|
|
Máté. 13,10-17. |
|
Letöltés |
|
|
|
Máté. 13,10-17. |
|
Letöltés |
|
Jézus különböző célzattal használta a példázatokban való tanítást.
Az egyik ember számára az áldások forrását jelentette.
Mert általa ismerhetett meg alapvető igazságokat.
A példázatokból nyert ismeretekkel jobban fel tudta frissíteni emlékezetében a Jézustól hallott igazságokat.
A másik ember számára a rejtett leleplezés alkalma volt, amikor Jézus példázatot mondott előtte.
Ezek az emberek az esetek többségében megszégyenülten hagyták el Jézus társaságát.
Esetenként viszont Jézus diszkrécióját jelentette az, hogy példázatban mondta el a feddés szavait.
Voltak olyan emberek is, akik egyáltalán nem értették meg, hogy mit mondott Jézus azzal a történettel, és hasonlattal.
Jézus szerint nem adatott meg nekik, hogy megértsék szavait és annak tanulságait. Mát. 13,11.
Nem Isten zárta el előlük a megértés lehetőségét, hanem a saját lelki állapotuk tette alkalmatlanná őket erre.
„Megkövéredett a szíve”
„Füleikkel nehezen hallanak”
„Szemeikkel nem látnak”
Ha néhány pillanatra a laodiceai üzenetre irányítjuk a figyelmünket a Jelenések könyvében, akkor hasonló problémát fedezhetünk fel korunk Egyházában is.
Általában úgy gondolkodnak laodiceában, hogy „gazdag vagyok és meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem” Jel. 3,17.
Ebből adódóan a Lélek szavát és üzenetét csak azok képesek meghallani és szívüket megnyitni, akiknek van fülük a hallásra. Jel. 3,22.
Mivel pedig sokan vakok is, ezért nem látják, hogy az önigazságuk ruhája alól kilátszik a mezítelenségük rútsága. Jel. 3, 17-18.
Nem tudták meglátni és felismerni Jézus cselekedeteiben a Messiást.
Pedig Isten ezt várta a zsidó néptől, ezért adta számukra előre a prófétai kinyilatkoztatásokat.
Ezért nem üzent Keresztelő Jánosnak sem többet Jézus, amikor a tanítványai által kérdezte, hogy „te vagy-é az, aki eljövendő vala, vagy mást várjunk?”. Lk. 7,20.
Jézus válasza csak az volt: „Mondjátok meg, amiket láttatok és hallottatok”. Lk. 7,22.
A különböző korszakokban nagyon sok próféta és igaz ember szerette volna megérni a Messiás eljövetelét, hogy láthassa és hallhassa Őt, de nem adatott meg nekik.
Most pedig népének állapota tette lehetetlenné, hogy felismerjék és meglássák Benne a Messiást.
Ez egy nagyon komoly figyelmeztetés a mi számunkra is.
Értjük-e Jézus példázatait, megértjük-e belőle a személyesen nekünk szóló üzeneteket?
Olyan rövid beszédmódot jelent, amely által egy adott gondolatot a mindennapi életből vett szóképpel, hasonlattal vagy példatörténettel szemléltet és tesz közérthetővé.
A példázat kifejezés gyűjtőfogalomnak tekinthető, amivel az egyszerű összehasonlítástól a művészi kidolgozottságú allegóriáig minden formát magába foglal.
Hasonlat-nak mondjuk az eseteket, amikor egy tipikusnak tekinthető dolgot vesznek alapul az elmondásra szánt üzenet szemléltetéséhez.
Jézus szerint egy bárány elvesztése az embernek olyan, mint Istennek egy ember elvesztése. Mát. 18,12-14.
Absolon tanácsadója pedig azt mondta, hogy a katonák „szíve olyan, mint az oroszlánnak szíve”. II. Sám. 17,10.
Metaforá-nak mondjuk azt, amikor a mondanivalót egy hasonló törvényszerűséggel rendelkező dologgal vagy fogalommal mondjuk ki, de az elbeszélésben nincs benne a hasonlító szócska.
Jézus nem azt mondta, hogy olyanok vagytok mint a só, hanem: „Ti vagytok a föld sója... a világ világossága” Mt. 5,13-14.
Nem azt mondta magáról, hogy olyan vagyok mint az ajtó, hanem: „Én vagyok az ajtó... a jó pásztor.” Jn. 10,9. 14.
Máskor pedig azt mondta: „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá.” Jn. 6,51.
Parabolá-nak mondjuk azt, amikor a mondanivalót egy részletesen elbeszélt történettel összehasonlítva szemlélteti a tanító.
Mint például a tékozló fiú története. Lk. 15.11-32.
Vagy az irgalmas samaritánus története. Lk. 10,30-37.
Allegóriá-nak mondjuk azt, amikor több metafora szemlélteti vagy személyesíti meg egészen részletekbe menően a gondolat és a mondanivaló lényegét.
Különösen Dániel és a Jelenések könyvének próféciáiban találkozunk vele. lásd: Jel.12. 17. fejezeteit
Szimbólumok-nak és jelképek-nek mondjuk
azt, amikor a mennyei dolgokat a földi világ egy-egy tárgya, eseménye
vagy egyéb dolga fejez ki.
Mi sokszor tévesen használjuk a jelkép és a szimbólum szavakat.
Ezt a példázatot nem elbeszélni kell, hanem bemutatni.
Beszéd nélkül is állandóan hirdeti a beléhelyezett üzenetet.
A templomi szolgálatban található áldozati rendtartás tárgyai és eszközei így szemléltették a megváltás tervének minden eseményét.
Az úrvacsora jegyei, a keresztség, a lábmosás is ilyen jelképes cselekmény az újszövetségi időkben.
Felcsigázza az érdeklődést, és tovább gondolásra ösztönöz általa. Bír. 14,14. Péld. 10,26. 11,25-26.
A mindennapi életből vett példák lehetetlenné teszik, hogy az általuk szemléltetett igazságot elfelejtsük.
„Mivel tanításait
az életből vett eseményekkel, tapasztalatokkal és a természettel kapcsolta
össze, figyelmüket lekötötte és tudott a szívükre hatni. Később, ha rátekintettek azokra a tárgyakra, amelyekkel
tanításait szemléltette, visszaemlékeztek a mennyei Tanító szavaira.” (Kriszt. Péld. 9,4.)
Ilyen módon olyan dolgokat is el lehet mondani, amiket teljesen nyíltan megfogalmazva és kimondva már nem lehetne.
Jézus a szőlőmunkások példázata által azt mondta el, hogy mit fognak Vele tenni, pedig Ő a mennyei Gazda Fiaként jött el hozzájuk, és ennek milyen következménye lesz rájuk. Mt. 21,33-41.
„Példázatokban dorgálta azok képmutatásait és bűnös cselekedeteit, kik előkelő helyet töltöttek be, s burkolt beszédeibe olyan metsző igazságokat foglalt, hogyha azokat nyíltan hangoztatta volna, akkor szavait mégsem hallgatva gyorsan véget vetettek volna munkásságának.” (Kriszt. Péld. 10,2.)
A tanításnak ez a módja lehetővé teszi a többfokozatú megértést.
Bár tanítása által Jézus útba igazította a hallgatók összességét, de a tanítványainak lehetőséget biztosított a tanítás mélyebb megértésére. Mk. 4,33-34.
Egyesek előtt úgy akarta elrejteni mondanivalójának lényegét, hogy eközben viszont mások világosan értsék meg azt. Mt. 13,10-11.
A szemléltetésnek ezen a módján olyan részleteket is meg lehet világítani, amit más módon nem lehet. Mt. 13,34-35.
„Krisztus... az
ismeretlent közismert dolgokkal és az isteni igazságokat a mindennapi élet
eseményeivel szemléltette.” (Kriszt. Péld. 7,1.)
A példázatbeli történet vagy jelkép nem azonos azzal a valósággal, amit szemléltet.
A szemléltető példa általában teljesen ismert szokott lenni előttünk, a példázott dolog viszont nem.
Ezért mindenek előtt az elbeszélő célját kell felismerni, és a példázatban rejlő üzenetet.
A legtöbb példázat úgy kerül elmondásra a Bibliában, hogy Isten csak egyetlen alapgondolatot szeretne hangsúlyossá tenni a általa.
Viszont soha sem szabad minden apró részlet mögött mélyebb értelmet keresni, mert a példázatoknak nem ez a célja.
Esetenként pedig csak az ihletett, vagyis az Istentől származó magyarázat alapján szabad értelmezni a példázatot. Mát. 13,36.
Szimbólumok és jelképek azonosítása viszont csak a Biblia egyéb helyén adott kinyilatkoztatásai alapján történhet.
Pl: „Lőn pedig, hogy meghalt a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe.” Luk. 16,22.
De mit jelent Ábrahám kebele, és mikor viszik a halottakat az angyalok?
Ezeket a kérdéseket nem nekünk kell megválaszolni, hanem Isten Igéjéből kell választ találni rájuk.
Az Édenben, közvetlenül a bűneset után, amikor a megváltás tervét legelőször ismertette a kétségbeesett emberpárral. I. Móz. 3,15.
Próbáld beazonosítani az Édenben adott allegorikus példázatot!
Asszony - Kígyó - Asszony magva - Kígyó magva - A kígyó fejére tapos - Sarkát mardosod
Az Ószövetség templomi szolgálatában adott szemléltető példák és szimbólumok.
A földi templom minden tárgya, a benne folyó szolgálat minden eseménye szimbolikus jelentőségű volt. Kol. 2,17.
Izráel vallásos ünnepeinek két nagy köre, a tavaszi és az őszi ünnepek a két advent eseményeit voltak hívatottak szemléltetni.
Amit a testté lett Igén keresztül ismertet meg velünk Isten. Jn. 17,3.
Isten önmagát szerette volna megismertetni az emberi formában megjelent Messiás által.
Az Istenség legtökéletesebb példája Ő, mert hiteles és tökéletes képet ad nekünk Istenről.
„Aki engem látott, látta az Atyát.” Ján. 14,9.
Szinte a Biblia minden írója használt valamilyen változatban képes beszédet.
Királyok könyvének írója jegyzi le azt a rendkívül szemléletes beszédet, ahogy az asszír király főembere próbálja szemléltetni mondanivalóját az Izráel királya előtt mondott beszédében.
„Imé ebben a törött nádszálban bizakodol, Egyiptomban, melyhez ha valaki támaszkodik, bemegy annak kezébe és által likasztja? Ilyen a Fáraó, Egyiptom királya mindenekhez, akik őhozzá bíznak.” II. Kir. 18,21.
Ámós viszont azt fejezi ki nagyon szemléletesen, hogy milyen kényszert érez a próféta, ha az Úr ad megbízatást számára.
„Ordít az oroszlán, ki ne rettegne? Az én Uram, az Úr szólt, ki ne prófétálna? Ámós. 3,8.
Jób pátriárka pedig a siránkozását szeretné megindokolni a jelképes beszédével.
„Mert a Mindenhatónak nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem. Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?” Jób. 6,4-5.
A Példabeszédek könyve pedig szinte csak ilyen képes beszédek gyűjteménye.
„Mint a disznó orrában az aranyperec, olyan a szép asszony, akinek nincs okossága.” Péld. 11,22.
„Mint a felhő és szél, melyekben nincs eső: olyan a férfiú, aki kérkedik hamis ajándékkal.” 25,14.
