Mindenek előtt azt mondja el, hogy az a nap biztosan el fog jönni, ezért senki se tápláljon magában olyan reményt, hogy ezt a napot elkerülheti.
Majd azt is részletezi a próféta, hogy ez a nap különböző módon fogja érinteni az embereket.
Vannak olyan emberek, akik az időtálló dolgokat nem engedik beépülni az életükbe.
Lelki életüket a régi természetükből eredő érzelmek, vágyak és indulatok alkotják.
Csak olyan anyagokból építkeznek, amiket a körülöttük történő események és körülmények hoznak létre.
Az ilyen lelkiség azonban nem fog megállni az eljövendő tűz próbájában.
Sem az élet megpróbáltatásainak tüzében, sem Isten ítéletében.
Ha az idő viharaiban meg is tudna maradni valahogy, de a bűnt megsemmisítő isteni tűz próbáján nem tudna átmenni.
„Olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap.... amely nem hagy rajtuk gyökeret, sem ágat.”
Akik viszont félik az Urat és becsülik az Ő nevét, azoknak az igazság napjaként támad fel ez a nap, és gyógyulást hoz számukra.
Ez utalás arra, hogy Isten ekkor romolhatatlanságba, halhatatlanságba és megdicsőült állapotba öltöztet fel bennünket. I. Kor. 15,53.
Az emberek e csoportjának a szabadulás boldog pillanata lesz ez az esemény, amit kitörő lelkesedéssel és ujjongással fogadnak.
Mivel most még tart a kegyelem, ezért Isten önvizsgálatra szólít fel bennünket ezzel az üzenetével.
„Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényéről, amelyet rendeltem ő általa a Hóreben, az egész Izráelnek rendelésekül és ítéletekül.” 4. vers.
Ezt oly módon teszi, hogy kimondja azt a szomorú tényt, hogy az atyák és a fiak szíve elfordult és eltávolodott egymástól.
De mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja, el fog jönni Illés, aki által Isten visszafordítja ezt a következményeiben nagyon rossz folyamatot.
Ezzel a kijelentéssel közvetett módon az ötödik parancsolatra irányítja figyelmünket a Tízparancsolaton belül.
„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád tenéked.” II. Móz. 20,12.
Ez a parancsolat arról beszél, hogy szeretet csak akkor létezik, ha tiszteletadással párosul, mert tiszteletadás nélkül meghalt a szeretet, nem létezik.
„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők.... kevélyek.... szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.” II. Tim. 3,1-3.
Isten viszont nem áldhatja meg azokat, akik az Úr Igéjében felsorolt legcsekélyebb kötelességnek, a szülők iránti kötelességnek nem tesznek eleget.
Ha a gyerekek nem tisztelik földi szüleiket, akkor a Teremtő Istenüket sem tudják teljes szívvel szeretni és tisztelni.
Az ötödik parancsolatban adott ígéret viszont csak az Isten iránti engedelmesség feltételén teljesedhet, ez pedig a szülők iránti tiszteletet követeli meg a gyermekektől.
„Sokan, akik keresztényeknek vallják magukat, nem tudják mit jelent ‘Tiszteld atyádat és anyádat’, ezért éppen olyan kevéssé fogják tudni majd azt is, mit jelent, hogy ‘hosszú ideig élj azon a földön, amit az Úr a te Istened ád néked’.” (Boldog Otthon 249,5.)
„A szülők a szeretetnek és tiszteletnek olyan mértékére jogosultak, ami nem illet meg senki mást. Maga Isten, aki felelősséget helyezett rájuk azokért a lelkekért, akiket gondjaikra bízott, úgy rendelkezett, hogy a gyermek korai időszakában a szülők az Úr helyét töltsék be. Azok a gyermekek, akik elvetik és megvetik szüleik jogos tekintélyét és hatalmát, tulajdonképpen Isten tekintélyét és hatalmát vetik meg. Az ötödik parancsolat nemcsak azt követeli meg a gyermekektől, hogy adják meg szüleiknek a köteles tiszteletet és engedelmességet, hanem azt is, hogy szeressék szüleiket, legyenek hozzájuk gyengédek, könnyítsék terheiket, őrizzék és óvják meg tekintélyüket; és öreg korukban támogassák, vigasztalják őket.” (Boldog Otthon 249,1.)
Ez azt jelenti, hogy a szülőket legalább annyira felelősnek tartja Isten a kialakult helyzetért, mint a gyermekeket.
Ezért Isten az ihletett üzeneteiben gazdagon ellátta tanácsokkal a szülőket, hogy segítséget adjon az istenfélelemben való nevelésükhöz.
Néhány címszerű gondolatot szeretnék idézni a Bizonyságtételek idevonatkozó részeiből. (Boldog Otthon 259-275.)
Ne tűrjétek meg magatokban a vak szeretetet, de a nyers, durva és jogtalan szigort sem.
Következetes, kiegyensúlyozott határozottságra, és szenvedély nélküli irányításra van szükség.
Ne követelj meg gyermekedtől olyan szabályt, amit a saját életedre nem tartasz kötelezőnek.
A gyermekek nevelése és irányítása harmonikus egységben osztódjon szét az apa és az anya között.
A szülők közötti nézeteltérések ne a gyermekek előtt legyenek megvitatva.
A szülők közösen ápolják, gyakorolják és tanítsák a vallásos élet elveit az otthonukban.
Miként a magára hagyott mező csak gyomot terem, így történik azzal a gyermekkel is, amelyik nevelését nem kellő alapossággal végzik.
Rajtunk szülőkön nyugszik az a felelősség, hogy segítsünk gyermekeinknek olyan jellemet fejleszteni, hogy általa beléphessenek a mennyei otthonokba.
Mivel ez a munka gyermekeink örök sorsát dönti el, ezért Isten előtti feladataink között a legelső helyen kell állnia.
Ez alól a felelősség alól egyetlen szülőnek sincs felmentés.
„És ez igék, amelyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről.” V. Móz. 6,6-7.
Ha a szülőnek nem él a szívében Isten törvény, akkor előbb-utóbb meghasonlik a gyermeknevelésben.
Viszont nem elég az Isten dolgairól csupán beszélni, hanem a gyermekek számára gyakorlati példára van szükség.
Isten a gyermekek lelkébe helyezte azt az ösztönös megnyilatkozást, hogy a szülőket utánozzák.
Amit tőled a szülőtől lát a gyermeked, azt fogja tenni ő is.
Ezért a személyes példaadás olyan felelősség a szülőkön, ami mindenképpen meg fogja teremni a maga gyümölcsét.
Rendkívüli befolyást gyakorol a gyerekekre a megfelelő módon tartott családi áhítat.
Súlyos hibát követnek el azok a szülők, akik elmulasztják azt a lehetőséget, hogy gyermekeikkel együtt tartsanak áhítatot.
Az esetek többségében azért nem tudnak a gyerekek megfelelően viselkedni az istentiszteleteken, mert nem tanulták meg otthon a családi áhítatok alkalmával.
„Gyakoroljad ezekben a te fiaidat és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.”
Vagyis otthon és idegenben, illetve reggel is és este is.
Nem számít a helyszín áhítatok alkalmával
Ha bármilyen okból adódóan hajlamos vagy megfeledkezni a szülői kötelességedről, akkor készíts egy emlékeztetőt magadnak.
Ez olyan legyen, hogy még véletlenül se feledkezhess meg.
Ha kell, akkor a kezedre tedd, vagy a homlokodra, de teheted a házad ajtajára vagy a kapujára is.
Legyen állandóan a szemed előtt, hogy ne felejtsd el, milyen felelősséget vállaltál magadra a gyermekeddel.
„Ezek az Igék, amelyeket e mai napon parancsolok neked, legyenek a te szívedben.”
Akkor nem kell sem a kezedre, sem a homlokodra, sem az ajtódra feltenni.
Mert ami a szívünket betölti, arról sohasem szoktunk elfeledkezni.
Arról mindig szívesen beszélünk a nap minden órájában, bárhol tartózkodunk is.
Ez a lelkület a generációk egymástól való eltávolodásában is megjelenik.
Ezért felvetődik bennünk az a kérdés, van-e ebből a helyzetből kiút, lesz-e változás?
A jelenlegi körülményeket figyelve teljesen kilátástalannak látszik minden olyan erőfeszítés, ami ezen a helyzeten szeretne változtatni.
Isten azt üzeni rajta keresztül: „Ímé én elküldöm néktek Illést a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz.”.
Napjainkban is csak ez az egyetlen megoldás.
„A ma emberéhez pedig ezt az üzenetet küldi Isten: ‘Leomlott, leomlott a nagy Babilon... Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból. Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett Isten az ő gonoszságairól. (Jel. 18,2. 4-5.).” (Próf. Kir. 119,2.)
Legyünk Illések az által, hogy rendíthetetlenül állunk Isten oldalán, ha kell az egész világgal szemben is.
Isten és törvénye iránti hűségünk legyen példa mások számára.
Legyünk készek hangot adni annak, hogy mit vár el Isten az Ő népétől, különösen ebben az utolsó napokban.
Engedjük Isten Lelkének, hogy a gyermeki szívünkben tiszteletet támasszon az atyáink iránt, az atyai szívünkben pedig szeretetet a gyermekeink iránt.
Krisztusban nincs különbség a gyermek és az atya között, ezért ne engedjük át lelkünket a világból áradó generációs elidegenedés nyomásának.
„Ímé én elküldöm néktek Illést a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal.”