Egyszer a messiási szolgálatának kezdetén, másodszor pedig a végén.
Mindkét alkalom a húsvéti ünneppel kapcsolatosan történt, ami tudvalevőleg a megtisztítás alkalma volt minden család életében.
A húsvét ünnepével összefüggésben minden családnak ki kellett tisztítani a kovászos és erjedt dolgokat az otthonaikból, mert ez a bűnt jelképezte.
Így tisztította ki Jézus a templomot is mindattól, amivel beszennyezték.
A Jordán mellett, a keresztsége alkalmával még Keresztelő János mutatta be a népnek, ezután az Atya nyilatkoztatta ki Őt a szeretett Fiaként, majd pedig a Szentlélek nyugodott meg rajta mindenki szemeláttára.
Ezek után azonban már saját maga akart bemutatkozni a népnek, az igazi nagyságában és méltóságában.
Ezzel a tettével a legszentebb helyen, Jeruzsálemben, a templomban lépett fel Messiásként.
Erről a pillanatról jövendöltek a próféták:
Habakuk próféta így beszélt erről: „az
Úr az Ő szent templomában” Hab. 2,20.
Aggeus próféta pedig azt mondta: „Nagyobb lészen e második háznak a dicsősége az elsőnél, azt mondja a Seregeknek ura”. Agg. 2,9/a.
Ez a bemutatkozás azért volt nagyon jelentős, mert húsvét ünnepére az egész országból és a Római Birodalom hatalmas területéről összesereglett a zsidóság, és amit láttak és hallottak, azt elvihették magukkal ki-ki a saját környezetébe és országába.
Ezt megelőzően a főpapok már elhatározták, hogy megölik Jézust, Ő viszont úgy döntött, hogy egy darabig kerülni fogja a nyilvánosságot. Ján. 11,53-54.
Így, ettől kezdve a főpapoknak nem volt tudomásuk arról, hogy Jézus mikor, hol tartózkodik.
Ezért is kerestek egy olyan személyt, aki kész arra, hogy elárulja a tartózkodási helyét, és így következett be Júdás árulása. Jn. 11,57.
Mielőtt azonban ezt a tervüket végrehajthatták volna, Jézus ismét tanúbizonyságát adta az istenségének, mert ezzel akarta visszariasztani a főpapokat és az egész népet attól a tettüktől, amit ellene készültek végrehajtani.
A második templomtisztítás után viszont mindennap a templomban volt és tanította az ott egybegyűlt embereket.
A főpapok viszont ott a templomban nem merték Őt elfogni, mert féltek az emberektől: „mert az egész nép Ő rajta függött, Reá hallgatván”. Lk. 19,47-48.
A templomot eredetileg olyan helyként jelölte ki Isten, ahol a választott népével szeretne találkozni.
Mivel a templom Isten háza volt, ahol az Isten jelenléte nyilatkozott meg a nép számára, ezért ennek a helynek szentnek, azaz elkülönítettnek kell lenni.
Ez a hely az Istennel való találkozás színhelyéül lett elkülönítve.
Ezen a helyen nem keveredhet össze a szent és a közönséges.
Mivel azonban a zsidó nép elfeledkezett erről, ezért vált szükségessé Jézus közbeavatkozása a templom megtisztítására.
Ezeknél a kereskedőknél vehették meg a messze útról jövő emberek az áldozatok bemutatásához szükséges különféle állatokat és egyéb termékeket.
Mivel pedig a tizedet és az egyéb adományokat csak a főpapok által létrehozott templomi pénzzel lehetett befizetni, ezért voltak jelent a pénzváltók is a templomudvaron.
Ezek az emberek viszont igen magas haszonnal váltották át a különböző országokból érkező embereknek a pénzét.
Ilyenképpen vált az Isten háza egy kereskedelmi központtá, ami jelentős bevételhez jutatta a vezető papságot.
Jézus fellépésének idejére a templomban lévő kereskedelmi centrum jelentősebb helyet foglalt el, mint a templom szent részei.
Először még mindenki kimenekült a templomból, később azonban a főpapok visszasompolyogtak, és megpróbálták kérdőre vonni Jézust.
Azt követelték Tőle, hogy mutasson nekik jelt annak bizonyítására, hogy felhatalmazása van Istentől arra, hogy ezeket cselekedje a templomban.
Ekkor mondta el nekik azt a különös példabeszédet, amit később az elítéltetésénél is felhasználtak ellene szóló vádként, pedig Ő jelként szánta azoknak, akik Őt hallgatták.
„Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt”, pedig Ő valójában „a testének templomáról szólt” nekik. Jn. 2,19.
A Jézus által adott jelnek ezt az üzenetét
azonban még a tanítványai is csak a feltámadása után értették meg. Ján. 2,22.
Isten választott népének ismernie kellett volna Mózes történetét, tudniuk kellett volna annak tanulságát alkalmazni a saját életükre, az Istennel való találkozásuk módjára vonatkozóan.
Mivel azonban Jézus azt tapasztalta, hogy semmibe vették az isteni rendelkezéseket, elfeledkeztek arról, hogy nem a saját házukban vannak, hanem a szent Isten házában, ezért szent haraggal telve lépett fel ellenük.
„És kötélből ostort csinálván, kiűzé
mindnyájukat a templomból, az ökröket is, a juhokat is; és a pénzváltók pénzét
kitölté, az asztalokat pedig feldönté.” Ján.
2,15.
Mert féltek Jézustól, a belőle kisugárzó hatalom megnyilatkozásától.
Mert féltek attól a tömegtől, amely Jézust kísérte Jeruzsálembe.
Első útja ekkor is a templomhoz vezetett, amit ismét megtisztított a kereskedők és pénzváltók szentségtelen jelenlététől.
„És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.” Mt. 21,13.
Ekkor azonban csak rövid ideig maradt ott a templomban, mert a tanítványaival együtt visszament Betániába.
Mikor a nép kereste, hogy a diadalmas bevonulás után végre Dávid trónjára ültessék, már nem találták sehol.
Az a Jézus tette ezt, aki természetében az Isten jellemét jött bemutatni az emberek számára: „Aki engem látott, látta az Atyát”. Jn. 14,9.
Az a Jézus tette ezt, aki azt mondja felénk: „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok”. Mt. 11,29.
Ekkor ugyanis nem a saját személyéről volt szó, hanem az Isten szent templomáról, az Isten szent ügyéről.
Vannak olyan esetek, amikor napjainkban is Jézus határozottságával kell fellépni a nyilvánvaló bűn ellen, és ez nem ellentétes a keresztény kegyességgel.
A fügefa megátkozása nem Jézus haragjának a megnyilatkozása volt, hanem egy jelképes cselekmény, amivel Isten és a zsidó nép kapcsolatát próbálta szemléltetni a tanítványai előtt.
„A Krisztus előtt kérkedő, lombsátrát
fitogtató meddő fa a zsidó nemzetet jelképezte. A Megváltó szerette volna világossá
tenni tanítványai számára Izrael végzetének okát és bizonyosságát. Ezért
ruházta föl a fát erkölcsi tulajdonságokkal, tette az isteni igazság letéteményesévé.
A zsidók minden más nemzettől különböztek, mert hűséget fogadtak Istennek. Ő
különleges előjogokkal ruházta fel a népet, s emiatt minden más népnél igazabbnak
tekintették magukat. A világ szeretete és a nyereségvágy azonban megrontotta
őket. Dicsekedtek ismereteikkel, de tudatlanok voltak Isten kívánalmait
illetően, s képmutatás jellemezte őket. A terméketlen fához hasonlóan
nyújtották széjjel követelőző ágaikat, melyek külsőleg dúsak voltak, gyönyörűek
a szemnek, de semmit sem nyújtottak, hanem csak levelet. A zsidó vallásból, a
csodás temploma, szent oltárai, süveges papjai, lenyűgöző szertartásai mellett
- noha az külső megjelenésében valóban megfelelő volt - hiányzott az alázatosság,
a szeretet és a jóindulat.” (JÉ 490,2)
Az Igében azt olvassuk, Istennél „nincs változás, vagy változásnak árnyéka”, ezért fel kell tegyük magunknak azt a kérdést:
Vajon azt a helyet, ahol Isten találkozik az ő népével, ma nem kell ugyanolyan elkülönített, szent helynek tekinteni, mint régen?
Ha ma közöttünk is itt élne Jézus, vajon mitől kellene megtisztítania azt a helyet, amit arra a célra különítettünk el, hogy itt Istennel találkozzunk?
Nagyon komoly figyelmeztetéseket olvashatunk a Bizonyságtételekben azzal kapcsolatban, hogy miként kell tekintenünk az Isten házára.
„Az alázatos és hívő lélek számára Isten háza a menny
kapuja a földön. A hálaének, az ima és a Krisztus képviselői által
hirdetett igék, Istennek arra rendelt eszközei, hogy egy népet előkészítsen a
mennyei közösség számára…
Abból a szentségből, mely a földi szentéllyel kapcsolatban
megnyilvánult, megtanulhatják a keresztények, hogy miképpen tekintsenek arra a
helyre, ahol az Úr egyesül az ő népével. Az istentiszteleteket illetően a nép
inkább kárára, mint javára változott meg szokásaiban és erkölcseiben. Ama szent
dolgok, melyek összekapcsolnak bennünket Istennel, csakhamar elveszítik
elménkre és szívünkre gyakorolt befolyásukat és egészen közönséges dologként
lesznek tekintve. Rég eltűnt már az a mélységes tisztelet, mellyel Istennek
hajdani népe közeledett azon szentélyhez, melyben istentiszteletét végezte.
Isten maga adta az ő szolgálatára vonatkozó rendelkezéseket, és fölébe emelte
azokat minden mulandó dolognak.
A család szentélye az otthon; az a hely pedig, ahol
személyes erőgyűjtés céljából magányos áhítatra elvonulunk, az a belső kamra
vagy az erdő csendje; az összejöveteli helyiség ellenben a
gyülekezet szentélye.” (Biz.a gyül. rész. 200. old.)
„Ha Isten népe nem nyer helyes fogalmat az
igazi istentiszteletre és tiszteletadásra vonatkozóan, akkor egyre jobban
növekedni fog az a hajlam, hogy a szentet és az örökkévalót egy fokra helyezze
a közönségessel, és így megtörténhet, hogy az igazság vallói megsértik Istent,
és a vallás gyalázatát szolgálják. Hamis és fejletlen fogalmaikkal sohasem
lesznek képesek a szent mennyet becsülni, és nem tudnak előkészülni a mennyei
udvarokban lévő imádókkal való egyesülésre. Mert ott, ahol csak tisztaság és
tökéletesség uralkodik, minden lény csak tökéletes tisztelettel közeledhet
Istenhez és az ő szentségéhez.” (5.
Test.365,1)
Az alázatos Isten keresés helyett már a kérkedés és a magamutogatás helyszíne lett az Isten háza, és ebben leginkább a nép vezetői mutattak példát.
Ma is nagy a hajlandóság arra, hogy az Isten házaként elkülönített helyünkön olyan gyakorlati elemek legyenek bevezetve, amik egyáltalán nem tekinthetőek szentnek.
Ma is sokan veszik a bátorságot ahhoz, hogy maguk találják ki és döntsék el, mi engedhető meg Isten házában és mi nem.
Prédikátor könyve arra figyelmeztet, hogy sokkal megfontoltabb módon kellene Isten színe elé járulnunk.
„Őrizd meg
lábaidat, mikor az Istennek házához mégy, mert hallgatás végett közeledned
jobb, hogynem a bolondok módja szerint áldozatot adni; mert ezek nem tudják,
hogy gonoszt cselekesznek. Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne
siessen valamit szólni Isten előtt; mert az Isten mennyben van, te pedig e
földön, azért a te beszéded kevés legyen;” Préd. 5,1-2.
A könnyelműen gondolkodóknak Isten ma is azt
mondaná, mint annak idején Mózesnek: „Ne
jöjj ide közel, old le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz,
szent föld”. II.
Móz. 3,5.
A Jeruzsálemben tartózkodó emberekről azt jegyzi fel az Ige, hogy „sokan hívének az Ő nevében, látván az ő jeleit, amelyeket cselekszik”. Ján. 2,23.
„Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Isten temploma szent, ezek vagytok ti.” I. Kor. 3,16-17.
Jézusnak ezzel a templom tisztító cselekedetével kapcsolatban Ellen White azt írja:
„A jeruzsálemi templom udvarait betöltötte a rengeteg szentségtelen üzérkedés, és ez nagyon jól jellemezte az érzéki gyönyörök, és a szentségtelen gondolatok jelenlététől beszennyezett szív templomát.” (JÉ. 125,1.)
Ez a hasonlat azt veti fel, hogy amikor a te szívedbe lép be Jézus, akkor mit talál ott?
Vagyis Jézus ezzel a tettével az igazi küldetését is bemutatta, mert Ő valójában az emberi „szívet akarja megtisztítani a bűn szennyétől - a lelket megrontó földi kívánságoktól, önző vágyaktól, bűnös szokásoktól”. (u.o.)
A Golgotán történt esemény, az érettünk kiontatott vér, bennünket akar megtisztítani a bűneinkből.
János apostol azt mondja: „Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől… minden hamisságtól.” I. Ján. 1,7. 9.
A lelkünk templomát csak Jézus tisztíthatja meg, de most nem tör be erőszakkal, nem úgy jön hozzánk, mint egykor a jeruzsálemi templom megtisztítására, hanem a beleegyezésünket kéri hozzá. Jel. 3,20.
Isten tőlünk, mint ebben a korban élő választott népétől is elvárja azt, hogy éljünk összhangban azzal, amit magunkról vallunk és mondunk.
Jézus ott Jeruzsálemben azt a helyet tisztította meg, ahol Isten találkozott az ő népével.
Ez a hely számunkra a gyülekezetünk épületét jelenti, amit nekünk is szent helynek kell tekinteni, az Isten jelenléte teszi azzá.
Ha pedig Isten fügefájának tekintjük magunkat, akkor ehhez méltó gyümölcsöket is kell teremnünk, különben egy nap mi is Isten ítéletével fogunk találkozni.
Mivel a mi testünk is a Szentlélek temploma, ezért Isten bennünket is meg akar tisztítani minden olyan evilági dologtól, amelyek méltatlanná tesznek a Szentlélekkel való közösségre.
Jézusnak azon a húsvéton végrehajtott tette, a mi testünk templomának a megtisztítása érdekében történt.
Ennek érdekében jézus a saját testében vitte fel a mi bűneinket a Golgota keresztjére, hogy mi tiszták lehessünk.
Éljünk ezzel az Isten adta kegyelemmel.