Pártoskodás,
megosztottság, ami szinte már egy szakadáshoz vezetett.
Paráznaság, amilyen még a pogányok között sem
fordul elő.
Világi bíróság előtti pereskedések.
Az Úrvacsorát már egy közönséges lakmározássá
változtatták, ahol a gazdagok a jólétüket fitogtatták.
A Szentlélek ajándékaival kapcsolatban egy
általános tudatlanság volt közöttük.
Súlyosbította
a helyzetet az is, hogy a pártoskodásból adódóan a gyülekezet nagy része szembe
fordult Pállal.
Ebből
adódóan az apostol nem nyulhatott hozzá akárhogyan a problémához, hanem csak megfelelő
előkészítés után.
Ennek
a lényege az, hogy a rád bízott isteni üzenet ismertetése előtt személyes lelki
kapcsolatot kell teremtened az emberekkel.
Ellenkező esetben esetleg süket füleknek fogsz
beszélni.
Pál ezt úgy oldotta meg, hogy látszólag azonosult a hallgatóival, mintha ő is közülük való lenne. 1Kor. 9,22-23.
Ennek a munkamódszernek a mintapéldájaként áll előttünk az athéni prédikációja. Csel. 17,16; 22.
Ugyanezen a módon közelítette meg a korinthusi problémát is, a lelki ajándékokkal kapcsolatos eltévelyedésükben.
Miután újra elmagyarázta nekik a lelki ajándékokra vonatkozó alapismeretet, egy nagyon fontos megjegyzéssel egészítette ki az előbbi üzenetét.
„Ezeken felül még egy kiváltképpen való utat mutatok néktek.” 1Kor. 12,31.
Ahogy a napsugár fénye megfelelő prizmán keresztül a szivárvány színeire bomlik szét, úgy bontja fel előttünk Pál ebben a fejezetben csodás részeire és színeire a szeretetet.
„Embereknek vagy angyaloknak nyelvén
szólhatok”.
Megcsodálhatják a beszélő képességemet, és meg is tennék, ha valóban tudnék az angyalok nyelvén beszélni.
Szeretet nélkül azonban olyan lenne, „mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom”.
„Jövendőt is tudok
mondani”.
„Minden titkot és
minden tudományt ismerek”.
„Egész hitem van annyira,
hogy hegyeket mozdíthatok ki a helyéről”.
„Vagyonomat mind felétetem” a szegényekkel.
Hitemért kész vagyok még a máglya tüzére is odaadni a testemet.
Ezt a feszültséget azonban Pál apostol is érzékelte, ezért azonnal hozzá tette, hogy ezek a nagy dolgok viszont szeretet nélkül nem érnek semmit.
Ezeket a hatalmas dolgokat csak a szeretet teszi igazán értékessé.
Szeretet nélkül csupa 0-át érő tényként nyilvánulhatnak meg életünkben.
Mivel a szeretet a cselekedeteink indítékát változtatja meg, és ettől lesz érték az, ami szeretet nélkül semmit sem ér.
Eszerint Jézus nem ismeri el övéiként azokat, akik nem szeretettől indíttatva cselekszik a hatalmas dolgokat.
Jézus szavaiból az is kitűnik, hogy ezek az emberek valamilyen másik hatalom ereje által cselekedték az általuk nagynak tartott dolgokat.
Mert ha Jézus erejével tették volna, akkor Jézus ismerné őket.
Napjainkban is tanúi lehetünk ilyen Jézus nevében tett nagy dolgoknak, amihez viszont Jézusnak semmi köze sincs.
Az apostol által felsorolt negativ és pozitiv irányú meghatározásokból azt érthetjük meg, hogy a szeretet nem korlátozódik csupán az ember cselekvő képességeire.
Bár igaz, hogy a szeretetnek kifejezésre kell jutnia cselekedetekben, mégsem korlátozhatjuk csupán a cselekedetekre.
Cselekedni lehet ugyanis érdekből, félelemből, kötelességből, vagy egyszerűen csak szolgai engedelmességből.
A szeretet azonban nem ilyen felszines dolog, hanem sokkal mélyebbről fakad az emberben.
A szeretet a léleknek, vagyis az érzelmeinknek egy speciális állapota.
Azonban sohasem vak és józantalan, nem takargatja és nem mentegeti a bűnt.
Bár a bűnöst mindíg tudja szeretni, - hiszen hosszútűrő, nem gerjed haragra, mindent eltűr és elfedez - de azért a bűnt bűnnek nevezi.
Vagyis nem a bűnében támogatja a bűnöst, hanem a megtérésében.
Legyen az jövendőmondás vagy ismeret, mégsem mondhatja azt senki sem, hogy ő már mindent tud.
Ezekben a dolgokban Isten bizonyos határt szabott elénk, amelyet nem vagyunk képesek átlépni.
Még önmagunkat is csak rész szerint ismerjük.
Csak egyetlen dologban törekedhetünk a teljesség felé, a szeretet adásában.
Az efézusi levelében Pál arról beszél, hogy a szeretetben törekedhetünk „beteljesedni az Istennek egész teljességéig”. Eféz. 3,19.
Ez azonban nem a mi erőfeszitésünk eredményeként alakul ki.
Csak a bennünk lakozó Krisztus cselekedheti meg ezt egyedül.
Amilyen mértékben átadjuk magunkat Jézusnak, olyan mértékben teljesedhetünk be az Ő szeretetével.
Azzal a szeretettel, amiről Pál apostol beszél az alapigében.
Még Istenről sem mondhatnánk azt, hogy Ő a szeretet, ha csak egy személyben létezne a nagy világmindenségben.
A szeretet egy olyan belső állapot, amely mindíg kifelé fordul, a másik lény felé, és azt keresi, hogy mit adhat másoknak.
Az igazi szeretet alapja ugyanis mindig az adni tudásban mutatkozik meg.
Ha megszüntél adni, akkor megszüntél szeretni. Ha megszüntél szeretni, akkor megszüntél növekedni. Ha megszüntél növekedni, akkor megszűntél tökéletesedni.” (Kárpáti Petronella: Szeretetre vágyunk)
Ha megszüntél növekedni, akkor beteg vagy, és ha nem gyógyulsz meg, akkor meg fogsz halni, ez a törvényszerűség érvényes a lelki életünkre is.
A szeretet sohasem azt nézi, hogy viszonozzák-e, hanem mindíg csak azt, hogy kinek van rá szüksége.
Vagyis a szeretetnek mindig láthatónak, mások által érzékelhetőnek kell lenni.
A szeretet az egyedüli dolog, ami valóságosan széppé és boldoggá képes tenni az életet.
„Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.” Mt. 5,44.
Természetesen ezt nem könnyű megtenni, hiszen a hívő embernek is fáj az, ha bántják, ha gyűlölik.
Mivel azonban a cselekedetei a szeretet indítékából fakadnak, ezért sohasem akar a gonoszért gonosszal fizetni. Róm. 12,17.
Mert a szeretet sohasem azt nézi, hogy mit tesz vele az ellenség, hanem azt, hogy mit tett Jézus, milyen példát adott nekünk.
Mert úgy kell szeretnünk, ahogyan Jézus szeretett bennünket.
Jézus pedig még az ellenségeit is szerette.
A Krisztustól tanult szeretet legfontosabb jellemzője az, hogy a másik ember szükségleteire odafigyelve adakozik abból, amilye van.
A csüggedőnek jó szót és kedvességet.
Az éhezőnek kenyeret, a szomjazónak pedig vizet ad.
A szükségben lévőnek pedig ruhát.
Vagyis mindig a másik valós szükségletére figyel, nem pedig a kívánságára.
Tedd fel magadnak a kérdést:
Van-e szeretet felesleged, amiből másoknak is tudsz juttatni?
Tudod-e, hogy hol van a forrás, és tudod-e, hogy miként lehet onnan meríteni, hogy nindíg pótolva legyen az, amit ömnagadból adtál?
Szükség van korunkban őszintén szembe nézni ezekkel a kérdésekkel.
Mert a forrás ismeretének hiányában a szeretet egyszer csak fogyni kezd.
Mások talán ismerik a forrást, csak éppen azt nem tudják, hogy miként lehet belőle meríteni.
Ezért aztán „a szeretet sokakban meghidegül”. Mt. 24,12.
Mások pedig „szeretet nélkül valók” lesznek, vagy pedig csak „magukat szeretők”. 2Tim. 3,2/a
A teljesség, amiről az apostol beszél, nem más, mint a Krisztusban megnyilatkozó szeretet teljessége.
„Mert nincs annál nagyobb szeretet, mintha az életét adja valaki az ő barátaiért.” Jn. 15,13.
Pál tanácsa szerint nekünk is erre a teljességre, vagyis „a Krisztus teljessésével ékeskedő kornak mértékére” kell törekednünk.
Azt akarja újra elmondani, hogy a leghatalmasabb emberi képességek is elmúlnak, csak a hit, a remény és a szeretet marad meg.
E három között pedig „legnagyobb a szeretet”.
Mert a szeretet mutatja be és fejezi ki számunkra Istent.
Amilyen mértékben áthatja életünket a szeretet, olyan mértékben jutottunk közösségre Istennel.
„Igyekezzetek azért a szeretet gyakorlására.” 14,1/a
Túrmezei
Erzsébet:
Pótvizsga a szeretetből
|
A
Mester nagy iskolájában Az
első vizsgán én elbuktam, Szerettem
én ki engem szeret, Aki
rágalmaz, kinevet? Ilyet
nem tudok szeretni: – Nem! Szereted?
– Kérdezte tanárom, Szelíden
mondta, de erélyesen: A
szeretet nehéz tétel. De
Mesterem tovább tanított, |
Mutatta kezén, lábán a sebet,
Eltűrni a gúnyt, gyalázatot,
Megrendültem egész szívemben.
Megnyerheted vele úgy lehet,
Így tanított, szívem felrázta.
És most pótvizsgáztam belőle,
De én szeretettel feleltem,
Tovább tanulok, tovább megyek.
Mert más tudományt, sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok, |