|
|
5Móz. 6,4-9. |
|
Letöltés |
|
|
|
5Móz. 6,4-9. |
|
Letöltés |
|
Itt fordul elő az emberiség történetében először, hogy egy vallási törvény szeretetet követel Isten iránt.
Mert a szeretet megkülönböztető jele az igaz Isten követőinek, akik tiszta szívből igazán követni akarják Őt.
Isten szeretetét megtapasztalva az ember vágyódik Isten közelsége után.
Istenre gondolva olyan örömet és boldogságot kell éreznünk, mint amit a szerető szív érez a szeretett személy iránt.
„Mint a szarvas kívánkozik a folyóvízre, úgy
kívánkozik az én lelkem hozzád óh Isten!” Zsolt. 42,1.
Ezért hirdeti újra és újra, hogy szeretni csak akkor lehet, ha kész vagy eggyé válni a másikkal, legyen az a felebarátod, vagy maga az Isten.
A szentháromság Isten is csak azért mondható a szeretet Istenének, mert ebben a szeretetben Ők tökéletesen egyek.
Ezért kellett Izráel fiainak a családi áhítat alkalmával ezt az Igét ismételgetni.
„Halljad Izráel, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy.”
A nagy parancsolat tehát az számunkra, hogy ezt a szeretetben eggyé vált Istent szeressük mi is „teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes erőnkből”.
Vagyis ne csak szóval szeressünk, se a
nyelvünkkel, hanem cselekedettel és valósággal. I. Ján. 3,18.
Gyermekeink mindenek előtt az Isten tulajdonai, de időlegesen ránk bízta őket.
Egyszer azonban minden szülőtől számon kéri majd, hogy mit tett a kezébe adott gyermeki élettel.
Isten azt a feladatot adta a szülőknek, hogy gyermekeik jellemét az Istentől adott minta szerint formálják.
Ez türelmet, kitartást és határozottságot igényel.
Ez olyan felelősség, ami alól sohasem lehet kilépni, nincs belőle szabadság, állandó ügyeletet igényel.
Gyermekeink irányítása nemcsak tanács adást igényel tőlünk, hanem az akaratuk és a hajlamaik fékezését is.
Miként a magára hagyott mező csak gyomot terem, így történik azzal a gyermekkel is, akinek nevelését nem kellő alapossággal végzik.
Amit mi tanulunk Krisztustól, azt tovább kell adnunk gyermekeinknek.
Ilyen módon úgy az otthonok, mint a gyülekezetek egy iskolává válnak a gyermekeink számára.
Amikor a szülők megtanítják gyermekeiknek, hogy szeretetből engedelmeskedjenek nekik, akkor ténylegesen a keresztény élet első leckéjét, az engedelmesség leckéjét tanítják meg velük.
Ezzel azt akarja mondani, hogy ne álljatok a gyerekek útjába azzal, hogy a Krisztuséhoz egyáltalán nem hasonlító jellemetekkel elriasszátok őket.
Sohase érezzék közeletekben azt, hogy a Menny nem lehet kellemes hely, ha ti is ott lesztek.
Ne keltsétek bennük azt a hamis benyomást, hogy Krisztus vallása a komor élet vallása, és ha Krisztushoz jönnek, akkor le kell mondani mindenről, ami örömöt ad az életben.
Mivel ez a munka gyermekeink örök sorsát dönti el, ezért Isten előtti feladataink között a legelső helyen kell állnia.
Ezen felelősségünk alól Isten nem ad egyetlen szülőnek sem felmentést, ebben nincs megállás vagy szabadság, ez állandó és folyamatos szolgálatot igényel.
Nem elég az Isten dolgairól csak beszélni, gyakorlati példára van szükség.
Isten a gyermekek lelkébe helyezte azt az ösztönös megnyilatkozást, hogy a nagyobbakat, mint kiválasztott példaképeket utánozzák, vagyis megtanulják tőlük azt, amit eddig még nem csináltak.
Ilyen értelemben a szülők az első számú kiválasztottak, akikre a gyermekeik felnéznek, és amit tőlük látnak, azt ők is csinálni fogják.
Ezért a személyes példaadás olyan felelősség a szülőkön, ami mindenképpen megtermi a maga gyümölcsét a maga idejében.
Többszörös áldás rejlik az ilyen közös gyakorlatban.
Mindenek előtt szemléltető példát adhatsz a gyermekednek arról, hogy milyen módon kell a gyakorlatban megvalósítani az Isten akaratát.
Eközben viszont egy Isten Lelkétől áthatott közösség alakul ki a szülő és a gyermeke között, illetve a család minden egyes tagja között.
Rendkívüli befolyást gyakorol a gyerekekre a megfelelő módon tartott családi áhítat.
Nagyon fontos szem előtt tartani, hogy „tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint”. Péld. 22,6.
Súlyos hibát követnek el azok a szülők, akik elmulasztják azt a lehetőséget, hogy a gyermekeikkel együtt tartsanak áhítatot, együtt imádkozzanak velük.
Az esetek többségében azért nem tudnak a gyerekek megfelelően viselkedni az istentiszteleteken, mert nem szoktak hozzá, nem tanulták meg ennek szabályát.
Az Istennek járó tisztelet adás módját otthon a családi áhítatok alkalmain lehet megtanítani a gyermekeinkkel.
„Gyakoroljad ezekben a te fiaidat és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és amikor felkelsz.”
Vagyis este és reggel, otthon és idegenben.
az áhítatokon nem számít a helyszín
Ha viszont bármilyen okból adódóan hajlamos vagy megfeledkezni a szülői kötelességedről, akkor készíts magadnak egy emlékeztetőt.
Olyan emlékeztetőd legyen, hogy még véletlenül se tudjál megfeledkezni a kötelességedről.
Ha kell - akkor a kezedre tedd, vagy a homlokodra
legyen állandóan a szemed előtt
de teheted a házad ajtajára vagy a kapujára is
A lényeg az, hogy ne tudd elfelejteni, milyen felelősséget vállaltál magadra a gyermekeddel.
„Ezek az Igék, amelyeket e mai napon parancsolok neked, legyenek a te szívedben.”
Akkor ugyanis már nem kell sem a kezedre, sem a homlokodra, sem az ajtódra feltenni emlékeztetőül.
Mert ami a szívünket betölti, arról sohasem szoktunk elfeledkezni.
Arról szívesen beszélünk a nap minden órájában, bárhol tartózkodunk is.
Ezzel Jézus azt mondta ki, hogy nemcsak nekünk kell tanítanunk a gyermekeinket, hanem nekünk is kell tanulnunk tőlük.
De hogyan kell azt csinálni, amit Jézus mondott, hogyan lehet úgy fogadni az Istennek országát, mint egy gyermek?
Ezzel a gondolattal kapcsolatban három kijelentést állít elénk a Biblia.
„Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, (az semmiképpen sem megy be abba)” Mk. 10,15.
„Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, (semmiképpen sem mentek be a mennyeknek
országába)” Mt. 18,3.
„Ha valaki újonnan nem születik... víztől és Lélektől, (nem mehet be
az Istennek országába)” Jn. 3,3. 5.
Ez a három kijelentés fordított sorrendben együtt képezi azt a célt, amit Isten elénk állít.
Újjászületni, gyermekké lenni, Isten országának ajándékát elfogadni.
Nézzük meg sorba ezeket a kijelentéseket.
Az újjászületésünket Isten kezdeményezi és Ő hajtja végre.
A beleegyezésünkön kívül viszont semmi emberi nem lehet benne.
Mert ami Istentől születik, az nem „a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatából” történik, hanem az Isten teremtő műveként jön létre. Jn. 1,13.
Az újjászületés a „belső emberünkben”, a személyiségünk legmélyén megy végbe, és a természetünknek olyan mélységű változását fogja eredményezni, mintha valóban egy másik emberként születtünk volna meg.
A gyermekkor minden pozitív jellemvonásainak ki kell alakulni az életünkben.
A gyerekek őszinte egyszerűsége, megbocsátó készsége, nyitottsága, stb.
Mert a gyermekek még tudnak hinni és bizalommal lenni az emberek iránt.
Mert a gyermekek engedik magukat vezettetni és tanácsolni.
Mert a gyermekek még tudnak kicsik lenni, és ezt természetesen gyakorolják.
Jézus a megváltás titkára, a hit általi megigazulás csodálatos lehetőségére mutat rá ezzel a kijelentésével.
Ha nem tudjuk gyermeki alázattal és örömmel elfogadni Istentől az elkészített ajándékát, akkor nem mehetünk be az Isten országába.
Ha mindig az jár a fejünkben, hogy ezért mit kell majd nekem cserébe adnom érte, akkor még nem lettem olyan, mint a gyermek.
Ha még mindig csupán tárgyilagosan kezelem azt a szót, hogy Atyám, ha nem fut át a szeretet melege a lelkemen ettől a szótól, akkor még nem lettem olyanná, mint a gyermek.
A gyermekek engedik magukat megajándékozni, a visszatörlesztés gondolata nélkül, ők tudnak őszintén és felszabadultan elfogadni.
A gyermek még természetesen tud élni másokból, és ezzel mutatják meg, hogy Isten gyermekeiként hogyan élhetünk a kegyelemből hit által.
„Mert
kegyelemből tartattatok meg hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka
ez. Nem cselekedetekből, hogy senki se kérkedjék:” Eféz. 2,8-9.
Isten országát nem lehet Isten országát nem lehet megszolgálni és kiérdemelni, vagy megvásárolni, hanem csak ajándékba elfogadni Istentől.
Ha készek vagyunk az üres kezünket nyújtani Isten felé, akkor Isten nekünk adja azt, ami után áhítozunk, mert „ilyeneké a mennyeknek országa”.
„Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, az semmiképpen sem megy be abba.”
