|
|
Ésa: 58,1-2. |
|
Letöltés |
|
|
|
Ésa: 58,1-2. |
|
Letöltés |
|
|
|
|
|
Ilyen őrállóknak azonban nemcsak a lelkészeket tekinti Isten, hanem mindazokat, akik készek azt a csöppet sem könnyű és hálás feladatot elvégezni, ami az isteni megbízatással jár együtt.
Isten őrállója viszont csak az lehet, aki a Szentlélek különféle késztetéseinek hatására már felébredt alvó állapotából. Ésa: 60,1. Róm: 13,11.
Mert a Biblia úgy beszél a végidő Egyházáról, mint ahol “mindannyian elszunnyadának és aluvának”. Mát: 25,5.
Az őrállóval szemben támasztott másik isteni követelmény pedig az, hogy jó látása legyen.
Mert meg kell látnia és fel kell ismernie a veszélyt, amikor az ellenség ártani akar Isten házának.
Többek között ezért is ajánlja Isten olyan kitartóan a szemgyógyító írt Laodiceának, - hogy lássanak. Jel: 3,18/b.
“Kiálts - teljes torokkal - ne kíméld - mint trombita emeld fel hangodat.”
Az Újszövetségben is megtaláljuk ennek a megbízatásnak a párhuzamos kinyilatkoztatását.
“Kiálta - teljes erejéből - nagy szóval mondván.” Jel: 18,2/a.
A János apostol által kijelentett esemény viszont csak a folytatását képezi annak, amiről Ésaiás próféta jövendölt.
Isten őrállóinak ugyanis először Isten népe között kell felemelniük a hangjukat és teljes erejükből kiáltani.
Azért, hogy lehetőleg mindenki ébredjen fel, bármilyen mélyen alszik is lelkileg.
Azért, mert rendkívül veszélyes idők közelednek fel
De vajon mi látunk e olyan veszélyt, ami miatt érdemesnek tartjuk, hogy riadót fújjunk Isten népe között, az őrállók serege között?
Vajon milyen az éberségünk, és milyen a látásunk?
Ellen White elég lesújtó képet ad az őrállók egyik részéről.
“Bár látják, hogy Sátán megcsalja a járatlant és a gyanútlant, mégis hallgatnak, mintha hidegen hagyná őket a dolog, mintha nem is tartozna rájuk. Nem ismernek fel különösebb veszélyt, nem látnak rá okot, hogy megfújják a riadót. Előttük minden jónak látszik, nem látnak semmi okot arra, hogy fölriasszák a hűségeseket, hogy tovább adják a figyelmeztetés hangjait, melyeket a szókimondó bizonyságtételekben hallanak, hogy hirdessék Isten népének hűtlenségét és Jákób házának bűneit. Ezek a megrovások és figyelmeztetések megzavarják az álmos és könnyű életet kedvelő őrszemek nyugalmát. Bizony, nem tetszik nekik; azt mondják szívükben, ha nem is a szájukkal: ‘Nincs ennek semmi alapja. Túlzásba viszik a szigorúságot. Ezek az emberek ok nélkül nyugtalankodnak. Úgy látszik, nem akarnak minket sohasem békén és nyugton hagyni... Miért nem jövendölnek hízelgő dolgokat, miért nem kiáltják inkább azt, hogy béke, béke! Akkor minden simán menne’.” (Test. 2. 440.)
Mindenek előtt azt kell hangsúlyozni, hogy ezt nem szó szerint kell érteni, hanem jelképesen.
Ahogy az alvó embert esetenként csak valamilyen erős zaj képes felébreszteni, úgy a lelki alvásból is csak valamilyen különleges esemény tudja ezt megtenni.
“Olyan üzenetet kell hirdetnünk, amely fölrázza a gyülekezeteket. Mindent el kell követnünk, hogy átadjuk az üzenetet.” (Test. 8. 16/f.)
Képviseld olyan módon a rád bízottakat, hogy az a másik számára ébresztő kiáltásként hangozzon.
Láttam már elcsendesedni a zajos tömeget a csendben hallgató előadó előtt.
A hallgatása hatékonyabb volt, mintha bármit mondott volna.
De rákiálthatsz a másikra az Isten akarata szerinti életed példa adásával is
Mert életpéldádat látva esetleg újra rádöbben arra, hogy neki is ezt kellene tenni, és így kellene élni, ahogy tőled látta.
Soha ne zavarjon, ha az Isten akarata szerinti életmódoddal esetleg egyedül maradtál.
Annál nagyobb lesz a kiáltás, amit általa teszel.
Rád csak ezt bízta Isten, a köveket pedig hagyd meg Neki.
Nekünk nem azért kell mások bűneivel foglalkoznunk, hogy ítéletet mondjunk felette és végre is hajtsuk azt, hanem azért, hogy megtérjen belőle.
Egyik oldalon olyan embereket és csoportokat találunk, akik nagyon szívesen végzik az isteni megbízatásnak ezt a részét.
Ezeknek az embereknek a legnagyobb örömet jelenti az, ha az ellenfél vagy az ellentábor bűnein rágódhatnak, és azt a fejükre is olvashatják.
Megelégedéssel tölti el őket az a tudat, hogy ebben az igeversben maga az Isten biztatja őket mondván, hogy “ne kíméld” őket.
Mert a bűnöket elnézni, elhallgatni, mindig kényelmesebb és hálásabb, mint kimondani és megfeddni.
Különösen akkor, ha az őrálló maga is vétkes azokban a bűnökben
.A Bizonyságtételen keresztül nagyon határozott elmarasztalásban részesíti Isten ezeket a szolgáit.
“Béke és biztonság azoknak a férfiaknak a jelszava, akik sohasem emelik fel hangjukat, mint harsona, hogy megmutassák Isten népének bűneit és Jákób házának vétkeit. Ezek... érzik meg először a megsértett Isten igazságos bosszúját.” (Test. 5. 211,2.)
Mert az egyik oldalon csak azt látják, hogy miként hunynak szemet az őrállók a nép bűnei fölött, és ezért ők még inkább ráhajtanak, hogy semmi se maradjon megintés nélkül.
De eközben teljesen elfeledkeznek arról, hogy nekik menteni kellene és nem ítélkezni.
A másik oldalon viszont csak azt látják, hogy könyörtelenül ítélkeznek mindenki és minden felett, mintha ők legalább is bűntelen lények lennének.
Ezt látva ők inkább arra hajlanak, hogy még azért sem szólnak, amiért pedig érzik, hogy szólni kellene.
Bizonyos idő után pedig már nem is látják olyan kritikusnak a helyzetet és a bűnt, sőt egyre inkább megbarátkoznak vele még a saját életükben is.
A szélsőséges példák azonban senkit sem jogosítanak fel az ellenkező oldal szélsőséges magatartására.
Mivel Isten az Egyház Ura, ezért egyedül Ő dönti el és határozza meg szolgái számára az Igén keresztül, hogy mit kell tenniük, és milyen módon hajtsák azt végre.
Bár közvetve lehet úgy is értelmezni, hogy amennyiben a te másfajta életed tövisként hat a másik számára, és szúrja a lelkiismeretét, akkor “ne kíméld” őt meg ettől, te csak éld tovább az Isten akarata szerinti életedet.
Ne add fel, ne változtass életeden csak azért, hogy neki kellemesebb legyen melletted élni.
Ez a felszólítás azonban elsősorban arra vonatkozik, hogy “ne kíméld” magad, a hangodat, az erődet, az idődet.
Ne akarjál megnyugvást és kényelmet keresni addig, amíg körülötted megintésre váró emberek vannak, akiknek megintését rád bízta Isten.
Amennyiben hűen végzed őrállói küldetésedet, azt fogod tapasztalni, hogy sokan ellened fordulnak, és céltáblájává válsz olyanoknak is, akikről pedig ezt nem gondoltad volna.
“Isten szolgája hamarosan rájön, hogy kockázatot vállal magára. Bírálat tárgya lesz ő is, és az üzenete is. Az emberek nagyítóüveg alá teszik a modorát, az életét, mindent amije van, és megjegyzéseket tesznek rá. Kivesézik az üzenetet a lehető legrosszindulatúbb és megszenteletlenebb lelkülettel, és el is vetik, amint azt a véges bölcsességükkel jónak látják.” (Test. 5. 299,2.)
Amikor tehát esetleg ilyet tapasztalsz, akkor azt mondja neked az Úr, hogy “ne kíméld” magad, hanem végezd tovább azt, amit Ő rád bízott.
“Félreérthetetlen bizonyságtételt hordozzunk népének, kiáltsunk teljes torokkal, ne kíméljük magunkat, hanem hirdessük népének bűneit, és Jákób házának vétkeit.” (Test. 3. 258,1.)
Reform adventista lelkészként órákon keresztül tudtam beszélni az Adventista Egyház bűneiről ennek az igeversnek az indíttatására.
Ma azonban már tudom, hogy a próféta üzenetét tovább kell olvasni ahhoz, hogy meg tudjuk határozni azt a bűnt, amit teljes torokkal kell kiáltanunk.
Figyeljétek meg, hogy látszólag milyen pozitív jellemzést ad Isten a népről, miközben mégis arra szólít fel, hogy hirdessük a bűneit.
“Ők mindennap keresnek engem”
“Tudni kívánják útaimat.”
“Oly nép, amely igazságot cselekedett.”
“Oly nép, amely Istene törvényét el nem hagyta.”
“Kérik tőlem az igazságnak ítéleteit.”
“Istennek elközelgését kívánják.”
Úgy gondolom, hogy ennél jobb minősítést nem is nagyon lehetne adni egy népről, de akkor hol a hiba, hol a bűn?
Márpedig Isten határozottan arra szólítja fel szolgáit, hogy “hirdesd népemnek bűneit”.
A laodiceai üzenetből értjük meg, hogy ezt a pozitív értékelést csak a nép mondja el önmagáról, Istennek azonban teljesen más a véleménye.
Isten az első vers szerint ítéli meg népét, a nép viszont a második vers szerint minősíti önmagát.
Ezt a következtetést erősíti meg a Bizonyságtétel idevonatkozó kijelentése is.
“Itt olyan emberek vannak bemutatva, akik igaznak gondolják magukat, és nagy buzgóságot látszanak kinyilvánítani Isten ügyéért. De annak komoly és ünnepélyes dorgálása, aki a szíveket vizsgálja, bizonyíja, hogy ők az isteni előírásokat lábbal tapossák.” (N.Küzd. 426,2 (403,2)
“Olyan néphez szól ez, amelynek magasztos a hitvallása, akiknek szokása az imádság, és akik szeretik a vallásgyakorlatokat; mégis hiányzik belőle valami... Bár vallják, hogy istenfélők, mégsem teremnek gyümölcsöt az Isten dicsőségére. Nem megfelelő a viselkedésük. Kifejezett kötelességeket hanyagolnak el.” (Test. 2. 147,1.)
“Sokan vallják ugyan, hogy az Úr oldalán állnak, mégsem ezt teszik. Cselekedeteik nagy része az ellenség oldalán esik latba. Minek az alapján dönthetjük el, hogy kinek az oldalán állunk? - Kiért lángol a szívünk? Kinél időznek gondolataink? Kiről szeretünk beszélgetni? Kit szeretünk a legjobban, kinek adjuk az erőnk színe-javát? Ha az Úr oldalán állunk, akkor Vele lesznek a gondolataink, Róla elmélkedünk legszívesebben. Ez esetben nem tartunk fenn közösséget a világgal, hanem Istennek szenteljük mindazt, amink van és amik vagyunk. Arra vágyunk, hogy az Ő pecsétjét viseljük magunkon, az Ő lelkületét árasszuk, az Ő akaratát cselekedjük, s mindenben az Ő kedvében járjunk.” (Test. 2. 262,2.)
Először tehát a képmutatás bűnét szeretné Isten meggyógyítani népe életében.
“Mivel ez a nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgyhogy irántam való félelmük betanított emberi parancsolat lőn.” Ésa: 29,13.
Ez az állapot a kegyes élet megszokott, formális cselekvésének eredményeként is jelentkezhet.
Ha a szív távol van Istentől, akkor már csak egy Istentől elszakadt állapotról beszélhetünk, ez pedig a bűn állapota.
Mert a bűn nem más, mint az Istentől elszakadt állapotunk.
A bűnös cselekedetek csak ennek az állapotnak a következményei.
Amikor tehát Isten azt mondja, hogy “Kiáltsd teljes torokkal... és hirdesd népemnek bűneit”, akkor azt is várja tőled, hogy erre az elszakadt állapotára döbbentsd rá az ő népét.
De vele párhuzamosan hirdesd számára az Istenhez visszatalálás evangéliumát is.
Ez az evangélium pedig nem más, mint a hit általi megigazulás lehetősége, ahogy az Jézusban Krisztusban adatott nekünk.
Ha azt hiszi valaki, hogy a jó cselekedetei elégségesek ahhoz, hogy megbékélt állapotba jusson Istennel.
Az ember hajlamos elfeledkezni arról, hogy mi semmit sem tudunk tenni az üdvösségünkért. Ján: 15,5.
Sok ember számára megalázónak látszik az, hogy csak kegyelemből nyerhet örök életet.
Ezért mindent megtesz, hogy minél kevésbé szoruljon rá erre a kegyelemre.
Ez a törekvés lehet jó is, ha nem tekinti üdvösségszerző érdemnek az elért eredményeit.
Aki minden nap keresi az Urat.
Olyan ember ő, aki igazságot cselekszik, és Istene törvényét nem akarja elhagyni.
Aki várja az Istenének a megjelenését, azaz Jézus dicsőséges visszajövetelét.
De mindaz amit tesz, nem elégíti ki, nem ad megnyugvást részére, mert hiányzik az Istennel szerzett élmény, az Isten személyes jelenlétének békessége.
Enélkül viszont csak nyugtalanság és bizonytalanság van, mert Isten nélkül csak a bűn állapotáról beszélhetünk.
Nem feltétlenül bűnös cselekedetekről, hanem csak a bűn állapotáról.
És ebben a helyzetben csak Krisztus hozhat és jelenthet megoldást.
Ne csak szájukkal közeledjenek Istenhez, hanem engedjék be szívükbe is Jézust, a Megváltót. Eféz: 3,17.
Mert a Jézussal való élő közösség nélkül csak a bűn állapota létezik.
Hirdesd az önigazultság és a képmutatás bűnét, hirdesd azt, hogy Istent keresni csak szívből fakadó vággyal lehet.
Hirdesd a kegyesség látszatának a bűnét, a gépiessé vált cselekedetek formális gyakorlatát.
Emeld fel hangodat az elbizakodás bűne ellen, azok ellen, akik azt hiszik, hogy a saját cselekedeteik által fogják kiérdemelni az üdvösséget.
