|
|
Ján. 4,23-24. |
|
Letöltés |
|
lélekben és igazságban imádják Istent
|
|
Ján. 4,23-24. |
|
Letöltés |
|
Ezt a döntését nagy mértékben befolyásolta az a körülmény, hogy a vallási vezetők egyre ellenségesebb szándékkal fordultak felé.
Belátta, ha továbbra is Júdeában marad, akkor az üldöztetése idő előtt fog megkezdődni, ami viszont akadályozta volna küldetésének teljesítésében.
Ezzel a lépésével Jézus arra is példát mutatott, hogy nem minden megpróbáltatás és szenvedés Isten jóváhagyásával történik.
Ha ugyanis lehetőségünk van rá, hogy kitérnünk előle, akkor nem kell fejjel menni a falnak, és szándékosan előidézni és kiváltani a megpróbáltatást.
Volt egy útvonal a Jordán völgyén keresztül, ami kerülőnek számított ugyan és hosszabb is volt mint a másik, de könnyebb és kényelmesebb volt, és ezért elég sokan inkább ezt választották.
Ezen az úton kétszer is át kellett kelni a Jordánon, de így legalább ki lehetett kerülni a samaritánusok földjét és a magas hegyeket.
Jézus korában az előkelőbb zsidók csak ezt az útvonalat választották.
A másik útvonal rövidebb volt, hiszen egyenes vonalban haladt Jeruzsálemből Galileába, de ez lényegesen nehezebb út volt, mivel igen magas sziklás hegyeken keresztül lehetett célhoz jutni.
Ez az útszakasz teljesen keresztül haladt Samárián, ezért az előkelő zsidók ezt szinte egyáltalán nem használták.
Jézus viszont mégis éppen ezt az útvonalat választotta.
A megerőltető hegyi gyaloglástól elfáradva, eltikkadva, szomjasan és éhesen érkezett meg a tanítványai kíséretében.
A tanítványok viszont tovább mentek a városba, hogy pótolják a hiányt, vagyis megvásárolják az ebédhez szükséges ételt és italt.
Miközben Jézus a tanítványainak visszatérésére várakozott, a kúthoz érkezett egy samáriai asszony.
Ez a körülmény Jézust azonnal cselekvésre késztette, már csak a missziós lehetőségre tudott gondolni; vagyis megkeresni és megtartani, ami elveszett.
Az asszony ugyanis rendelkezett azzal, ami Jézusnak éppen akkor nem volt.
A megszólítás és a kérés még így is nagy döbbenetet váltott ki az asszonyból: „Hogyan kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, aki samáriai asszony vagyok?”
Ez az asszony viszont nem tudta, hogy Jézus küldetésének éppen az volt az egyik célja, hogy ledöntse azokat a válaszfalakat, amiket emberek emeltek fel az évszázadok folyamán.
Először azzal, hogy elmondta; Ő sokkal jobb vizet tudna adni a részére, ha kérte volna tőle.
Majd azzal, hogy olyan dolgokat mondott el az életéből, amit egy közönséges idegen nem tudhatott volna róla.
Végül pedig nyíltan kimondta előtte, hogy Ő az, aki felől Mózes jövendölt, aki „megjelent nékünk mindent”. V. Móz. 18,18.
Majd pedig még hozzátette: „Én vagyok az, aki veled beszélek”. Jn. 4,26.
Felhívta figyelmét arra, hogy Ő nemcsak ilyen egyszerű vizet tudna neki adni, hanem élő vizet, azaz élő forrást tudna biztosítani számára.
Olyan forrást tudna biztosítani, amiből ha egyszer ivott, akkor többé már nem szomjazik meg soha, vagyis többé nem érez szomjúságot és vágyat semmilyen másfajta víz után.
Majd pedig arra utalt, hogy az emberek kielégítetlen lelki szomjára megoldást csak az adhat, amit egyedül Ő tud adni.
„Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjúhozik”. Ján. 4,14/a.
„Az isteni kegyelem, melyet egyedül Ő képes
nyújtani, olyan, mint az élő víz: megtisztít, felfrissít, felüdíti a lelket.” (J.É. 146,1.)
Amikor Jézus az élet kenyerével együtt beszél az élet
vizéről, akkor nem minden esetben önmagára gondol, hanem az írott Igére, az
Isten szavára is, amivel szintén ki tudja elégíteni a lelkileg éhező és
szomjazó embereket. Ján. 6,35. Jel. 21,6.
22,17/b.
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm...
Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem...
Asztalt terítesz nékem... csordultig van poharam.” Zsolt. 23,1-2. 5.
Mindenek előtt rá kell döbbennie, hogy bűnös, akinek Megváltóra van szüksége a szabaduláshoz, a lelkének békességre jutásához.
Ezt a békességet csak Jézus adhatja a szomjazó lelkek számára.
Viszont nem elég felismerni a szükségletet, hanem élni is kell azzal a lehetőséggel, amit Isten biztosít részünkre.
Vagyis inni kell abból a forrásból, amit Isten ad.
Azzal kezdte, hogy nyíltan felfedte előtte a bűnös életmódját, fejére olvasta, hogy mindig azt csinálja, amire éppen rászomjazott, vagyis a kívánságai és a vágyai vezették.
Ha új szomjúság fogta el, akkor jelképesen mindig egy újabb pohárból próbált inni, de ez sohasem szüntette meg a lelkében keletkezett szomjúságot, ezért ment bele újabb és újabb házasságokba.
Egész életében csak bűnből-bűnbe járt, kútról-kútra, mindig azt itta, amiről azt hitte, hogy el fogja oltani, vagy legalábbis csillapítani fogja a lelkében keletkezett szomjúságot.
Most döbbent rá először Jézus szavainak hatása alatt, hogy egész életében keresett valamit, de az általa választott megoldások közül eddig még semmi sem elégítette ki, mindig megszomjazott valami új után.
Most azonban eljutott oda, hogy már bánta és szégyellte, hogy egész életében mindig csak a bűn kútjának vizével akarta lelke szomját eloltani.
Jézus szavai most reményt támasztottak szívében, hogy talán mégis csak van valamilyen kivezető út és megoldás az elrontott életére.
Talán az új Ismeretlentől való félelmében, vagy éppen a feltámadt lelkiismeretét megnyugtató szándékkal megpróbált témát váltani.
Ezért egy olyan teológiai kérdést vetett fel, ami mindig élénk érdeklődést váltott ki a zsidók és a samaritánusok között.
Hol kell imádni Istent: Jeruzsálemben vagy a Garizim hegyén?
Ugyanis mindkét helyen templomot építettek az Isten imádására.
A vita méregfogát húzta ki Jézus azzal, hogy olyan harmadik lehetőségről kezdett beszélni, amiről ez az asszony eddig még soha nem hallott semmit.
„Asszony, hidd el nekem, hogy eljő az óra, amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát... Eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát; mert az Atya is ilyeneket keres az ő imádóiul.” Ján. 4,21. 23.
Ezzel a kijelentésével Jézus egy pillanat alatt ledöntötte azt az évszázados falat, ami a zsidók és a samaritánusok közzé épült.
Igazi imádókat - lélekben imádókat - igazságban imádókat.
Isten igazi imádókat keres, Ő nem gyönyörködik a külső formákba merevített imádságokban, amikor csak formálisan gyakorolják a tiszteletadást, amikor nem a szívből fakad az.
Isten igazi imádata akkor alakul ki bennünk, ha Isten kerül életünkben az első helyre, amikor Istenért és az evangéliumért készek vagyunk mindent háttérbe helyezni.
Csak akkor mondhatod magadat igazi imádónak, ha már tudod szeretni Istent „teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből”. Mt. 22,37.
Mindenek előtt azt jelenti, hogy nemcsak racionálisan veszek részt az imádásban, hanem a lelkem is benne van.
Ezért amikor imádkozunk, akkor nemcsak az értelmes gondolatokra és szavakra kell figyelnünk, hanem a szívünkre, az érzelmeinkre is, hogy az imádásban mindig a szívünk teljességéből szóljon a szánk.
Lélekben imádni Istent, a Szentlélekkel való élő közösséget is jelenti, ami viszont csak akkor valósulhat meg, ha már megtörtént a Lélektől való újjászületés: mert csak „ami Lélektől született, lélek az”. Ján. 3,6.
Ebben az esetben imádkozás közben „a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek... Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal”. Róm. 8,26.
Lélekben imádni a Szentlélek gyümölcseinek megnyilatkozását is jelenti.
Az imádat és a lelki gyümölcsök ugyanis nem választhatóak el egymástól. Gal. 5,22.
Akinek életében nem bontakozik ki és nem fejlődik a Lélek gyümölcse, az nem igazi imádó, az nem lélekből imádja az Istent.
Az ilyen embernek ténylegesen már megszakadt a lelki kapcsolata Istennel, ezért a gyümölcstermése is csak sorvadozik.
Jézus a főpapi imájában mindenek előtt az Isten szavát, az írott Igét nevezi meg igazságnak.
„Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság.” Jn. 17,17.
Pál apostol szerint „az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe”. Róm. 1,17.
Ennek ismerete arra kell serkentsen bennünket, hogy minél buzgóbban kutassuk az írott Igét, hogy tiszta fogalommal bírjunk és cselekedni tudjuk mindazt, amit az írott igazságon keresztül tár fel Isten.
Igazságban csak azok imádják Istent, akik Pállal együtt azt keresik, „mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata”. Róm. 12,2.
Pál apostol szerint „Istennek igazsága, a Jézus Krisztusban való hit által mindazoké lehet, a kik hisznek, mert nincs különbség.” Róm. 3,23.
A Krisztusban megnyilatkozó isteni igazság olyan értéknek tűnt Pál szemében, hogy ennek elnyerése érdekében minden egyebet kárnak és szemétnek ítélt és veszni hagyott.
„És találtassam Ő benne, mint a kinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján.” Fil. 3,9.
Ez az imádás a megszabadultság boldog tudatából való imádást jelent, ezért tele van örömmel és hálaadással.
„Boldog az, a kinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, a kinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.” Zsolt. 32,1-2.
Semmi sem volt fontosabb számára annál, minthogy mindenkit Jézushoz vezessen.
Először talán csodálkoztak az emberek, hogy éppen ez a kiközösített asszony hívja és biztatja őket a Messiás felkeresésére, de a kíváncsiságtól hajtva mégis vele mentek a kúthoz.
Aki olyan készséggel és olyan szívből fakadó lelkesedéssel hívogatja az embereket, mint ez az asszony, annak a munkája nem marad hiábavaló.
Végül azonban az asszony hívására kiment emberek kijelentették:
„Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője, a Krisztus”. Ján. 4,42.
„Jézus a samáriai tartózkodását áldásnak szánta a tanítványai számára, akik még mindig a zsidó vakhit befolyása alatt álltak. Úgy érezték, hogy a nemzetük iránti hűség kötelezi őket az ellenségeskedés táplálására a samaritánusok irányában.” (JÉ 152,3.)
Jézus azonban le akarta rombolni ezt az előítéletet
Vannak ellentétek, amelyek egyedül Jézusban oldódhatnak meg, Jézusban az évszázados gyűlölettől áthatott ellenségek is képesek egymásra találni.
„Időbe telt, amíg megtanulták, hogy
megvetésük és gyűlöletük helyét irgalmasságnak és együttérzésnek kell
elfoglalnia. Az Úr mennybemenetele után viszont tanításai új jelentést nyertek
a tanítványok számára. A Szentlélek kitöltetése után visszaemlékeztek a
Megváltó tekintetére, szavaira, tiszteletteljes, nyájas viselkedésére ezekkel a
megvetett idegenekkel szemben. Amikor Péter Samáriába ment prédikálni,
ugyanezzel a lelkülettel munkálkodott. Amikor Jánost Efézusba és Szmirnába
hívták, visszaemlékezett a sékhemi tapasztalatra, és szíve hálával telt el az
isteni Tanító iránt, aki előre látta a rájuk váró nehézségeket, és saját
példájával nyújtott segítséget.” (JÉ 152-153.)
Az utókor számára pedig azért íródott meg, hogy mi is tanuljunk belőle.
