző területein.

• Ezek a megrázó szélviharok esetenként Istentől erednek, máskor viszont csak megengedi őket annak érdekében, hogy a végén megmenthessen bennünket.

• Jónás próféta is egy olyan viharba került bele a Társis felé vezető útján, aminek előidézője Ő maga volt.

  • Ha nem hozott volna hibás döntést az Istennel való kapcsolatában, akkor ez a vihar nem következett volna be.

• Illés prófétának pedig azt próbálta bemutatni Isten, hogy a hegyeket és kősziklákat széthasogató szélben Ő nincs benne, ez nem Tőle van.

  • „És ímé ott az Úr volt elmenendő. És az Úr előtt megyen vala nagy erős szél, a mely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben.” I. Kir. 19,11.

5.    Vannak olyan szélviharok is, amik nem a környezetünkben, hanem a személyes lelki életünk egén támadnak fel, és borzalmas pusztítást képesek véghez vinni.

• Ezt a szélvihart látszólag a Biblia kijelentéseinek az értelmezése támassza.

• Pál apostol a tévtanítások szelének nevezi őket, amely az evangélium tisztaságát és a mindenkori lelki táplálékunkat akarja elpusztítani.

  • „Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;” Eféz. 4,14.

  • „Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják.” Csel. 20,29-30.

  • Mások viszont éppen ezeket a fals irányzatokat keresik, mert Pál szerint „az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.” II. Tim. 4,3-4.

• Napjainkban, amikor a mindentől és mindenkitől való függetlenedés szelleme hatja át a világot, de még az Egyházunk tagjait is, akkor ez a veszély nagyon valóságosnak és közelinek tűnik.

6.    Ellen White írásaiban is hasonló kijelentésekkel találkozunk.

• “Isten az ő népét fel akarja rázni álmából, és ha erre minden egyéb eszköz hatástalan marad, akkor majd jönnek a tévtanok, amelyek elvégzik a rostálás munkáját.” (Vegyes BT 63,2. -- 5.Test 706)

  • “Isten azt kívánja, hogy az igazságnak alapját imával párosult böjttel, alapos és kitartó kutatásnak vessük alá. A hívők ne elégedjenek meg véleményekkel és az igazságra vonatkozó, rosszul megalapozott fogalmakkal. Hitünknek az Isten Igéjének szilárd alapjain kell nyugodnia...” (Vegyes BT 64,f. -- 5.Test 707)

  • “A hamis tanok bevezetése által bekövetkezik a rostálás, mert a felszínes Biblia olvasók sehol sem vetettek horgonyt, olyanok lesznek, mint az állhatatlan homok.” Amit a szél akárhová el tud fújni. (TM 112 (1897).

7.    Amikor olyan szélviharok támadnak, amik kimondottan a személyes lelki életünket támadják meg, és próbálnak felborítani és megsebezni bennünket.

• Ilyen esetekre Pál apostol azt tanácsolja, hogy dőljünk neki a bennünket érő szélvihar nyomásának, ne engedjük meg, hogy megállítson bennünket az Isten által kijelölt útunkon.

  • „De egyet cselekszem, azokat, a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” Fil. 3,14.

• Ahogy a természet világában a fákat éppen a viharos szelek edzik meg, és erősítik a gyökereiket, hogy szilárdabban kapaszkodjanak meg a földben, akként engedi meg Isten a mi lelki életünkben is a különböző szélviharokat.

  • Az ilyen Isten által megengedett szélviharok, az Istennel való élő összeköttetésünket teszik szilárdabbá, ennek hatására sokkal jobban kapaszkodunk bele az Ő megtartó kegyelmébe.

III. Az Isten által támasztott viharok

1.    Az Isten által támasztott viharoknak az a célja, hogy új irányt és új célt adjon az életünknek.

• Függetlenül attól, hogy ki döntött az útirányról, és annak céljáról.

• Pál apostol sem úgy indult el Jeruzsálemből, hogy majd arra a szigetre fog eljutni, ahová hajótöröttként megérkezett.

  • Ennek a kitérőnek azonban különös célja és rendeltetése volt Istentől.

  • Isten egy különleges missziót szeretett volna elvégeztetni az apostollal azok között az emberek között, akik ezen a szigeten éltek.

    • Ezért úgy alakította a körülményeket is, hogy az útja során eljusson hozzájuk, és hirdethesse részükre az Isten országának evangéliumát, mintha egy missziós úton lett volna. Csel. 28. fej.

• Jónás sem oda érkezett, ahová elindult.

2.    Ha Isten támassza fel életünk tengerén a vihart, akkor mindig biztonságban érezhetjük magunkat, még ha mindjárt a cethal gyomrába érkezünk is meg, mint Jónás. Zsolt. 46,2-4.

• Isten esetenként mást szeretne ránk bízni, más úton szeretne elindítani és vezetni, mint amire mi önként vállalkoznánk.

  •  „Szélvészben és viharban van az Úrnak útja” Náh.1,3.