Ennek azonban nem intézményesített egységben kell megvalósulni, hanem a Krisztus Egyházához tartozó emberek közötti lelki közösség egységében.
Az intézményesített egység csak kompromisszumokkal valósítható meg, ilyen módon viszont mindig, kikerülhetetlenül csorbát szenved Isten igazsága.
A hatalommal, és az erő tekintélyével kikényszeríttet egység pedig nagyon törékeny, mert figyelmen kívül hagyja az egyének szabad akarati döntését.
Napjainkban inkább a mindenkitől való függetlenség szelleme vált divatossá.
Ma az emberek sokszor még kérkednek is a másságukkal, a másoktól eltérő véleményükkel, az Istentől való igazság-pontok egyéni értelmezésével.
Olyan korban élünk, amikor még az egyháztagok is kezdik elfelejteni, hogy egy közösség részei.
Egyre kevesebben áhítják és keresik az egységet, sokkal jobban érzik magukat a saját függetlenségük kicsi világában.
Az összetartozás felelősségtudata kezd kihalni, általános az a gondolkodás, hogy mindenki azt tehet és úgy élhet, ahogy az neki tetszik, úgy gondolják, hogy senki felé sem tartoznak felelősséggel.
Pedig, amíg valaki a függetlenség szellemét ápolja magában, addig ezzel, valójában az egységre jutás ellen dolgozik, - és ezt akarja Sátán is, hiszen annakidején Ő maga is éppen ezt tette a Mennyben.
Ennek a jelenségnek az orvoslására Isten az apostoli egyházkorszak példáját állítja elénk.
Vagyis vissza kellene térnünk oda, ahonnan kiestünk, - legyünk újra foglalatosak a közösség gyakorlásában, ahogyan volt ez akkor. Csel. 2,42/a.
„Gyűjtsétek össze a népet… hívjátok egybe a véneket, gyűjtsétek össze a kisdedeket és a csecsszopókat.” Jóel 2,16.
Mert amikor valami szét akar esni darabjaira, akkor „össze” kell fogni, és újra összeilleszteni azokat.
Jóel próféciájában, az igazi megtérés feltételeként jelenik meg az összegyűjtés, a szétesettségünkből való újbóli eggyéválás.
A Biblia üzeneteiben elég sok helyen nyilatkoztatja ki Isten azt szándékát, hogy egységet szeretne teremteni népe között.
A Krisztusban való egység ugyanis nem szavakból áll, nem elég azt vallani, hogy kész vagyok az egységet keresni és munkálni.
Ha valakinek a szívében valóban él az egységrejutás készsége, annak tenni is kell valamit azért, hogy az megvalósulhasson.
Az sem elég, hogy mindig a másiktól várjuk a megvalósítás feltételeit, - elsősorban nekünk, személyesen kell lépéseket tenni ennek érdekében.
A vallomásunkkal kelthetjük ugyan azt a látszatot időlegesen, hogy az egység munkálói vagyunk, Isten előtt azonban „meztelenek és leplezetlenek” vagyunk, Őt nem csaphatjuk be. Zsid. 4,13.
Isten Lelke képes meggyőzni az igazsággal, - képessé tud tenni, hogy feladd a korábbi téveszméidet, és alázatosan hajolj meg az igazság meggyőző ereje előtt.
Az igazság ugyanis sohasem kényszerít, sohasem akar erőszakosan rátelepedni az emberre, mindenkinek önszántából kell az igazságot elfogadni.
Mert
„ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság”. II. Kor. 3,17.
Az őszinte hívő mindig örül annak, ha Isten megszabadította a tévedéseitől.
Az sem számít, hogy milyen eszközön keresztül történt a rávezetés a tévedéseinek felismerésére.
Az igazi egység kialakulása érdekében az Isten Lelkének vezetésére kell hagyatkozni, mert egyedül a Szentlélek képes meggyőzni arról, hogy mit kell feladni, és mihez kell szilárdan ragaszkodni.
Mindez nem kompromisszumkészséget igényel, hanem az Isten vezetésére való hagyatkozást, Szentlélektől való meggyőzhetőségünket igényli.
Amikor Jézus azt mondta, hogy „ti mindnyájan testvérek vagytok”, akkor
ezzel azt is mondta, hogy az Egyházon belül egyenlőek vagyunk. Mt. 23,8.
Itt nem érvényesülhetnek a társadalmi, a műveltségi, a gazdasági, a faji és etnikai különbözőségek.
Amikor Jézus azt mondta: „Én és az Atya egy
vagyunk”, ezzel együtt azt is mondta: „az
én Atyám nagyobb nálamnál”, „nem a
magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét”.
Jn.
10,30. 14,28. 5,30.
Ezzel Jézus azt is mondta, hogy az Egyházon belüli tisztségek és poziciók senkit sem emelhetnek fel a testvérei fölé, nem szüntetheti meg a Krisztusban való testvéri kapcsolatot. Jn. 10,30.
Csupán a szolgálati területünk és a feladataink mások, az Isten előtti felelősségünkben van különbség.
A Krisztus testét képező Egyházban, Jézus felhatalmazása alapján, senki sem lehet a másik főnöke, hanem csak a testvére.
Jézus senkit sem hatalmazott fel a főnökségre, - mi csak testvérek lehetünk, mert csak a testvériség szellemiségében valósulhat meg a Krisztusban való egység.
Sokan úgy gondolnak az „egység”-re és a „különbözőség”-re, mint két egymással ellentétes, egymást kizáró dologra, aminek van is valamilyen alapja.
Ugyanis, ha valaki túlságosan nagy súlyt helyez az egységre, akkor biztosan szembekerül és beleütközik az egyes emberek különbözőségébe.
Ha viszont valaki csak a különbözőséget teszi hangsúlyossá, akkor ezzel az egység gondolatát és annak megvalósítását veszélyezteti.
Pál apostol ezt a dilemmát az emberi testről adott példájával oldja fel.
Rámutat arra, hogy miközben az emberi test tagjai nagyon különböznek egymástól, mégis egy csodálatos harmóniában működnek együtt.
Ez tekinthető ideális állapotnak a Krisztus testét jelképező Egyház gyakorlati életében is.
A tagok közötti különbözőségek sohasem jelenthetnek akadályt az egész test egységes működésében.
Az egyformaság sokkal inkább zavaró körülmény lenne, hiszen nagyon is különböző feladatokat kell végrehajtanunk, és ehhez különböző képességű emberekre van szükség.
Ezt csak akkor tudjuk megvalósítani, ha az Egyház minden tagja aláveti magát a Fej irányításának, vagyis engedi magát Krisztustól vezetni.
A Krisztustól való vezettetés viszont nem mehet szembe a közösséggel.
A Krisztus szerinti egység csak akkor valósulhat meg, ha senki sem akarja magát függetleníteni a közösségtől, és nem akarja kiszolgálni a különböző érdekcsoportok céljait sem, az egész test ellenében, és a Fej, azaz Krisztus irányításával szemben.
Ez azonban csak addig létezik, amig a hatalmuk is elég erős ennek az érvényesítéséhez és fenntartásához.
Már Dániel próféciájában is arról olvashatunk, hogy a „vas nem egyesül a cseréppel”.
Vagy megváltozik az anyag természete, vagy nem fog létrejönni tartós egység.
Az átváltozás hiányát semmilyen emberi erőfeszítés sem képes pótolni.
Jézus azonban nem ilyen egységért imádkozott, hiszen Ő különbözőnek teremtett bennünket, - mindannyian egyedek vagyunk.
Jézus olyan egységért imádkozott, ami nem e-világból való, ez az egység mennyei eredetű, Istenben kell egyesülni.
Az egység kötelékét maga Isten biztosítja azáltal, hogy Benne történik meg az eggyé válás, Ő képezi az egység alapját és lényegét.
Ennek az egységnek a mintáját az Atya és Jézus közötti egység képezi.
Jézus éppen ezért könyörgött az egység
megvalósulásáért, hogy „megismerje a világ”, vagyis ez az
Istenben való egység iránymutatásul szolgáljon. 23. vers
Jézus a szőlőtőkéről szóló példázatában mondta el annak feltételét, mit tehetünk annak érdekében, hogy Jézus imája beteljesüljön a mi életünkben, és végre valóban megvalósuljon közöttünk ez az egység.
„maradjatok
én bennem, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”.
Pál apostol szerint az egybeszerkesztésünk a tökéletesség kötelével történik, ami nem más, mint a szeretet. Kol. 3,14. Eféz. 4,15-16.
A Biblia Istenről is azt állítja, hogy Ő a „szeretet”, ezért az Istenben egyesült hívők életének is legjellemzőbb ismertetőjele a szeretet kell legyen.. I. Jn. 4,8.
Vagyis a tökéletességünk kötele nem más, mint Isten, egyedül Ő képes egybeszerkeszteni és egybentartani az Egyházat minden tagjával együtt.
Ezzel
kapcsolatban Jézus azt mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én
tanítványaim vagytok, ha egymást
szeretni fogjátok”. Jn. 13,35.
A kölcsönös szeretet hiánya kizárja az Istenben való egység megvalósulásának lehetőségét.
Csak a válogatás és megkülönböztetés nélküli szeretet teremthet egységet.
Az Isten szerint való szeretet még az ellenséget is képes szeretni.
Ezt a szeretetet azonban nem lehet csak a szánkkal bizonygatni, hanem a gyakorlati életünkből kell láthatóvá tenni.
„Fiacskáim,
ne szóval szeressünk, se nyelvvel;
hanem cselekedettel és valósággal.” I. Jn. 3,18.
Pál ezért kapcsolja össze tanácsában ezt a két elemet:
„Az
igazságot követvén szeretetben,
mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban”. Eféz. 4,15.
Mert mindkét elem elfogadásával Istent fogadjuk el, és így nemcsak Istennel kerülünk egységbe, hanem az emberi kapcsolatainkban is.
–„Jézus a
békesség kedvéért sohasem alkudott meg. Szíve túláradt az emberek iránti
szeretettől, de a bűnt sohasem nézte el… Az evangélium szolgáira hasonló munka
vár. Óvakodniuk kell, nehogy a bekésség kedvéért az igazságot háttérbe
szorítsák. Törekedjenek ugyan azokra,
amik a békességre valók, de megalkuvással, elvek feladásával igazi béke
sohasem biztosítható.” (Vil.Rem. 230,2.)
„Igen drága áron vett békesség az, amit csak a
jó alapelvek feláldozásával lehet megvenni. Ha az egységet csak az igazság és a
becsületesség feláldozásával lehet biztosítani, akkor hadd jöjjön a szakadás,
sőt a háború.” (N.Küzd. 48,2.)
Az igazságban való egység azt jelenti, hogy „szóljatok
igazságot, kiki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk.” Eféz. 4,25.
Isten igazságát szólni viszont nem lehet a saját elképzelésünk szerint, ennek szólásában is egység kell jellemezzen bennünket.
Jeremiás
azt írja: „Akinél pedig az én igém van,
beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az
Úr.” Jer.
23,28.
Pál apostol ugyancsak ilyen értelemben szólít fel bennünket egységre.
„Mindnyájan egyképen szóljatok és ne
legyenek köztetek szakadások, de legyetek
teljesen egyek, ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.” I. Kor.
1,10.
Ha egy test tagjai vagyunk, és mindannyian a „Fej” irányítása alá helyeztük magunkat, akkor nem lehet annyiféle vélemény, ahányan vagyunk.
Ez a terület Sátánnak megkülönböztetett céltáblája, hiszen Jézusról, mint Megváltóról való ismeretünket szeretné meghamisítani előttünk és bennünk.
Sátánnak
„teljesen szabad keze van… Elhiteti a
világgal, amit akar… A világ Megváltóját
közönséges emberré fokozza le.” (TL 78,1.)
Amíg nem egyféleképpen vélekedünk Jézusról, addig nincs és nem is lehet egység közöttünk, hiszen Ő képezi a hitünk alapját, a Belé vetett hitünkön épül fel az egész lelki életünk.
Lehetünk ugyan egymással szervezeti egységben, - de „az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére” való eljutás nélkül nem valósulhat meg ember és ember között az az egység, amiért Jézus imádkozott.
Akik Jézushoz tartozónak vallják magukat, azoknak szintén egyesíteniük kell a szándékukat és lehetőségeiket az emberek megmentésének munkájában.
Jézusról azt jegyzi fel a Biblia: Ő azért jött,
hogy „megkeresse és megtartsa, a mi
elveszett”. Lk. 19,10.
A saját küldetését ruházta át, és adta tovább a tanítványainak.
„Amiként engem küldött az Atya, én is akképen küldelek titeket.” Jn. 20,21.
„Mielőtt
eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja…
az atyák szívét a fiakhoz
fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz.” Mal. 4,5-6.
Vagyis a jézusi egység csak azon az úton valósulhat meg, ha a generációk újból egymásra találnak.
„És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál,
ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképen mi egy vagyunk:” Jn. 17,22.
Az
Istenben való egységet csak a Krisztustól kapott dicsőség hátterén lehet
megvalósítani. 22. vers
Ez a kettő nem választható el egymástól.
De vajon milyen módon adja nekünk Krisztus az
Ő dicsőségét, amit az Atyától kapott, és hogyan nyilatkozik ez meg rajtunk,
hogyan válik láthatóvá mások számára?
Erről majd egy másik alkalommal szeretnék
szólni.