Általános az a vélemény, hogy a késői eső idején a késői esőt kell kérni az Úrtól.
Ha azonban Isten felszólító üzenetének egészén keresztül figyelünk arra, hogy mi a tennivalónk, akkor már nem annyira egyértelmű a dolgunk.
Előbb fel kell ébrednünk, és fel kell kelnünk alvó, tétlen állapotunkból.
Ahogy Zakariás próféta, úgy Ésaiás és Pál apostol is, a felébredt ember megmozdulását tartják a legfontosabb dolognak. Ésa. 60,1. Róm. 13,11-12.
Ellen White teljesen egyértelművé teszi, hogy milyen módon kell Istentől jövő áldásért imádkozni:
„Imádkozzatok a Szentlélek erejéért, életre keltő, gyógyító hatalmáért, hogy áramütésként érje megbénult lelketeket, s töltse meg minden idegeteket az új élet pozsgásával, lelki egészséget állítva helyre az egész emberben, a halott, földi és érzéki állapotából.” (Test. 5. 257,2.)
Ésaiás próféta még csak egy feltételes eseményként beszél arról, hogy Isten népén fel fog támadni az Isten dicsősége, - ha végre felébred alvó állapotából - addig János apostol már egy beteljesedett eseményként szemlélhette ezt látomásában.
„A föld fénylett annak dicsőségétől”, mondja az apostol. Jel. 18,1.
Isten János apostolon keresztül szeretne biztosítani bennünket, hogy ez az esemény egyszer valóban be fog teljesedni.
A kérdés csak az, hogy Te részese leszel-e ennek az eseménynek?
Be kell teljesednie azért is, mert csak ezzel a rajtunk megnyugvó isteni dicsőséggel leszünk alkalmasak arra, hogy a Szentlelkének mérték nélküli áldását árassza ránk.
Ezért a prófétán keresztül határozott cselekvésre szólít fel bennünket Isten: „Kelj fel, világosodjál!”
Ennek a felszólításnak egy sürgető jellege van a próféta üzenetében.
Amiért ugyanis fel kellene kelnünk alvó állapotunkból, az nem más, mint az Isten világosságának a fogadása, mivel az már itt van, de még nem tud velünk mit kezdeni, mert még készületlenek vagyunk a fogadására.
A Generál Konferencia 1888-as ülésével kapcsolatban a következő kijelentést adta Isten.
„A
harmadik angyal hangos kiáltása már megkezdődött Krisztusnak, a bűnbocsátó
Megváltó igazságának hirdetése által. Ez
ama angyal világosságának a kezdete, akinek dicsősége be kell hogy töltse az
egész Földet.” (Kr.a mi igaz:
51,2.)
„Ebben
az időben árad ki a késői eső, illetve jő el a felüdülés az Úr színe elől, hogy erőt adjon a harmadik angyal hangos szavának....” (Tap.Lát.
Az Istentől való világosság tehát már 1888-ban
körülfogta Isten népét, hogy felébressze és felkészítse a késői eső fogadására.
Eszerint a harmadik angyal hangos kiáltásának kell először beteljesedni, és csak azután történik a késői eső kiárasztása.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a hangos kiáltás egy általános misszió munkában fog elkezdődni és beteljesedni, amit a világért végzünk majd el.
A Szentírás üzenete viszont arról beszél, hogy ez a kiáltás először Isten népe között fog hangzani, Isten először alvó népét szeretné felébreszteni: „Kelj fel, világosodjál!”. (lásd még: Ésa. 58,1.)
Jézus is erre utal a tíz szűzről szóló példázata által: „Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Imhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe!”. Mt. 25,6.
Ez az ébresztő kiáltás a hit általi megigazulás üzenetének hirdetése által hangzott el először 1888-ban.
Sajnos még száz év távlatában sem mondhatjuk el, hogy felébredtünk az Istentől jött üzenet hatására.
Már több mint száz év telt el azóta, amikor Isten szerette volna népére árasztani azt a világosságot, amit az Isten dicsősége követett volna.
De vajon mit hozott ez az elmúlt száz év a részünkre mint nép, és részedre mint Isten gyermeke?
Hajlandó vagy-e végre felkelni a lelki szunnyadásodból?
Készülsz-e arra, hogy az Isten dicsősége rajtad feltámadhasson, és rajtad megnyugodhasson?
Teszel-e lépéseket annak érdekében, hogy az Istentől jövő világosságba lépve úgy lásd magadat is és a veled kapcsolatos dolgokat, ahogy Isten látja azokat?
Jézus világossága minden emberből kivált bizonyos reakciót.
Az egyik embert egész életének átértékelésére készteti, mint Pált.
Míg másokban csak egy félelemmel kevert bizonytalanságot eredményez, mint a Pált kísérő emberekben, mert nem tudják, hogy mi történik.
A Jézussal való találkozásod szempontjából döntő ténynek számít az, hogy körülvesz-e Jézus világossága, vagy csak kívülálló szemlélője vagy az eseménynek?
Legalább is nem az ember nézőpontjából kerül megítélésre.
Az emberek megítélése szerint Pál is méltatlan volt arra, hogy ilyen kiemelt módon tisztelje meg és foglalkozzon vele Jézus.
Ananiás mindent meg is tett azért, hogy felvilágosítsa Jézust arról, hogy Pál személyét és szándékát nem igazán szerencsésen ítélte meg. 13-14. vers.
„Uram, sok embertől hallottam e férfiú
felől.”
„Sok bosszúsággal illeté a Te szenteidet
Jeruzsálemben.”
„Itt is hatalma van a főpapoktól, hogy
mindazokat megkötözze, akik a Te nevedet hívják segítségül.”
„Választott edényem ő nékem”, mondja Ananiásnak. 15. vers.
Úgy látszik, hogy az emberi értelem nagyon nehezen tudja megérteni és elfogadni ezt, mert Jézus újra és újra kénytelen ezt elmondani.
Már a 12 tanítványa előtt is próbálta világossá tenni, hogy „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”. Ján. 15,16/a.
Jézus választásán mi sokszor csodálkozunk, de ez mindig abból fakad, hogy mi csak a külső és látható dolgok alapján tudunk megítélni valakit, és véleményt alkotni róla.
Jézus választása azonban a belső értékek alapján történik.
Az esetek többségében pedig olyan értékek alapján, amik majd csak a kiválasztás után fognak kialakulni.
A hit általi megigazulás evangéliuma csak most érintette őket először a lelkük mélyén.
Ez azért lehetséges, mert a Biblia szerint „sötétség borítja a Földet, és éjszaka a népeket”. Ésa. 60,1-2.
De nemcsak a világot, hanem még Isten népét is.
Ha nem így lenne, akkor Isten nem ajánlgatná népe számára a Tőle jövő megvilágosodást, akkor nem mondaná, hogy „világosodjál”.
Pál is sötétségben élt korábban, és csak ott a damaszkuszi úton került Isten világosságába.
Vakká lett a körülötte lévő világ érzékelésére és látására.
Ahogy Pálnak, úgy nekünk is szükségünk van arra, hogy vakokká tegyen Isten bennünket bizonyos dolgokkal szemben, mert másként nem tudnánk elszakadni azoktól a dolgainktól, amiket a múltban értékeknek tekintettünk.
Amikor pedig az Istennel való találkozás után újra a figyelmünk középpontjába kerülnek ezek a dolgaink, akkor már egyáltalán nem találjuk olyan vonzónak, mint korábban.
Eddig csak hallott Jézusról, most azonban személyesen találkozott vele, és láthatta Őt.
„A hitnek bevégzője most olyan tisztán áll megvilágosodott látása előtt, mint az igazság védője.” (Megv.Tört. 169,2.)
Az Isten által adott látás egészen más értékrendbe állította előtte korábbi tetteit és az egész életét.
„A világosság özöne beáradt lelkének sötétkamráiba,
és leleplezte tudatlanságát és tévelygését. Látta, hogy mialatt azt képzelte,
hogy buzgón szolgál Istennek Krisztus követőinek üldözése által, a valóságban
Sátánnak segített.” (Megv.Tört. 167,1.)
Ez a látás teljesen új összefüggésekben láttatta meg vele a Messiásra vonatkozó jövendöléseket.
„Azon csodálatos megvilágosodás idejében
elméje figyelemreméltó gyorsasággal működött. Végig vonult a prófétai
történelmen, és látta, hogy Jézusnak a zsidók általi elvetését, keresztre
feszítését, feltámadását és mennybemenetelét a próféták előre
megjövendölték.” (Megv.Tört. 167,2.)
Ha Jézus nem tenne vakká bennünket, akkor még mindig az evilági, a mulandó és értéktelen dolgok állnának a figyelmünk középpontjában.
Jézus nélkül sohasem tudtuk volna meglátni és megérteni az örökkévaló dolgok értékét.
Jézusról is ezt jövendölték a próféták.
„Kicsoda vak, ha nem az én szolgám?....Sokat láttál, de nem vetted eszedbe.” Ésa. 42,19-20.
Jézus tanítványainak is meg kell tanulni, hogy Mesterükhöz hasonlóan irányítani és uralni tudják a látásukat.
„Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra.” II. Kor. 4,18/a.
Meg kell tanulnunk a látásunk fókuszát tudatosan irányítani és szabályozni.
Ezért az Isten világosságában élő ember nemcsak hallja Isten szavát, hanem érti is azt, amit mond.
Egyedül a Jézussal közösségbe jutott ember értelme nyílik meg annyira, hogy értse az Írásokat, az Isten üzenetét. Luk. 24,45.
Bár gondolhatta magáról korábban azt is, hogy érti az Írásokat, de Jézus mellett rájön, mint Pál is, hogy teljesen át kell rendeznie magában az ismereteit.
Némely részét pedig kárnak és szemétnek kell ítélnie.
Minden embernek kapcsolatba kell kerülni a Mennyből áradó világossággal.
Ésaiás próféta arról jövendöl, hogy „a nép, mely sötétségben jár, lát nagy világosságot.....fény ragyog fel felettük.” Ésa. 9,2.
Az
alapigében szintén Ésaiás mondja el még azt is, hogy ez a világosság Isten népe
között fog feltámadni először, és onnan terjed tovább. Ésa.
60,1-3.
János apostol viszont már arról tájékoztat bennünket, hogy ez a felülről támadó világosság végül az egész Földet be fogja tölteni.
„És a Föld fénylett annak dicsőségétől.” Jel. 18,1/b.
Ha viszont tudjuk és hisszük is ezt, akkor azt is tudnunk kell, hogy az Isten népe között feltámadó világosság eseménye még közelebb van.
Éppen ezért kérdezd magadtól; - készülök-e komolyan ennek az Istentől jövő világosságnak a fogadására, amely Jézus Krisztust állítja az életem középpontjába?
Észrevetted-e ezt az isteni világosságot, hogy szeretne belépni életedbe?
Észrevetted-e, megláttad-e már azt, hogy a Te számodra is eljött Isten világossága?
Világosságot gyújtott-e már Isten a te szívedben is, hogy végre úgy lásd önmagad, ahogy Isten látja az életedet?
Mennyire engedted be szíved mélyére az Istentől jövő világosságot és fényt?
Engedted-e, hogy ez a világosság megítélje a gondolataidat és szívednek indulatait? Zsid. 4,12.
Kérdezed-e Pálhoz hasonlóan remegő szívvel Istentől: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem”?
„Annak okáért serkenj fel aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus.” Eféz. 5,14.
Mert ez a világosság maga Jézus Krisztus, Ő „ama fényes és hajnali csillag”. Jel. 22,16/b.
A Jézussal való élő közösség által lehet a miénk ez az isteni világosság
„Krisztusnak kell élnie benned, akkor majd te is a világosságban jársz, amint Ő a világosságban van. Akkor ez majd tündöklő nyomot hagy a Menny felé, hogy mások előtt világosítsd az utat.” (Test. 3. 464,2.)
Az igazi világosság eljött már a világba, amely megvilágosít minden embert.
Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be Őt.
Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek.
1888-ban Istentől világosság áradt arra a népre, amely azt vallotta, hogy készül a Jézussal való találkozásra.
Akkor sajnos az adventista Egyház sem fogadta be az Istentől jövő világosságot.
Amikor majd Isten újra a menny világosságával veszi körül népét, amit a dicsőségének kiárasztása követ, - vajon készülünk-e arra, hogy akkor alkalmasak legyünk annak befogadására?