|
|
János 3,1-8. |
|
Letöltés |
|
|
|
János 3,1-8. |
|
Letöltés |
|
Róla azt tudhatjuk, hogy magas beosztású, bizalmi tisztséget töltött be a zsidó államban.
Magasan képzett és nagyra becsült tagja volt a nemzeti tanácsnak.
A Megváltó csodáinak és tanításának meggyőző ereje azonban rá is hatást gyakorolt, ezért vágyott arra, hogy többet tudjon meg azokról a csodálatos igazságokról, amiket Jézus tanított.
A Nikodémussal való találkozás előtt, a templom első megtisztítása alkalmával Jézus kinyilatkoztatta isteni hatalmát, és ez a vezető papság gyűlöletét váltotta ki.
Egyrészt féltek ennek az ismeretlen galileai embernek az erejétől.
Másrészt viszont tűrhetetlennek tartották, hogy ilyen határozott bátorsággal lép fel velük szemben.
A templomot ugyanis sokkal inkább a saját birodalmuk helyének tekintették, mint Isten házának.
Ezért egyre inkább hajlottak arra, hogy elfogatják Jézust, és véget vetnek a tevékenységének.
Voltak közöttük olyanok, akik féltek szembeszegülni egy olyan személlyel, akin keresztül ilyen nyilvánvalóan nyilatkozik meg Isten Lelke és hatalma.
Vissza emlékeztek atyáik idejére, amikor megölték a prófétákat csupán azért, mert leleplezték a vezetők bűneit.
Úgy gondolták, hogy a Jézus ellen indított szövetséggel az atyák nyomdokaiba lépnének.
Voltak viszont olyanok is, akik határozott ellenállást fejtettek ki minden olyan törekvéssel szemben, amely Jézus ellen irányult.
Ezek közé lehet sorolni Nikodémust is.
Volt olyan eset, amikor éppen az Ő határozott fellépése hiúsította meg a Jézus elleni összeesküvés sikerét. Ján. 7,5-53.
Mivel pedig nagytekintélyű ember volt, ezért nem merték figyelmen kívül hagyni a tanácsát és tiltakozását.
Amikor pedig szemtanúja volt a templomi jelenetben megnyilatkozó isteni erőnek, majd azt követően a betegek gyógyítását is láthatta, többé nem volt kétsége afelől, hogy Jézus az Isten küldötte.
Ettől kezdve őszintén vágyott arra, hogy egy közvetlen személyes beszélgetést folytathasson Jézussal.
Ha ezt a beszélgetést a nyilvánosság előtt kezdeményezi, akkor olyan következménye lett volna, amiket ekkor még nem tudott nyíltan vállalni.
Ezért úgy döntött, hogy titokban fogja megkeresni Jézust.
Ilyen háttér mellett jött létre az a különös éjszakai találkozás, valószínűleg ott Jeruzsálem fölött, az Olajfák hegyén, Jézus kedvenc tartózkodási helyén.
„Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, hanemha az Isten van vele.” 2. vers.
Jézus azonban ahelyett, hogy figyelemre méltatta volna ezt a bevezető köszöntést, azonnal más irányba terelte a beszélgetést.
Mivel ismerte látogatóját és a látogatásának célját is, ezért mindjárt egy olyan tárgyra tért át, amely a legaktuálisabb volt a látogató számára.
„Bizony mondom néked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Istennek országát.” 3. vers.
Jézus ezzel azt akarta világossá tenni, hogy látogatójának nem annyira ismeretekre van szüksége, hanem sokkal inkább lelki ujjá születésre.
A zsidó hitre megtérített pogányokat gyakran hasonlították az újszülött gyermekhez.
Viszont valószínűleg bosszantotta az, hogy ezt a képet most teljesen egyértelműen őrá vonatkoztatta Jézus.
Csodálkozott azon, hogy nem veszi figyelembe az Izráelben betöltött tisztségét, amit hithű farizeusként tölt be.
Ezért meglepetésében és csalódásában szinte cinikusan kérdezett vissza Jézusra.
„Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?” 4. vers.
Nikodémus ezzel tökéletesen példázza a mindenkori embereknek természetes reakcióját.
Amikor ugyanis a hallott igazság a lelkiismeretéig hatol, akkor elárulja, hogy még mint testies ember nem tudja befogadni Isten Lelkének dolgait. (Zsid. 4,12. I. Kor. 2,14.)
Jézus ezzel nem a sorrendiséget határozta meg, hanem az ember szükségletéről beszélt.
A lelki élet és növekedés érdekében az újjászületésnek mindkét módon meg kell történnie.
Az újjászületésnek ez a folyamata törvényszerűségeiben teljesen olyan, mint a testi megszületés folyamata.
Először a Lélektől való fogantatásnak kell megtörténni a szív mélyén láthatatlanul.
Azután pedig a mindenki számára látható megszületésnek a víz által.
Az újjászületett emberről egy nagyon különös dolgot állít a Biblia.
„Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek; azoknak, akik az Ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratjából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.” Ján. 1,12-13.
Ez a Lélektől való újjászületés bizonyos vonatkozásban hasonlít ahhoz, mint amikor a Megváltó Betlehemben megszületett.
A mennyei küldött akkor azt mondta Máriának, Jézus anyjának:
„A Szentlélek száll tereád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért ami születik is szentnek hívatik; Isten Fiának.” Luk. 1,35.
Éppen ezért egy kis átfogalmazással a mi lelki születésünkkel, azaz újjászületésünkkel kapcsolatban is elmondható az, amit az angyal mondott Máriának.
A Szentlélek száll reánk, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg bennünket akkor, amikor ez az esemény történik velünk és bennünk, aminek eredményeként az újjászületésünk csodája valósul meg.
Ennek eredményeként, ami akkor bennünk megszületik, szintén szentnek hívattatik, és ugyanúgy Isten fiának van tekintve.
Többek között ezért is nevezi a Biblia az újjászületett embereket Isten szentjeinek és Isten fiainak.
Világosságot gyújt Isten az ember szívében. II. Kor. 4,6.
Ebben a világosságban teljesen új fényben látja meg a múltat, a jelent és a jövőt.
Ezt követően ellenséges érzést támaszt a bűnnel szemben az ember lelkében. I. Móz. 3,15.
Ez azt jelenti, hogy bár még mindig cselekszi az előző életében megszokott bűnöket, de eközben már egyre inkább nem érzi jól magát, és vádolja érte a lelkiismerete.
Mivel a bűn következtében az akaratunk is a bűn uralma és rabszolgasága alá került, ezért ilyen vonatkozásban is az isten szabadító kegyelmére van szükségünk. Fil. 2,13.
Csak így vagyunk képesek jó döntést hozni, és akarni a bűntől való elfordulást és szabadulást.
A meghozott döntés végrehajtásához, a megvalósításhoz is Isten ad erőt és hatalmat. Ján. 1,12. Zsolt. 51,12.
Csak ezzel az erővel leszünk képesek megmaradni az Isten melletti döntésünk állapotában, és folyamatosan cselekedni azt, ami kedves Isten előtt.
Miként a földbe vetett magok sem azonos időben és módon kelnek ki, akként az újjászületésünket is különböző módon éljük meg.
Vannak, akik nagyon látványosan élik meg, minden részletére aprólékosan vissza tudnak emlékezni.
Mások viszont csak azt tudják, hogy megtörtént, de hogy mikor és hogyan, arra nem emlékeznek.
Mindenki természetesnek tartja, hogy a kisbabát szinte naponta mérik a súlyát, a magasságát, mert ezek a változó eredmények jelzik az újszülött fejlődését és növekedését.
Ennek hiányában viszont csak betegségről lehet beszélni, úgy a testi mint a lelki és szellemi vonatkozásban is, amiből vagy kigyógyul a gyermek vagy pedig végzetes következménye lesz.
„Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek.” I. Pét. 2,2.
„Mint engedelmes gyermekek, ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek.” I. Pét. 1,14.
Vannak, akik azt gondolják, hogy az újjászületéskor az ember teljesen újjászületett, mindenestől.
Ezt a látásukat esetenként arra a bibliai kijelentésre alapozzák, amit Pál apostol ír a korinthusiaknak.
„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.” II. Kor. 5,17.
Mások viszont úgy értik az újjászületés kérdését, hogy valami új dolog született meg az emberben, amely az Istennel való közösség által fejlődni képes bennünk, és így kiteljesedni a teljes lényünkben.
Éppen ezért van szükség arra, hogy az újjászületett belső emberünk „hatalmasan megerősödjön bennünk a Lélek által”. Eféz. 3,16/b.
Eközben pedig a régi bűnös természetünk folyamatosan elerőtelenül bennünk, annak mértékében, amilyen mértékben az új lelki természetünk erősödik. Róm. 6,6.
Mindez persze attól függ, hogy melyiket tápláljuk, az óembe-rünket, vagy az újemberünket?
„Levetkezzétek ama régi élet szerint való óembert....” Eféz. 4,22.
„Felöltözzétek amaz új embert...... valóságos szentségben.” Eféz. 4,24.
Egyrészt azt, hogy ez a művelet nem az újjászületés előtt történik meg, hanem az újjászületett állapotában kell az embernek részt vállalnia belőle.
Ebből következően az újjászületett embert még nem tekinthetjük abszolút értelemben szent lénynek, hiszen vannak még levetkezni való dolgai.
Másrészt viszont azt is jelenti, hogy az újjászületett emberben együtt él a két természet, a régi és az újonnan született.
Ez az együttélés viszont állandó harcot és küzdelmet jelent.
De ez a küzdelem nem a másik természet megváltoztatására irányul, hanem a levetkezésére, a legyőzésére, vagyis az elpusztítására.
Az újonnan született belső emberünkről (újember) azt mondja:
Már gyönyörködik az Isten törvényében. 22.
Az új gondolkodásmóddal (elmémmel) már az Isten törvényének szolgál. 25.
Már meg van benne az akarás a jó cselekvésére. 18.
A régi természet (óember) ellenállása miatt azonban:
Még nem mindig tudja azt a jót tenni, amit szeretne. 19.
Még sokszor nem találja meg azt, hogy miként vigye véghez azt a jót, amit pedig gyönyörűségesnek talál. 18.
Ezért még sokszor a régi bűnöket cselekszi, pedig már gyűlöli azokat. 23.
Mert a test bűnös cselekedeteit is meg lehet öldökölni az újjászületett lélek készségével és a Szentlélek segítségével. Róm. 8,13/b.
Ez a nemes küzdelem történik a megszentelődés folyamata alatt.
Az újabb és újabb bűnök legyőzésével öljük meg és tesszük erőtlenné az óemberünket, miközben az újemberünk pedig hatalmasan megerősödik bennünk.
