|
|
Csel. 9,1-9. |
|
Letöltés |
|
|
|
Csel. 9,1-9. |
|
Letöltés |
|
|
|
|
|
Mindenkinek szüksége van arra, hogy a Jézussal való találkozás világosságába kerüljön.
Jézus világossága minden emberből kivált bizonyos reakciót.
Az egyik embert egész életének, szolgálatának és munkájának az átértékelésére készteti, mint Pált.
Míg a másikban csak félelemmel kevert bizonytalanságot eredményez, mint a Pált kísérő emberekben.
A Jézussal való találkozásod szempontjából döntő ténynek számít az, hogy körülvesz-e Jézus világossága, vagy csak kívülálló szemlélője vagy az eseménynek?
Mivel viszont nem az érdemek elismerése történik a damaszkuszi úton, ezért az sem számít, hogy milyen volt az előző életed.
Legalább is nem az ember nézőpontjából kerül megítélésre.
Az emberek megítélése szerint Pál is méltatlan volt arra, hogy ilyen kiemelt módon foglalkozzon vele Jézus.
Ananiás mindent meg is tett azért, hogy felvilágosítsa Jézust arról, hogy Pál személyét és szándékát nem igazán szerencsésen ítélte meg. 13-14. vers.
“Uram, sok embertől hallottam e férfiú felől.”
“Sok bosszúsággal illeté a Te szenteidet Jeruzsálemben.”
“Itt is hatalma van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, akik a Te nevedet hívják segítségül.”
“Választott edényem ő nékem”, mondja Ananiásnak. 15. vers.
Úgy látszik, hogy az emberi értelem nagyon nehezen tudja megérteni és elfogadni ezt, mert Jézus újra és újra kénytelen ezt elmondani.
Már a 12 tanítványa előtt is próbálta világossá tenni, hogy “nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”. Ján. 15,16/a.
Jézus választásán mi sokszor csodálkozunk, de ez mindig abból fakad, hogy mi csak a külső és látható dolgok alapján tudunk megítélni valakit, és véleményt alkotni róla.
Jézus választása azonban a belső értékek alapján történik.
Az esetek többségében pedig olyan értékek alapján, amik majd csak a kiválasztás után fognak kialakulni.
Ezért ha Jézus kiválasztását látod, akkor ne kételkedj, ne bizonytalankodj, hanem örülj és bizakodj, mert Jézus tudja, hogy mit tesz.
Lehet, hogy éppen azt a személyt fogja kiválasztani, akiről nekünk teljesen ellentétes véleményünk van, mint Istennek.
Lehet, hogy a kialakult véleményünk teljesen indokoltnak látszik és kellően megalapozott, hiszen jól ismerjük az illetőt.
Így volt ez Pál személyével kapcsolatban is.
Mivel azonban a kiválasztás mindig az Isten kezdeményezése, ezért mi csak annyit tehetünk, hogy elfogadjuk és a nekünk adott képességekkel támogatjuk abban, amit végeznie kell az isteni megbízatás szerint.
Anániás is ezt tette Pállal.
Csak azoknak az állapota mondható ideálisnak, akik már bele kerültek ebbe a világosságba, akiket már körül fogott Istennek ez a világossága és fénye.
Akik viszont még csak most jutottak először az Isten világosságának fénysugarába, azoknak nem ugyanazt jelenti ez a fény, mint akik már régóta benne élnek.
Ez azért lehetséges, mert a Biblia szerint "sötétség borítja a Földet, és éjszaka a népeket". Ésa. 60,1-2.
Mi ezt mindig a hitetlen világra alkalmazzuk, pedig nemcsak a világra érvényes kijelentés, hanem Isten népére is.
Ha nem így lenne, akkor Isten nem ajánlgatná népe számára a Tőle jövő világosságot és a megvilágosodást.
Pál apostol is sötétségben élt korábban, és csak ott a damaszkuszi úton került bele Isten világosságába.
Vakká lett a körülötte lévő világ érzékelésére és látására.
Nagyon hasonlít ez ahhoz a gondolathoz, amit már tapasztalt apostolként fogalmazott meg a hívő emberrel kapcsolatban.
Azt mondta, hogy a Jézussal találkozott ember olyan, mint a kereszten felfeszített halott. Róm. 6,6. 11. - Gal. 6,14.
Mert miként a vak nem látja a körülötte lévő világot, akként a halott sem érzékel többé semmit sem abból, ami körülötte történik.
Pálnak is és nekünk is szükségünk van arra, hogy vakokká tegyen bennünket Isten bizonyos dolgokkal szemben, mert másként nem tudnánk elszakadni azoktól a dolgainktól, amiket a múltban értékeknek tekintettünk és a fogságában éltünk.
Dédelgetett szokások, eszmék és elméletek, a mindennapi életben előforduló gyakorlati dolgaink.
Isten olyan körülményt támaszt, aminek eredményeként kikerül a figyelmünk középpontjából.
Amikor pedig újra a figyelmünk előterébe kerülnek, akkor már egyáltalán nem találjuk olyan vonzónak, mint korábban, már nem tud megkötözött állapotban tartani.
Eddig csak hallott Jézusról, most azonban személyesen találkozott vele, és láthatta Őt.
“A hitnek bevégzője most olyan tisztán áll megvilágosodott látása előtt, mint az igazság védője.” (Megv.Tört. 169,2.)
Az Isten által adott látás egészen más értékrendbe állította előtte korábbi tetteit és az egész életét.
“A világosság özöne beáradt lelkének sötétkamráiba, és leleplezte tudatlanságát és tévelygését. Látta, hogy mialatt azt képzelte, hogy buzgón szolgál Istennek Krisztus követőinek üldözése által, a valóságban Sátánnak segített.” (Megv.Tört. 167,1.)
Ez a látás teljesen új összefüggésekben láttatta meg vele a Messiásra vonatkozó jövendöléseket.
“Azon csodálatos megvilágosodásának idejében elméje figyelemreméltó gyorsasággal működött. Végig vonult a prófétai történelmen, és látta, hogy Jézusnak a zsidók általi elvetését, keresztre feszítését, feltámadását és mennybemenetelét a próféták előre megjövendölték.” (Megv.Tört. 167,2.)
Ha Jézus nem tenne vakká bennünket, akkor még mindig az evilági, a mulandó és értéktelen dolgok állnának a figyelmünk középpontjában.
Jézus azonban eltereli és leköti a figyelmünket, és így foglyul ejti a gondolatainkat.
Jézus nélkül sohasem tudtuk volna meglátni és megérteni az örökkévaló dolgok értékét, olyan szinten megérteni, ahogy szükségünk van rá.
Jézusról is ezt jövendölték a próféták.
“Kicsoda vak, ha nem az én szolgám?... Sokat láttál, de nem vetted eszedbe.” Ésa. 42,19-20.
Jézus tanítványainak is meg kell tanulni, hogy Mesterükhöz hasonlóan irányítani és uralni tudják a látásukat, csak az örökkévaló dolgok legyenek figyelmünk előtt, ami építi és felemeli a lelket.
“Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra.” II. Kor. 4,18/a.
Ezért az Isten világosságában élő ember nemcsak hallja Isten szavát, hanem érti is azt, amit mond.
Egyedül a Jézussal közösségbe jutott ember értelme nyílik meg annyira, hogy értse az Írásokat, az Isten üzenetét. Luk. 24,45.
Bár gondolhatta magáról korábban azt is, hogy érti az Írásokat, de Jézus mellett rájön mint Pál is, hogy teljesen át kell rendeznie magában az ismereteit.
Némely részét pedig kárnak és szemétnek kell ítélnie.
Ezek az emberek talán látnak valamit, esetlek még hallanak is valamit, mint ott a damaszkuszi úton, de nem értik azt, amit Isten mond a világosságból.
Ez a körülmény viszont különféle hatást gyakorol rájuk.
Az egyiket elbizonytalanítja, ebből adódóan bizalmatlanul nézi a jelenséget és az eseményt.
A másik emberből pedig félelmet vált ki ennek a jelenségnek az érzékelése, talán éppen azért, mert bizonyos ismeretei vannak arról, hogy mi történik.
Tudja, hogy mit lát, milyen eseménynek a szemtanúja.
De azt is realizálja, hogy ő csak külső szemlélője mindannak ami történik, pedig résztvevője is lehetne.
Ádám is félt, amikor megjelent neki Isten az Édenben, ezért megpróbált elrejtőzni előle.
Isten azonban ennek ellenére utána ment, megkereste, és olyan helyzetet teremtett Ádám számára, hogy többé ne kelljen félnie a szeretet Istenétől.
Saul kísérőinél is azt figyelhetjük meg, hogy az első ijedelem után már újra tevékenyen részt vesznek abban, ami Pállal történik, segítve őt annak végrehajtásában, amit az Úr parancsolt neki.
“A velemvalóktól kézen fogva vezettetve mentem Damaszkuszba.” Csel. 22,11/b.
Amikor viszont Dániellel történt hasonló dolog, a vele lévő emberek nemcsak megijedtek az eseménytől, hanem el is futottak onnan, még a közelében sem akartak lenni annak, ami Dániellel történik.
“Nagy rettegés szálla rájuk, és elfutának, hogy elrejtőzzenek.” Dán. 10,7/b.
Ha viszont ez a félelem tartósan megmarad Istennel szemben, akkor nagyon sok esetben, az Istennel közösségben élő emberekkel szembeni gyűlöletté változik át.
Ez a gyűlölet megnyilatkozhat a világ részéről, de a gyülekezetben lévő testvérek részéről is.
Ezért mondja Ellen White, hogy “az egykori testvéreink lesznek a legelkeseredettebb ellenségeink”.
Minden embernek kapcsolatba kell kerülni a Mennyből áradó világossággal.
Ésaiás próféta arról jövendöl, hogy “a nép, mely sötétségben jár, lát nagy világosságot... fény ragyog fel felettük.” Ésa. 9,2.
Később szintén Ésaiás még azt is elmondja, hogy ez a világosság Isten népe között fog feltámadni először, és onnan terjed tovább. Ésa. 60,1-3.
János apostol viszont már arról tájékoztat bennünket, hogy ez a felülről támadó világosság végül az egész Földet be fogja tölteni.
“És a Föld fénylett annak dicsőségétől.” Jel. 18,1/b.
Ha viszont ezt tudjuk is és hisszük is, akkor azt is tudnunk kell, hogy az Isten népe között feltámadó világosság eseménye még közelebb van.
Kérdezd magadtól; - készülök-e komolyan ennek az Istentől jövő világosságnak a fogadására?
“A megpróbáltatás ideje éppen felettünk van, mert a harmadik angyal hangos kiáltása már megkezdődött Krisztusnak, a bűnbocsátó megváltónk igazságának hirdetésében. Ez ama angyal világosságának a kezdete, akinek dicsősége be kell töltse az egész Földet.” (Kr. a mi ig. 51,2.)
Ezért hangzik Ésaiás próféta felrázó üzenete is olyan sürgetően.
“Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod!” Ésa. 60,1.
Nem azt mondja, hogy elfog jönni, hanem a múltra visszamutatva mondja nekünk, hogy már eljött.
Az Istentől küldött világosság tehát már itt van, a birtokunkban van vagy lehetne, már körülöttünk fénylik.
Észrevetted-e ezt az isteni világosságot?
“Száz közül nincs egy, aki megértené a maga részére a hit általi megigazulás tárgyát, amely pedig annyira fontos a mi földi és örökéletünkre vonatkozóan.” (Kr. a mi ig. 79,3.)
Nem azért ilyen rossz a statisztika rólunk, mintha nem tudnánk elmondani, hogy a Biblia tanítása szerint mit is jelent a hit általi megigazulás.
A teológiai ismeret azonban nem azonos a tapasztalati ismerettel.
Az Istennel kapcsolatos dolgokban viszont minden esetben a tapasztalati ismeret a döntő.
A mi esetünkben is erről a szükségletről és hiányról beszél a bizonyságtétel.
Különösen pedig a bűntől való szabadulás terén van hiányosság a tapasztalatok terén.
Hiányzik az Istennel való közösségből fakadó lelki béke és az üdvbizonyosság tudat öröme, amely nem elbizakodottságon alapszik, hanem az Isten ígéreteinek hitben való elfogadásán.
Észrevetted már, megláttad-e már azt, hogy a Te számodra is eljött Isten világossága?
Mennyire engedted be szíved mélyére ezt a fényt?
Vagy talán csak azt láttad, hogy másokat már körül vesz ez a fény, esetleg már ki is sugárzik belőle, de Te még csak szemlélője vagy ennek a jelenségnek?
Lehetséges, hogy most még zavar és bizonytalanságban tart az, amit mások életében és magatartásában érzékelsz?
Vagy talán már hallod a világosságból hangzó üzenetet, az isteni szót, de még nem érted a magad számára, még nem jutottál tapasztalatokhoz ezen a téren?
“Annakokáért serkenj fel aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus.” Eféz. 5,14.
Mert ez a világosság maga Jézus Krisztus, és csak a Vele való élő közösség által lehet a miénk.
"Az igazi világosság eljött már a világba, amely megvilágosít minden embert. Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be Őt. Valakik pedig befogadták Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek." Jn. 1,9-12.
