Ha ezt nem meritek vállalni, akkor szembe találjátok magatokat Isten Igéjének azzal a kijelentésével, amit az újjászületett emberekről mond. I. Ján. 5,18.
Az előbb ugyanis azt vallottátok, hogy Ti már újjászületett emberek vagytok, az utóbbi kérdésnél mégsem emeltétek fel a kezeteket.
Vagy még nem vagytok újjászületett emberek, hiszen a Biblia elég határozottan kijelenti, hogy az újjászületett ember nem vétkezik.
Vagy még nem értitek elég jól az újjászületésre vonatkozó bibliai tanítást, ezért ezt szükséges újra átgondolni.
Ez a kétféleség tekinthető úgy, hogy a Szentlélek kezdi el bennem az újjászületést, és nekem kell befejeznem a keresztség által a vízben.
De tekinthetjük és értelmezhetjük más megvilágításban is.
A Szentlélek kezdi el bennem az új élet megteremtését.
Az élő víz, vagyis az Isten Igéje által pedig a lelki növekedésünk és fejlődésünk munkálásában befejeződik. Ján. 4,10. 7,37. Mát. 5,6.
„Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek; azoknak, akik az Ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratjából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.” Ján. 1,12-13.
Ez a Lélektől való újjászületés bizonyos vonatkozásban hasonlít ahhoz, mint amikor a Megváltó Betlehemben megszületett.
A mennyei küldött azt mondta Máriának, Jézus anyjának:
„A Szentlélek száll tereád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért ami születik is szentnek hívatik; Isten Fiának.” Luk. 1,35.
Éppen ezért egy kis átfogalmazással a mi lelki születésünkkel, azaz újjászületésünkkel kapcsolatban is elmondható az, amit az angyal mondott Máriának.
A Szentlélek száll reánk, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg bennünket is akkor, amikor ez az esemény történik velünk és bennünk, aminek eredményeként az újjászületésünk csodája valósul meg.
Ennek eredményeként az, ami akkor bennünk megszületik, szintén szentnek hívattatik, és ugyanúgy Isten fiának van tekintve.
Többek között ezért is nevezi a Biblia az újjászületett embereket Isten szentjeinek és Isten fiainak.
Világosságot gyújt Isten az ember szívében. II. Kor. 4,6.
Ebben a világosságban teljesen új fényben látja meg a múltat, a jelent és a jövőt.
Ezt követően ellenséges érzést támaszt a bűnnel szemben az ember lelkében. I. Móz. 3,16.
Ez azt jelenti, hogy bár még mindig cselekszi az előző életében megszokott bűnöket, de eközben már egyre inkább nem érzi jól magát, és vádolja érte a lelkiismerete.
Mivel a bűn következtében az akaratunk is a bűn uralma és rabszolgasága alá került, ezért ilyen vonatkozásban is az isten szabadító kegyelmére van szükségünk.
Csak így vagyunk képesek jó döntést hozni, és akarni a bűntől való elfordulást és szabadulást.
A meghozott döntés végrehajtásához, a megvalósításhoz is Isten ad erőt és hatalmat. Ján. 1,12. Zsolt. 51,12.
Csak ezzel az erővel leszünk képesek megmaradni az Isten melletti döntésünk állapotában, és folyamatosan cselekedni azt, ami kedves Isten előtt.
Vannak, akik azt gondolják, hogy az újjászületéskor az ember teljesen újjászületett, mindenestől.
Ezt a látásukat esetenként arra a bibliai kijelentésre alapozzák, amit Pál apostol ír a korinthusiaknak.
„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.” II. Kor. 5,17.
Viszont figyelmen kívül hagyják a kijelentésből azt, hogy ez a körülmény nem egy végállomásként elért eredmény az ember állapotában, hanem a Jézussal való kapcsolat függvénye. (ha Krisztusban van)
Ez a kijelentés teljes jelentésében csak arra az emberre érvényes, aki az újjászületés után folyamatosan meg tudott maradni a Jézussal való közösségben.
Amiről Pál beszél ebben az igében, az a teljes emberre vonatkoztatva csak egy magasztos cél, ami csak a Jézussal való állandó kapcsolat közben, a megszentelődés útján fokozatosan válik az egész lényünket tükröző állapottá.
Éppen ezért van szükség arra, hogy az újjászületett belső emberünk „hatalmasan megerősödjön bennünk a Lélek által”. Eféz. 3,16/b.
Eközben pedig a régi bűnös természetünk folyamatosan elerőtelenül bennünk, annak mértékében, amilyen mértékben az új lelki természetünk erősödik. Róm. 6,6.
Mindez persze attól függ, hogy melyiket tápláljuk, az óemberünket, vagy az újemberünket?
„Levetkezzétek ama régi élet szerint való óembert....” Eféz. 4,22.
„Felöltözzétek amaz új embert...... valóságos szentségben.” Eféz. 4,24.
Egyrészt azt, hogy ez a művelet nem az újjászületés előtt történik meg, hanem az újjászületett állapotában kell az embernek részt vállalnia belőle.
Ebből következően az újjászületett embert még nem tekinthetjük abszolút értelemben szent lénynek, hiszen vannak még levetkezni való dolgai.
Másrészt viszont azt is jelenti, hogy az újjászületett emberben együtt él a két természet, a régi és az újonnan született.
Ez az együttélés viszont állandó harcot és küzdelmet jelent.
De ez a küzdelem nem a másik természet megváltoztatására irányul, hanem a levetkezésére, vagyis a legyőzésére és elpusztítására.
Az újonnan született belső emberünkről azt mondja:
Már gyönyörködik az Isten törvényében. 22.
Az új gondolkodásmóddal (elmémmel) már az Isten törvényének szolgál. 25.
Már meg van benne az akarás a jó cselekvésére. 18.
A régi természet (óember) ellenállása miatt azonban:
Még nem mindig tudja azt a jót tenni, amit szeretne. 19.
Még sokszor nem találja meg azt, hogy miként vigye véghez azt a jót, amit pedig gyönyörűségesnek talál. 18.
Ezért még sokszor a régi bűnöket cselekszi, pedig már gyűlöli azokat. 23.
Mert a test bűnös cselekedeteit is meg lehet öldökölni az újjászületett lélek készségével és a Szentlélek segítségével. Róm. 8,13/b.
Ez a nemes küzdelem történik a megszentelődés folyamata alatt.
Az újabb és újabb bűnök legyőzésével öljük meg és tesszük erőtelenné az óemberünket.
Az Istentől született ember nem vétkezik.
Annyira megőrzi magát, hogy még a gonosz sem illeti őt.
János ugyanis többféle módon is cáfolja azt, hogy a teljes emberre kellene vonatkoztatni az előbbi kijelentését.
Azt mondja, hogy a Jézus világosságában járó, vagyis az újjászületett embernek még meg kell megtisztulnia Jézus vérében minden bűneiből. I. Ján. 1,7.
Az újjászületett embernek tehát még van mitől megtisztulnia.
Az előzőből következik, - ha valaki azt mondja, hogy nincsen bűn benne, akkor saját magát csalja meg, és még az igazság sincsen benne, mondja az apostol. I. Ján. 1,8.
Eszerint csak abban az emberben él Isten igazsága, aki a Szentlélek világosságában már folyamatosan felismeri azokat a bűneit, amiktől Jézus vére által tisztulást kell nyernie.
Ezért a Biblia írói egyáltalán nem zárják ki annak lehetőségét, hogy egy ember akkor is vétkezhet, amikor már Isten gyermekeként van számontartva. I. Ján. 2,1. Préd. 7,20. Péld 20,9.
Isten azért mondja el ezeket az üzeneteit, hogy ilyen esetekben se csüggedjünk el, hiszen van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.
Mindenek előtt azt kell tisztán látni, hogy az újjászületés nem a teljes lényemet érintő változás, hiszen az óemberem sohasem fog megváltozni, hanem csak folyamatosan elgyengül, és esetleg a végén meghal.
Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy az újjászületéssel egy új élet született meg bennem, és ez az új élet az Istennel való közösség függvényében növekedni, fejlődni és megerősödni képes napról-napra. Eféz. 3,16/b.
Ezért mondhatta ki Pál a levelében azt, hogy „most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn”, amely még a meglévő óemberem által van jelen bennem. Róm. 7,17.
„Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn.” Róm. 7,20.
Ha ugyanis az akaratom már nincs benne a bűn cselekvésében, akkor már „nem azt teszem, amit akarok” ha mégis vétkezek, ezért Isten nem is tulajdonítja nekem az elkövetett bűnt, nem azonosít vele.
Isten engem az általa teremtett, az újonnan született belső emberemmel azonosít, ami viszont sohasem vétkezik.
A bűnt minden esetben a még meglévő óemberem követi el, ha erősebbnek bizonyult az új emberemnél, mivel meggyengült a Jézussal való kapcsolatom.
Elmulasztottam a Jézussal való kapcsolatom ápolását és megtartását.
Mivel pedig Jézus nélkül semmit sem tudunk tenni, ezért törvényszerűen a még meglévő óemberem kerül felülre bennem.
„Vannak, akik noha érezték már Krisztus megbocsátó szeretetét, és őszintén Isten gyermekei kívánnak lenni, de ismerik jellemük fogyatékosságát és életük bűnös voltát, mégis kételkednek abban, hogy valóban megújította-e szívüket a Szentlélek. Ezeknek szeretném odakiáltani: ‘Ne ingadozzatok, ne essetek kétségbe! Gyakran kell még térdre borulnunk, gyakran fogunk még Krisztus lábainál bűneink és fogyatkozásaink felett sírni, mindazonáltal nem szabad elcsüggednünk. Sőt, még ha Sátán földre teper is bennünket, Isten akkor se taszít és feled el minket. Nem! - hiszen Krisztus az Isten jobbján ül és képvisel bennünket!” .....
„Minél bensőbb érintkezésbe lépünk Jézussal, annál nyilvánvalóbb lesz saját bűnös voltunk: látásunk megtisztul, felismerjük fogyatkozásainkat, az Ő tökéletes jellemének éles ellentéteként. Ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy Sátán csalásai elvesztették erejüket és felébredt bennünk Isten Lelkének éltető ereje.” (Jéz. Vez. út: 43-44.)
János apostol azzal magyarázza ezt a helyzetet, hogy azért nem vétkezik, „mert benne marad annak magva ....mivelhogy Istentől született”. I. Ján3,9.
Ez az isteni mag viszont romolhatatlan, vagyis a bűn nem tud ártani neki, nem tudja úgy megrontani, hogy bűnt kövessen el, mivelhogy az Istenből való. I. Ján. 1,13. I. Pét. 1,23/a.
Minden mag génjeiben hordozza azokat a paramétereket, amelyek meghatározzák, hogy mivé válhat és fejlődhet.
Ezért minden mag vagy kifejlődik arra az állapotra, amit génjeiben hordoz, vagy elsorvad és elpusztul.
Ezért van az, hogy az uborka magból sohasem lesz borsmenta, miként az isteni magból született új ember sem fog bűnt elkövetni, mivel más a természete.
Az isteni magból született új ember nem fog megromlani csupán attól, hogy bennem, a bűnös emberben kezdte meg az új életet, és bennem fejlődik gyümölcstermővé.
„Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, - mondotta Jézus - ‘mimódon növekednek’. A sötét, hideg földből vagy a folyók medrének iszapjából bújnak elő, bimbóznak és illatoznak.” (G.H.B. 99,2.)
Már az ősevangéliumban is említés történik egy magról, aki által szabadulást nyerhet az emberi család a bűn hatalmából.
Az asszonynak ez a magva az eljövendő Megváltóra utal.
János apostol úgy beszél Jézusról, hogy nekünk be kell fogadnunk Őt a szívünkbe ahhoz, hogy Isten fiai lehessünk. Ján. 1,12.
A befogadás által történik meg bennünk az Istentől való születés. Ján. 1,13.
Mivel pedig ettől kezdve Isten engem a bennem megszületett új emberrel azonosít, ezért mondja Pál azt, hogy „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”. Gal. 2,20.
Ezért van az, hogy Sátán az asszony „magvából valók”-ra haragszik, és ellenük indítja el a hadjáratát. Jel. 12,17.
Amikor ez az isteni mag bele kerül az életünkbe, akkor átjárja az egész lényünket, és ezáltal szül és formál újjá bennünket.. Zsid. 4,12.
Az újjászületéskor nem én születek újjá teljes mivoltomban, hanem csak egy új ember születik meg a belső lényemben Isten teremtése által.
Isten azonban ettől kezdve ezzel a belső új emberünkkel azonosít bennünket, és ezért nem tulajdonítja nekünk azokat a cselekedeteket, amelyek csak az óemberünk nyomására lettek elkövetve, de akarati szinten nem azonosultunk vele.
Az új ember akarati döntése sohasem egyezik meg a bűnnel, ezért az elkövetett bűnök sem tulajdonítható neki.
Mivel az Istentől született belső lényünk sohasem járul hozzá a bűnhöz, mert Istenből való, ezért mondja János, hogy az újjászületett ember sohasem vétkezik, azt még érinteni sem tudja a gonosz.
Ez az állapot viszont csak akkor tartható fenn, ha megfelelő táplálékról gondoskodunk a belső emberünk fejlődéséhez és növekedéséhez.
Komoly tanító lecke ez számunkra is; - tudjuk úgy látni és elfogadni egymást mi is, ahogyan Isten teszi ezt mivelünk.