|
|
Máté 24,12-13. |
|
Letöltés |
|
|
|
Máté 24,12-13. |
|
Letöltés |
|
„Mivelhogy a gonoszság megsokasodik,
a szeretet sokakban meghidegül.
De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.”
A Szentírás több helyen is felveti ezt az emberi kérdést, bár nem ugyanezekkel a szavakkal, de tartalmilag erre vonatkoznak a kérdések.
Amikor a Jelenések könyve a 16. fejezetben arról ír: „eljött a Bárány haragjának ama nagy napja”, akkor is azt olvashatjuk: „ki állhat meg?”. Jel. 6,17.
Valójában
erre a nagyon jelentős kérdésre válaszol Jézus az alapigében, amikor azt
mondja, csak „aki mindvégig állhatatos
marad, az idvezül”.
Jézus más kijelentésében is megerősíti ezt a gondolatát: „aki mindvégig megáll, az megtartatik”. Mt. 10,22.
Vagyis az üdvösségre jutás lehetőségét két egymást kiegészítő kulcsszó határozza meg: „mindvégig”, „állhatatos”-nak maradni.
E két kijelentést nem lehet elválasztani egymástól.
Nem elég a pillanatnyi fellángolás, nem elég a pozitív befolyások hatása alatt meghozott jó döntés, ‒ kitartásra van szükség, vagyis „mindvégig”.
Az sem elég, hogy újra és újra odaszánjuk magunkat, de közben nagy kihagyásaink vannak, amikor elengedjük magunkat, és az Istennel való kapcsolatunkat nem őrizzük.
A szőlővesszőhöz hasonlóan, állandó élő kapcsolatunknak kell lenni a tőkével, azaz Jézus Krisztussal, enélkül nem lesz üdvösség.
Jézus arra figyelmeztet, hogy Nála nélkül semmire sem vagyunk képesek, a bűn világában csak Ő tarthat meg bennünket.
Miben és hogyan kell ezt az állhatatosságot gyakorolni és megélni, milyen területeken kell érvényesíteni ennek lényegét a gyakorlati életben?
A legtöbb ember a „mindvégig” szó alapján a végére helyezi a hangsúlyt, ezért azt gondolják, az a lényeg, mi lesz a végén, hogy zárul majd az élete.
Eközben azonban teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy a jövő nem a mi kezünkben van, ezért az Istennel kapcsolatos dolgainkat a mában kell megélnünk, semmit sem halogathatunk a holnapra.
Mások arra gondolnak Jézus kijelentésével kapcsolatban, hogy az engedelmességben, a törvény megtartásában kell ezt az állhatatosságot gyakorolni.
Hiszen Jézus a gazdag ifjúnak is azt mondta: „ha be akarsz menni az életre, akkor tartsd meg a parancsolatokat”. Mt. 19,17.
Pál apostol viszont nagyon egyértelműen jelenti ki, hogy az üdvösségünk nem a mi cselekedetünknek a jutalmazása, hanem az Isten kegyelmi ajándékából történik, amit Jézus Krisztusban kaptunk meg. Eféz. 2,8-9.
Ellen White azt írja ezzel kapcsolatban: „Akik magukra öltötték Krisztus életszentségének öltönyét, azok úgy állhatnak majd előtte, mint ‘választottak, hívek és igazak’”. (Pr.Kir. 365,1.)
Eszerint elsődlegesen a Krisztussal való állandó és élő kapcsolatban kell megnyilatkozni a „mindvégig állhatatos”-ságnak.
Jézus ezért figyelmeztetett bennünket arra, hogy „nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”. Jn. 15,5.
Ezzel viszont valójában azt fogalmazza meg, hogy a szeretet gyakorlásában kell kifejeződni a mindvégig tartó állhatatosságunk.
Ne hagyjuk kihűlni a bennünk feltámadt szeretetet, ne váljon langymeleggé, ‒ Laodiceában ugyanis ez képezi a legfőbb kísértést és próbát.
Eszerint még azokban a szívekben is ki fog hűlni a szeretet lángja, ahol korábban még lobogott és izzott.
Mert kihűlni csak az képes, ami korábban meleg volt, vagyis akiknek a szíve tele volt a szeretet melegével.
Pál azzal érzékelteti ezt a jelenséget, hogy ez az állapot azok életében következik be, akiknek lelki állapota időközben megváltozott.
„Akiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét”, vagyis már csak a látszatot tartják fenn. II. Tim. 3,5.
Isten pedig az erkölcsi törvény által mutatta meg a szeretet irányát és megnyilatkozási formáját, ezért mondta Pál azt, hogy „a törvénynek betöltése a szeretet”. Róm. 13,10.
Önzetlen szeretetet gyakorolni a törvény figyelmen kívül hagyásával teljesen lehetetlen.
Ezért nem mindegy, hogy milyen helyet foglal el a törvény a gondolkodásunkban és az életünkben.
Ezért figyelnünk kell arra, akkor ne csak megtartani akarjuk az előírásait, hanem betölteni is a benne megnyilatkozó alapelvet.
Az állhatatosság szavunk ugyanis egy összefoglaló kifejezés a vallásos nyelvezetünkben, nagyon sok mindenben lehetünk állhatatosak, ill. kellene állhatosnak lennünk a gyakorlati életünkben.
Ha átgondoljuk a lelki életünket és az Istennel való kapcsolatunkat, akkor egészen hosszú listát állíthatunk össze ezzel kapcsolatban.
„Az imádságban állhatatosak legyetek”, „a könyörgésben állhatatosak”, „Szüntelen imádkozzatok”. Kol. 4,2; Róm. 12,12; I. Thess. 5,17.
Ezért vizsgáld meg magad, miként van jelen életedben az imádság lehetősége, szeretsz-e elbeszélgetni Istennel, van-e mondanivalód számára?
A bibliai Imádság azonban nem egy alkalomszerű cselekedet, hanem egy folyamatos életforma, egy állandó kapcsolat Istennel.
A hívő ember, imádságos légkörben él, minden pillanatban megszólíthatja Istent, és meghallja azt is, amikor Isten szól hozzá.
A Könyörgő imádság viszont már nem egyszerű imádságot jelent, hanem egészen másfajta tevékenységet, az imádságos életformán belül.
Könyörgéseinkben általában a gondunkat, a problémáinkat szoktuk elmondani Isten előtt, mert a segítségét szeretnénk kérni a megoldáshoz.
A könyörgés a tehetetlenségünk érzetéből fakadó, alázatos belekapaszkodást jelent Isten kegyelmébe és ígéreteibe.
Éhezed és szomjúhozod-e az élet kenyerét, élvezed-e azokat a pillanatokat, amikor magadhoz veheted, mint ahogy a fizikai ételedet?
Ha nem szoktatjuk magunkat a vallásos dolgokról való elmélkedésre, akkor szellemi és lelki képességünk fokozatosan elgyöngül és elerőtelenedik.
Ha megengedjük, hogy a világi ügyekről való gondolkodás töltse ki az időnket és határozza meg a napjainkat, akkor azokban leszünk kiválóak.
Azoknak nehéz Isten szerinti vallásos életet élni, akik nem szoktatják hozzá magukat az Isten dolgaival való foglalkozáshoz.
Az Ige tanulmányozásában való állhatatosság sokféle módon jelenhet meg a gyakorlati életünkben.
A napi áhítatok megtartásában
Hogyan kezded a napodat, felajánlod-e terveidet Istennek, hogy jóváhagyja azokat, vagy más utat jelöljön ki számodra?
A szombatiskola rendszeres és állhatatos tanulmányozásában.
Ez az Isten adta lehetőségünk egy sokoldalú igetanulmányozást biztosít részünkre.
Gyakorlod-e magad a személyes igekutatásban, vágyakozol-e arra, hogy minél többet megismerj az Isten által adott kinyilatkoztatásból?
Szeretsz-e beszélgetni másokkal Isten Igéjéről?
Szabad időd felhasználása közben feltör-e belőled az a vágy, hogy Isten Igéjét olvasd vagy hallgasd?
Van-e benned együttérzés az elveszettek iránt, kész vagy-e Jézus munkatársa lenni az elveszettek keresésében és megtalálásában? Lk. 19,10.
A jézusi misszió folytatása a feltételét képezi annak, hogy Jézus velünk legyen „minden napon, a világ végezetéig”. Mt. 28,20.
Ennek hiányában viszont mi magunk is elveszettek vagyunk, mert aki „tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak”. Jak. 4,17.
De mit nevezhetünk jó cselekedetnek, mitől jó egy cselekedet?
A mi indítékainkban és tetteinkben valahol mindig benne van az önzés.
Ezért Jézus azt mondja: „senki sem jó, csak egy, az Isten”. Mk. 10,18.
Eszerint a cselekedeteinket csak akkor nevezhetjük jónak, ha azok Isten szerinti cselekedetek, ha az Isten Lelke indít annak megtételére.
Ezért mondja Pál azt, hogy csak azok lehetnek az Isten fiai, „akiket Isten Lelke vezérel”, akiket tud jó cselekedetekre késztetni. Róm. 8,14.
Jézus viszont előre elkészít nekünk „jó cselekedeteket”, amelyeket felismerve be kellene töltenünk, hogy „azokban járjunk”. Eféz. 2,10.
Vagyis ne veszítsük el a reménységünket, az Isten ígéreteibe vetett bizalmunkat és hitünket.
Ezért kapcsolja össze Jézus a szeretet gondolatát az állhatatossággal.
Mivel „a szeretet sokakban meghidegül”, ezért tudni kell, hogy csak az üdvözül, „aki mindvégig állhatatos marad”, akiben a szeretet nem egy hullámzó érzelmi állapot és jelenség.
A laodícea korszakában élők problémája is ez, a szeretetüknek megnyilatkozása csupán „langymeleg”, „sem hideg, sem hév”. Jel. 3,16.
Ez az állapot viszont már most is azzal jár együtt, hogy Jézus kiveti őket a szájából, vagyis nem akar róluk vallást tenni az Atya előtt. Mt. 10,32-33.
Pál azt írta, hogy „az Úr igazgassa a ti szíveteket… a Krisztus iránt való állhatatosságra”. II. Thess. 3,5.
Amikor pedig Barnabás járt Antiókiában, akkor „inté mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban”, Csel. 11,23.
Maga Jézus is ezért mondja nekünk azt, hogy „maradjatok én bennem, és én is ti bennetek… mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”. Jn. 15,4-5.
A szőlővesszőnek sem lehet élő kapcsolata a tőkével, ha csak alkalmanként kapcsolódik össze vele, ‒ csak állhatatos kapcsolat biztosíthat életet.
Hasonlóképpen kell nekünk is állhatatosnak lenni a Krisztussal való kapcsolatunkban: „állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz”. I. Kor. 7,35.
Csakhogy Jézus azt mondta: Nála nélkül semmit sem tudunk tenni.
Vagyis állhatatossá sem tudunk válni csak úgy magunktól, mert az állhatatosság nem a saját erőfeszítéseink eredményeként alakul ki bennünk.
Péter apostol azt mondja: „a minden kegyelemnek Istene… ő maga tesz tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká”. I. Pét. 5,10.
Ha a szívünket egyedül Isten változtatja meg, akkor nekem tulajdonképpen semmit sem kell tennem azért, hogy ez a változás megtörténjen?
De igen, annak ellenére, hogy ezt az átalakítást nem én fogom elvégezni a szívemben, de az újjáteremtő erő forrásánál nekem kell ott maradnom.
A
változás ugyanis csak akkor fog megtörténni, ha Jézus mellett maradok, és
ezután Vele akarom élni az életemet. Jn. 15,5/b.
A Jézus mellett maradás érdekében tett erőfeszítéseink bizonyítják azt, hogy a bűntől valóban el akarunk szakadni.
Az egyik oldalon ápolnunk kell azokat a dolgokat, amelyek a Jézussal való kapcsolatot jelentik számunkra.
Igeolvasás, imádság, lelki beszélgetések, a környezetünkben élő szükséget látó emberek segítése, stb., vagyis mindenkinek meg kell találni azt a területet, ami a személyiségéhez illeszkedik.
A másik oldalon viszont naponta önvizsgálatot kell tartani, és a felismerés arányában el kell határolódni és szakadni minden olyan dologtól, ami akadályozza vagy megszakítja a Jézussal való kapcsolatot.
Ilyen dolog lehet egy film a tévében vagy az interneten, lehet egy könyv, egy könnyű fajsúlyú társaság, és még nagyon sok minden.
Amit tehát nekünk kell megtenni, az nem más, minthogy megpróbáljuk megteremteni és fönntartani a Jézussal való kapcsolat külső körülményeit.
Ezzel az igyekezetünkkel párhuzamosan Jézus is munkálkodik, de Ő belül, a lelkünkben.
A szív megromlott indulatait, vágyait, hajlamait tisztítja ki belőlünk.
Ennek a jézusi tevékenységnek az eredményeként mindig könnyebben tudjuk megőrizni a Vele való közösségünket.
Jézus tehát belülről – mi pedig kívülről:
És amikor ez a két igyekezet találkozik és együtt dolgozik, akkor beszélünk az újjáteremtett életnek arról az állapotáról, ami „Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben”. Eféz.4,24.
Ha mégis kudarcok érnek bennünket, annak általában az a háttere, hogy nem őriztük a Krisztussal való kapcsolatunkat.
Sokszor feláldozzuk ezt a kapcsolatot meggondolatlanul és könnyelműen egy múló pillanat kívánságáért, látszólagos öröméért.
Mivel nem maradunk Jézus mellett állhatatosan, ezért újra és újra elesünk.
A győzelmes keresztény élet titka tehát nem más, mint megmaradni Jézus mellett, és állhatatosan együtt élni Vele.
