Az Istenhez való visszatérést azonban több szempontból is fegyelembe kell venni.
Ha valaki időközben a személyes életében elhagyta Istent, akkor keresse meg az utat és térjen vissza.
El lehet hagyni Istent a bibliai elvek figyelmen kívül hagyásával, egyéni és közösségi szinten is.
„Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek!” Jer. 6,16.
Ez a felhívás nem azt mondja, hogy csak a vezetők, ez mindenkinek szóló isteni parancs.
Az elvekben való visszatérés és megújulás azonban nem tud maradandó lenni, ha előtte a gyakorlati életben nem történik egy belső, lelki változás az odaszánás szintjén.
Ellenkező esetben hiábavaló lesz minden erőfeszítés.
Ha történik is valamilyen változás, az nem marad állandó, hanem csak időszakos.
A szív megújulása nélkül csak felszínes, a „kegyesség látszatát” mutató kereszténység valósítható meg, mert hiányzik a megvalósításhoz szükséges erő.
Pál apostol szerint az ilyeneknél „megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.” 2Tim. 3,5.
Az Istenhez való visszatérés tehát először egy személyes és lelki vonatkozásban kell megtörténjen.
„Térjetek meg hozzám teljes szívetek
szerint”. Jóel 2,12.
Ez
a teljes szív készségét kell jelentse, ami azt jelenti: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes
lelkedből és teljes elmédből.” Mt. 22,37.
Vajon én teljes szívemből tértem vissza az Úrhoz?
Vagy dédelgetek még bizonyos dolgokat a világ kínálatából, amiket szeretek, és ezek visszahúzó erőként hatnak rám és az életemre?
Istennek ezt az értünk való beavatkozását átélhetjük közösségi és személyes életünkben.
Ezt a beavatkozását azonban úgy végzi, hogy azonnal kész a kötözésre és a gyógyításra, ha az előbbi már eredményt hozott.
Mindezt pedig azért teszi, mert meg akar eleveníteni, fe akar támasztani az alvó és közömbös állapotunkból.
Azért teszi ezt, mert azt szeretné, hogy az Ő színe előtt éljünk, Vele közösségben járjuk az életünk útját.
Jézus az örök élet feltételeként határozta meg részünkre ezt az ismeretet.
„Az pedig
az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél,
a Jézus Krisztust.” Jn. 17,3.
Mert a történelem során sokféle ismeret alakult ki Istenről, és ezt a zavart Sátán minden igyekezetével szeretné fenntartani.
Egyesek szerint kegyetlen, irgalmatlan, könyörtelenül elítél.
Mások szerint éppen ellenkezőleg, kegyelmes, mindenkit üdvözíteni akar, a szeretet istene nem is tudna más lenni.
Mi talán azt gondoluk, hogy tiszta ismerettel rendelkezünk Istenről, miközben a mi ismeretünk is lehet hiányos, a valóságtól teljesen eltérő.
Sajnos elég sokan gondolják azt, hogy nem olyan szigorú Isten, mint ahogy némelyek állítják, elfogad Ő bennünket így is, ahogy vagyunk.
Ez a gondolkodás pedig kényelemre késztet, a lelki megszentelődésben való fejlődés elhanyagolására.
Ezt általában senki sem mondja ki a vallomásával, hanem csak a cselekedetei, a mindennapi élete hirdeti ezt mindennél hangosabban az illetőről.
Ez az ismeret azonban nem egy csomó adathalmaz megismerésében és tudásában nyilatkozzon meg.
Semmit sem számít, hogy mit olvastál vagy hallottál Istenről, he ez az ismeret nem aktivizálódik benned.
Nem mindegy, hogy tudsz valamit Istenről, vagy személyes kapcsolatba és ismeretbe kerültél Vele.
Olyan ismeretre van szükséged, amely személyes találkozáson és állandó kapcsolaton alapul.
Még a világban is él az a közmondás, hogy csak együtt lakva ismerhetjük meg a másik embertársunkat is.
Ez az ismeret az alapja minden igazi lelki fejlődésnek, Jézus is ezért mondta azt, hogy „nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”. Jn. 15,5.
Ez az egyetlen biztos védelem a kísértések ellen.
Egyedül ez az ismeret képes az isteni természet részesévé tenni, hasonlóvá Istenhez.
Pál apostol a damaszkuszi úton találkozott Jézussal, majd pedig Arábia pusztájában rendszeresen közösségben volt Vele.
A tizenkét tanítvány mintegy három és fél évig élt együtt Jézussal
Mózes a csipkebokor tüzénél történt elhívása után úgy beszélhetett Istennel, mint ahogy az ember beszél a barátjával.
A Hóreben való találkozás után pedig az Isten dicsősége sugárzott róla.
Nézzük meg az Ige kijelentései által, hogy mit mond minderről a Biblia.
„Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” 1Jn. 4,7-8.
Isten szeretetének megismerése feltétlenül viszont szeretetet fog ébreszteni bennünk is.
Szeretni Istent mindenekfelett és önzetlenül egymást.
Ez a szeretet viszont ne csupán egy pillanatnyi fellángolás legyen, hanem isteni alapelv, állandó erő.
Ez a szeretet csodákat képes elvégezni bennünk.
Átalakítja a jellemünket.
Fékezi az ösztönös megnyilatkozásokat, és uralja bennünk a hajlamokat.
A világ megrontó befolyása fölé emeli azokat, akik készek Jézustól tanulni a gyakorlati szeretet életszerű alkalmazását.
Ez a szeretet egy belső bizonyosságot ad az Istennel való találkozáshoz.
„Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert a mint ő van, úgy vagyunk mi is e világban. A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” 1Jn. 4,17-18.
„És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.” 1Jn. 2,3.
„Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.” 1Jn. 2,4.
„Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete.” 1Jn. 2,5.
Ez a törvénytisztelet és engedelmesség azonban nem kényszerűségből, nem csupán külsőségekben nyilvánul meg, hanem a szív teljességéből, szeretetből kell történjen.
„Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” 1Jn. 5,3.
„Az ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet.” Hós. 6,3.
A történelem idősíkjában, és a te életedben is.
„Ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el”. Hab. 2,3.
Csak érettünk késik, mert „hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson”. 2Pét. 3,9.